A hetedik helyért csatáztak

Az utolsó szakasz után esett ki a Vértes Rallye-n, az LPWMSport versenyző párosa, a Lovász Pál – Kürti Tamás duó, akik az egész verseny alatt a top tízben csatáztak, de egy váltó alkatrész hibája miatt nem látták meg a célt.

„Jól indult a versenyünk, az első gyorsasági szakasztól a top tízben tudtunk autózni és volt egy elég meggyőző hetedik eredményünk is, sőt az utolsó gyorsra úgy mentünk ki, hogy harcban voltunk az abszolút hetedik helyért” – kezdte a beszélgetést Lovász Pál, majd hozzátette. „Mindent feltettünk egy lapra, szerettünk volna egy nagyon jó eredménnyel hazatérni, ám a váltónk felmondta a szolgálatot. Először bennragadt harmadikban, amivel igaz ki tudtunk jönni a gyorsaságiról, így teljesítettük az utolsó szakaszt, de tovább már nem tudtunk menni a célig. Nagyon szomorúak vagyunk emiatt, úgy érzem jó volt a sebességünk egész nap, bosszantó hogy nem tudtunk harcolni az utolsó szakaszon.”

A csapat hétfőn szétszedte a váltót, amiben nem maradt egy épp alkatrész sem. Nincs sok idejük, hiszen a Rally Hungary három hét múlva lesz.

„Jó volt újra versenyautóba ülni, azt gondolom gyorsan vissza tudtam rázódni. Nagyon tetszett a verseny, igaz egyszer kiugrott elénk egy szarvas, de szerencsére el tudtuk kerülni. Az utolsó szakasz letörte a fülünket kicsit, de nem csüggedünk, a folytatásra koncentrálunk” – tette hozzá Kürti Tamás.

Partnereink: B Euro Car Kft. – BCTC – BUS-CAR-TRUCK CENTER Kft. – ISUZU BUS HUNGARY Kft. – KF Mini Bus Kft., EXPERT Lajta, HUNNOID, Kaláka Pincészet.

Forrás: Sári Péter

Ha tetszett a cikk kérlek oszd meg másokkal is!