A legtöbben sietnek, nem taktikáznak

A Rallye2 Bajnokság salgótarjáni futamán sok minden eldőlhet, a kupákban, a kategóriákban, de még akár az összetettben is bajnokot avathatunk vasárnap este. Ennek megfelelően azok, akik érintettek a kérdésben megfogadták, hogy tövig nyomják majd a gázt. De persze lesznek sokan, akik csak az élvezet és a közönség kedvéért róják majd a nógrádi és a hevesi versenypályákat. A rajt előtt kérdeztük meg a Rallye2 versenyzőit a terveikről.

Balázs Bence: A második Rallye2-es megmérettetésünkre készülünk, Egerben mutatkoztunk be a bajnokságban. Ott sikeresen célba értünk, a tervünk most is ugyanez. Jól szeretnénk érezni magunkat, az elvárásunk tényleg csak annyi, hogy teljesítsük a versenytávot. Az idő nem lesz annyira fontos, de ha azt látjuk, hogy van értelme kockáztatni, akkor esetleg rástartolunk a jobb helyezésre.

Kovács Gergő: Nagyon jól sikerült az első közös versenyünk Nándival, a Baranya Kupán, azt szeretnénk most megismételni, ha már adódott ez a lehetőség, hogy a számomra csaknem teljesen hazai pályákon rajthoz tudunk állni. Meglátjuk, hogy milyen lesz, megpróbáljuk úgy intézni a dolgokat, hogy minden jó legyen.

Gutai Marcell: Elsősorban végig szeretnénk menni a versenyen, hiszen ez mégiscsak nagyobb kihívás, mint egy Rallye3-as futam. A legfontosabb, hogy az itineren pontosan végig tudjunk menni, és lehetőleg versenyben legyünk a két kategória, márka és versenytársunkkal.

Rónavölgyi Endre: Mint legutóbb is elmondtam, most is a célba érkezésre törekszünk majd, hogy az év végi terveink megvalósításához, a Kia kupa második helyének a megszerzéséhez, pontokat gyűjthessünk. Felesleges kockázatot nem fogunk vállalni, de természetesen figyelünk a többiekre, kíváncsiak vagyunk, hogy mire lesz elég a tempónk. Ha ott tudunk lenni az elejében, akkor nyilván mindent megteszünk majd a legjobb helyezésért.

Gyöngyösi Marcell: A szombati napot szeretném túlélni elsősorban, mert éjjel értünk haza a nyaralásból, és mindössze öt órát aludtam, amit most valamiért nagyon nem tolerál jól a szervezetem. A pihenés jó volt, feltöltődtem a fiammal, a hétvégét pedig lazára vesszük. Megnézzük, hogy mit tudunk. A lényeg a jó kedv. 🙂

Oroszki Tamás: A lányommal, Lilivel fogunk rajthoz állni. Az eredmények terén nincsenek komoly elvárásaink, azt szeretnénk felmérni, hogy hová lennénk jók a mezőnyben, ha a 2020-as évre elgondolkodnánk egy Rallye2-es szezonon. Az egyedi rajtengedélyesek közt szeretnénk jól menni, jó teljesítményt nyújtani, de nagy célkitűzések nincsenek.

Vincze Dániel: A második Rallye2-es versenyünk lesz a Salgó Rallye, kizárólag a célba érkezésre törekszünk majd, de azért versenyezni is szeretnénk. Amatőr versenyen jártunk már a környéken, emlékeim szerint mindhárom pályán mentünk korábban, azok nem lesznek ismeretlenek.

Krajnyák Petra: Mindenképpen nyerni szeretnénk a Kia kupa mezőnyében, hiszen azzal bebiztosíthatjuk az év végi győzelmünket. Ez az egy a cél.

Berecz Róbert: Semmilyen komoly tervünk nincs, csak szeretnénk jól érezni magunkat. A pályák ismerősek, eddig idén csak Egerben mentünk.

