Bajnokként, teher nélkül

Hatból ötöt hoztak, egyszer pedig harmadikként gurulhattak fel a céldobogóra. Zákányi János és Vidécz Zsolt imponáló fölénnyel nyerte meg V-Team Consulting Rally3-as bajnokságot. Az elsőséget már a legutóbbi hétvégén megünnepelhették, ettől függetlenül Pálházán is találkozhatunk majd a sorozat legjobb párosával.  Az év utolsó versenyét a világért sem hagynák ki, mert imádnak ralizni.

  • Nagyon sokan gratuláltak nekünk a bajnokság megnyerése után. A sok jókívánságot ezúttal is köszönjük mindenkinek. Nem csak a saját, hanem a csapat nevében is – mondta érdeklődésünkre Zákányi János – Az eredmények alapján lehet, hogy fölényesnek tűnik az elsőségünk, de nagyon erős ellenfelekkel találkoztunk ebben az évben is. Boldogok vagyunk, hogy sikerült, fantasztikus érzés bajnoknak vallani magunkat.

A már említett fölényes különbség miatt sokakban felmerült az is, hogy Zákányi János és Vidécz Zsolt már kinőtte a Rally3-as mezőnyt, a teljesítményük alapján eljött az idő, hogy szintet váltsak. A helyzet azonban közel sem ennyire egyszerű.

  • Lehet, hogy a stopperóra, és a szakaszokon nyújtott teljesítményük erre utalhat, a pénztárcánkat nézve viszont egyáltalán nem nőttük ki a Rally3-as bajnokságot. Jelenleg erre van lehetőségünk, így a jövővel kapcsolatban sem tervezünk mást – folytatta a Rallye3-as sorozat idei legjobbja. – Ráadásul belekezdtünk egy lakásfelújításba, ami nem olcsó mulatság, ezért ha 2023-ban versenyezni fogunk, akkor ugyanebben a mezőnyben tervezzük. Előbb azonban egy nagyon komoly feladat vár ránk. Pálházán ugyanis nem adhatjuk alább a győzelemnél. Egy bajnoktól megkövetelik a jó szereplést, de nyilván mindenki minket szeretne elcsípni.

A III. Borsod Well  Bau Pálháza Rallyn minden kiderül. Zákányiék felszabadultan autózhatnak, de nagy kérdés, hogy ez a helyzet milyen hatással lesz rájuk.

  • Lekerült egy nagy teher a vállunkról, de nem szórakozni megyünk, a Zemplénben is nyerni szeretnénk – jelentette ki határozottan Zákányi János. – Nincs rajtam görcsös akarás, de kíváncsi vagyok, hogy így tudok-e gyorsabban menni. Egyszer már volt lehetőségem Pálházán versenyezni, de sajnos másfél gyorsasági után ki kellett állnom. Novemberben már speciális körülmények lesznek, nagyon pontos itinert kell írnunk, és lámpasorral is készülni kell. Az autó egyben van, a futam előtti napokban pedig belevetjük magunkat a részeletekbe. Addig azonban az időnk nagy részét a lakásfelújítás teszi ki.

A V-Team Consulting Rally3-as bajnokság állása

  1. Zákányi János, Vidécz Zsolt (Lada 2105) 196,6 pont (már bajnok)
  2. Geng Bence, Geng Ferenc (Honda Civic) 138,6
  3. Takács István, Takács István (BMW E36) 87,2
  4. Bíró Gergő, Bíró Balázs (Opel Astra GSi) 85
  5. Jóna Gábor, Garam Balázs (Lada 2107) 59
  6. Fábián Lóránt, Ihász László (Renault Megane) 52,6
Ha tetszett a cikk kérlek oszd meg másokkal is!