Bíztunk a győzelmünkben

Riskó Dani és Lászka Alex egy jó eredményért állt oda a rajtvonalhoz az Ózd Rallye-n, és az ellenfeleknek esélyt sem adva meg is szerezték azt. Riskó Danival beszélgettünk.

A 2022-es, Rally2 Bajnokságban, az Ózd Rallye előtt két futamon álltatok rajthoz, Egerben és Kazincbarcikán. Egyik sincs messze, de az Ózd Rallye volt nektek az igazán hazai pálya. Mit vártatok tőle, hogyan készültetek?

A felkészülésünk minden szempontból megfelelő volt, a Kazincbarcika Rallye után felmerült műszaki gondokat nagyjából orvosolni tudtuk. Teljesen nem, de a megmaradt problémák nem befolyásolták a versenyzésünket, velük együtt is tudtunk jóízűt autózni az Ózd környéki pályákon. Úgy számoltunk, hogy van még esélyünk a kategóriában, a bajnoki cím elhódítására, ezért azt gondoltuk, hogy ezúttal mindent bele kell adnunk, hogy életben tartsuk a reményeinket. Mivel itthon álltunk rajthoz, hazai pályákon, ismerősök, barátok, helyi szurkolók előtt, a céljainkat is szem előtt tartva szerettünk volna minél előkelőbb helyen zárni a versenyt, a P13-as géposztályban. Nem titkoltuk, hogy minimum a dobogó a célunk, de mertük remélni, hogy az első helyet is megcsíphetjük. Ez sikerült, de arról álmodni sem mertünk, hogy ekkora előnnyel nyerünk majd.

A prológgal kezdtétek pénteken délután a versenyt, amit szombaton hat gyorsasági követett. Az eredmény szuper lett, de mi van emögött? Mi történt veletek a pályákon?

A salakpályás bemelegítés előtt adódott egy pici műszaki problémánk, azt szerencsére azonnal meg tudtuk javítani. A prológ három köre arra mindenképpen jó volt, hogy bemelegítsünk, belerázódjunk a verseny ritmusába. A rajtot egy kicsit benéztem, egy szűk másodpercet emiatt biztosan bent hagytunk, de ezzel együtt is jól sikerült az 1200 méterünk. Harmadikak lettünk, ha nem bambulok be, akkor az oválpályán lehet abszolútban is sikerül nyernünk. Szombaton, a Zabar-Domaházán figyeltünk arra, hogy ne aludjunk el, ennek köszönhetően sikerült is a P13-ban első időt autózni, amit a nap végéig megtartottunk.

Egyetlen szakaszon nem állhattunk fel a dobogó legfelső fokára, a harmadikon, Királdon, akkor mindössze 0,7 másodperccel jöttünk lassabbat a győzteseknél. A kuplunggal volt problémánk, de ez lényegében nem befolyásolta az autót a működésben, ezen kívül semmi sem hátráltatott minket a pályákon. Próbáltunk nagyon koncentrálni arra, hogy minden egyes kanyart a lehető leggyorsabban teljesítsünk, az összes féktávot a legrövidebbre vegyük, ezek összejöttek, de maradt azért bent idő a gyorsaságikban. Az már szerintem leginkább az autón múlik és rajtunk is, mert keveset versenyeztünk az idei évben. A kategóriánkban elért siker mellett annak különösen örülünk, hogy ha nem is vesznek P13-as versenyzőként figyelembe minket az abszolút értékelésben, a végelszámolásnál, de az összetettben is jól szerepeltünk, a nyolcadik hely lett a miénk a kategóriagyőzelem mellé.

A siker meghozta a kedvet, és neveztek a Zemplén Rallye-ra is novemberben?

Úgy terveztük az évünket, hogy Egerben, Kazincbarcikán és Ózdon állunk rajthoz. Most viszont jól állunk a géposztályunkban, ha a Zemplén Rallye-n ismét egy jó eredményt érnénk el, akkor a P13-ban még bármi lehetne, úgyhogy nem kérdés, leadjuk a nevezésünket és megyünk Szerencsre.

Borsodban lesz az évzáró is. Ott is otthon leszel?

A Zemplénben legutóbb a Peugeot kupás időszakomban autóztam, akkorról maradt meg egy-két gyorsasági szakasz a fejemben, – már amennyire megvannak… – néztem a versenykiírást, szeretem az útvonallapra felkerült pályákat, mindketten nagyon várjuk az év utolsó Rally2-es versenyét.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikk kérlek oszd meg másokkal is!