Tamás Gergely: Ez lesz idén az első versenyünk. Nem szoktam ilyet mondani, de a terv az, hogy szeretnénk célba érni. Meglátjuk, hogy milyen időkre leszünk képesek az új motorunkkal, amit már nagyon régen vártunk. Úgy tűnik jól sikerült, bízunk benne, hogy minden rendben lesz vele. Nagyon jól felkészültünk és újra Tinával fogok versenyezni.

Ivony Csaba: A Miskolc Rallye óta nem tudtunk sehol sem indulni, úgyhogy minden követ megmozgattunk azért, hogy itthon, a Salgó Rallye-n rajthoz tudjunk állni. Történt néhány módosítás a kocsinkon. Szeretnénk végig gurulni a hazai pályákon, amiket ismerünk és kedvelünk. A lényeg, hogy jól érezzük magunkat.

Ruszkiai Máté: Azt terveztük, hogy kezdésként felrakjuk az RK7-es versenygumikat, amivel megnézzük, hogy milyen időket tudunk autózni. Ha tetszik az időre autózás és az eredmények is jönnek, akkor fent hagyjuk ezeket, de ha nem így alakul, akkor feltesszük az utcai abroncsokat és had szóljon, a nézőknek. 🙂

Magyari Beck Szabolcs: A pályák ismerősek. 🙂 Éppen azon viccelődtünk Gáborral, a navigátorommal, hogy a bejáráson, Kazáron úgy mondtam be neki a kanyarokat, hogy még ott sem jártunk, annyira ismerősek. De komolyan vesszük a dolgot és szeretnénk nagyon eljutni a célba és eredményesen szerepelni. A legjobb eredményt szeretnénk kihozni magunkból.

Csoba Roland: Az idei évben ez a negyedik motor, amit beszereltünk az autónkba, eddig a négy versenyünkből egyen sem értünk el a célig. Tavaly mind a nyolc futamon beértünk a célba ugyanazzal a motorral. Megpróbálunk ezen változtatni. A cél a célba érkezés. Tökéletes motorral.

Tóth József (Yondi): Mint minden évben, idén is megmérkőzünk a Salgó Rallye-val. Idén ez az első Rallye2-es futamunk, a célba érkezés lesz a lényeg.

Marton Zoltán: Autózni szeretnénk. De most figyelj! Idén először célba is fogunk érni. 🙂 Pont.

A Tippmixen erre fogok fogadni. 🙂

Nyugodtan. Jó nagy összeget tegyél rá, mert óriási az odszunk, hatalmasat kaszálsz vele, ha be is jön. 🙂

Poczang Valér: Danits Tibornak fogok ezúttal navigálni, ez lesz az első közös versenyünk. Tibinek a székesfehérvári verseny után ez lesz a második Rallye2-es futama. Túl nagy navigátori tapasztalatom nincs, de az lesz a célunk, hogy jó tempót autózzunk, és körről körre gyorsuljunk.

Berta József: Hazai verseny, nagyok a terveink. A régi navigátorom ült vissza mellém, Radvánszky Gábor személyében. A kategóriát mindenképpen szeretnénk megnyerni, de az abszolút időket is nézni fogjuk majd. Ott a minél jobb szereplés a cél. Az autó nekünk új lesz. kb. 20 kilométert mentem eddig vele.

Czinege László: Molnár Ferivel megyek, az egyedi rajtengedélyesek közt, a Salgó Rallye pedig a hazai versenyünk lesz. Mi itt lakunk, úgyhogy nagyon örülünk, hogy lezárták a pályákat, és most gyorsan is mehetünk rajtuk. Ezt szeretnénk megvalósítani és a prológon jó lenne, ha a nézőket is szórakoztathatnánk.

Bartha Nándor: Eléggé zavarban vagyok, mert az egykori pilótám ül be mellém navigálni a Salgó Rallye-ra. Jól kell teljesítenem, be kell bizonyítanom, neki, hogy nem vagyok fakezű, és tudok olyan jól vezetni, mint navigálni. Ez azért nyom. De azt érzem, hogy nagyon jó versenynek nézünk elébe.

Tordai Gábor: Szeretnénk épségben célba vinni az autónkat. Elég kalandosan indult a versenyünk, mert a munkahelyi elfoglaltságaink miatt mindössze egyszer tudtunk végig menni a pályákon. Az egyik szerelőnk az utolsó utáni pillanatban jelezte, hogy mégsem tud itt lenni, nem tudtuk már pótolni. Igyekszünk ebből a helyzetből a lehető legtöbbet kihozni.

Merényi Zsolt: A 2WD kupa negyedik helyén állunk jelenleg, elég szoros a küzdelem. A körülöttünk állókkal egymás mögött fogunk elrajtolni, szoros versenyre készülünk. Az autóra vigyázni kell, de nem óvatoskodhatunk, gyorsan kell mennünk, főleg Cereden. Nagyon szeretem azt a legendás pályát.

Bardóczy Ádám: Mivel az idei évben először sikerül beülni a versenyautóba nincsenek komolyabb terveink. Cél a cél, csak élvezni szeretnénk a hétvégét. A pályákon még az életben nem mentünk, minden újdonság lesz.

Ifj. Bartha Aurél: A tervek komolyak, az autónk remekül összeállt, a pályák tetszenek és szerintem jót tudunk majd menni. A navigátoromnak hazai pálya, bízunk a legjobbakban.

Kolencsik Balázs: Autózni szeretnénk. Jók a pályák, jók az ellenfelek, jók a programok.

Csak az a lényeg, hogy a szemüvege megmaradjon! (Kemény Zsolt 🙂 ) Volt már itt olyan prológunk, ami nem sikerült, ezért most óvatosak leszünk. Cered egy kicsit mumus Zsoltinak, de nem gondolnám, hogy ebből baj lesz.

Deli László: Minél több pontot szeretnénk a 2WD kupában gyűjteni. Nem titkoljuk, az a szándékunk, hogy megnyerjük a Salgó Rallye-n. Persze a Lada kupára is figyelünk majd, hátha az űrhajó Ladák közt sikerül valamilyen jó pozíciót elcsípnünk. Fehérvár nem sikerült túl jól, azt szeretnénk egy kicsit kisimítani. 🙂

Ruszó Krisztián: Szeretnénk jót autózni, jól érezni magunkat és célba érni. A pályák jók, remélem, hogy az autónk nem gondolja meg magát, és fejben is ott leszünk. Jó lenne valami szép eredményt is felmutatni a verseny végén.

Papp Arnie: Nyerni szeretnénk, de tényleg. A P12-ben és a Lada kupában egyaránt. A matematika még velünk van, de szerintem a bajnoki címre már szerte foszlottak az esélyeink. Az előttünk álló két versenyen az ellenfeleinknek nem szabadna pontot szerezniük, nekünk pedig kétszer is győznünk kellene az elsőséghez. Ezt nem hiszem, hogy meg fog történni. Próbálunk szépíteni az eddigi eredményeken. Salgótarjánban tavaly jól szerepeltünk, remélem, hogy az idén is így lesz. Mindent beleadunk.

Takács Márk: A tervek szépek, reméljük a vége is az lesz. Szeretnénk végre gyorsan menni. Az autónk rendben van, a pályák tetszenek, bizakodók vagyunk. Eddig csak Cereden mentünk, tavaly egy MARB futamon. a többi ismeretlen volt.

Bencs Zoltán: A szokásosakat tudom mondani. A cél a cél, gyűjtjük a pontokat és a kilométereket.

Mindenkit tönkre verünk! (Bencs Gábor)

Hallottad mit mondott a főnököd? 🙂

Persze. Aztán, amikor befejezte a sikítozást és elhallgat, akkor majd átértékeli a mondókáját. 🙂 😉 Ilyenkor még nagy a szája. 😀

Ruszkai Attila: Szigorúan a pontgyűjtés lenne a tervünk a célba érés mellett. Reméljük az autónk kibírja az erőpróbát. A prológon nem valószínű, hogy a gumiszabályok miatt kerekedett galiba miatt érdemben szórakoztatni tudjuk majd az embereket, de ezzel valószínűleg a legtöbb ladás páros így lesz. Slickkel megyünk mindenhol, legfeljebb haza mennek a szurkolók, ha nem tetszik nekik a produkciónk. 🙁

Berta László: Azt szeretnénk elérni, hogy ne kapjunk hőgutát. Elég meleg van, nem esik jól. A pályákat jól feldolgoztuk, az autó szerintem rendben van, a gyorsaságik pedig ismerősek.

Baksai László: Hatalmasak a terveink. Ja. Mégsem. 🙂 Hosszú verseny vár ránk, lássuk be, egyáltalán nem biztos, hogy az első gyorsaságin fog minden eldőlni. Okosan kell versenyeznünk, mert a bajnokságban jól állunk. Tudjuk, hogy nem a legpengébb autó a miénk, de a célban ér véget a verseny, ott válhatnak valóra a vágyaink.

Foczkó Ákos: Szeretnénk folytatni azt a jó szériát, amit Veszprémben elkezdtünk. Az autónk rendben van. Jó sok pontot akarunk gyűjteni, a mezőny elejében egy jó helyezéssel elégedettek lennénk.

Fábián Dániel: Pontokat szeretnénk gyűjteni a Lada kupában, mert valószínűleg a Mecsek Rallye-n nem tudunk részt venni. Ha jól számoltam harmadikak vagyunk jelenleg, ezt a pozíciót szeretnénk megszerezni az év végén is.

Szabó Attila: Túl nagy terveink nincsenek, de tavaly szuperül sikerült a Salgó Rallye, reméljük, hogy most is összejön a jó eredmény. Szeretjük az itteni pályákat. Lesz köztük új, lesz ami fordítva lesz, de mindegyiket nagyon várjuk már.

Géringer Zoltán: Pontokat akarunk rabolni, mert jól állunk, holtversenyben vezetjük a P12-es géposztályt. Nem tudom mennyi pontot tudunk gyűjteni, de reméljük, hogy kegyes lesz hozzánk az időjárás, és jó sok lesz belőlük a tarsolyunkban a verseny végére.

Trencsényi Vince: Jól állunk, de kerek perec kimondom, hogy az a terv, hogy power stage-el együtt megnyerjük a Salgó Rallye-t. Ha ez sikerül, akkor már egészen nyugodtak lehetünk.

Olyan verzió nincs, hogy csak a bajnoki cím bebiztosításához szükséges minimum pontszámot szerzitek meg?

Olyan nincs, mert versenyezni jöttünk. Csak a győzelem az elfogadható eredmény nekünk. 19-re nem fogunk lapot húzni, de sietni fogunk.

Várnai Dávid: A kategóriagyőzelemért jöttünk. Fontos lenne a Mecsek Rallye előtt, hogy sok pontot gyűjtsünk. Az abszolút értékelésre is figyelünk majd szokás szerint. A pályák tetszenek, főleg Cered a rengeteg kanyarjával.

Hofbauer Tamás: Tavaly jól sikerült a bemutatkozásunk ezen a versenyen. Célba nem értünk, de a részeredmények jók voltak. Hasonlókat várunk most is, csak egy eredményes célba érkezéssel.

Tőzsér Áron: A bajnokság szempontjából már szinte mindegy, hogy hogyan szerepelünk, maximum a harmadik helyre érhetünk oda a végelszámolásnál. Csak a versenyzés, az autózás kedvéért fogunk menni. Cereden már kétszer buktam, elég jó viszonyban vagyunk. 🙂 Mátrakeresztesen csak egy sprinten mentem, azzal most is magázódós viszonyban vagyok, úgy érzem. Azt megtiszteljük, gyors is, nem jól látni, a szemem nem nagyon szereti, de a másikkettőn illene rendesen letalálnunk.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikk kérlek oszd meg másokkal is!