Domaházán rajtol az új évünk

Kerekes László és Kerekes Réka számára majd csak június 20-21-én indul a versenyszezon, de Zuzoo és Zuzoocska is gőzerővel készül a 2020-as évadra, amire egy igen húzós versenynaptárt állított össze magának a miskolci illetőségű apa-lánya páros. Kerekes Lászlóval beszélgettünk.

 A tavalyi évben sokat szerettétek az Opel Astra OPC-t. Télen történt vele valami?

Igen. Lemostuk. 🙂 Meg azon kívül a hátsó futóműben az elhasználódott szilentek helyére újakat szereltünk, valamint a gátlókat is kicseréltük, mert a jobb oldali, a Nyíregyháza Rallye-n kiszakadt a helyéről, azt mindenképpen meg kellett gyógyítani. Ebben Laci segített nekünk, Felsőtárkányban ő javította meg a tönkrement alkatrészt. Ezeket leszámítva nagy dolog nem történt a kocsival. Kapott még két új ülést és egy friss gépkönyvet.

A plusz két hónap szabadság mivel telt el nektek?

A rallye szempontjából semmivel. Amúgy lakásfelújítással.

Alsózsolcán, a múlt hét végén volt egy szlalom edzés. Oda nem mentetek el autózni?

Oda sem, és eddig máshová sem. Az utcában járattam meg egy kicsit kedden az Opelt. Terveztünk tesztet, de egyetlen pályára sem lehetett engedélyt szerezni, úgyhogy maradt a szobafogság.

Hol láthatunk titeket leghamarabb?

Domaházára megyünk majd előfutni a Rally3 Bajnokságban, június 20-21-én. Természetesen Rékával, hiszen semmi sem változott a csapaton belül. A Domaháza-Zabar sprinten rajthoz áll a Volkswagen Golfom is, a saját kategóriájában, ahol Norbi és Jojó hajtja majd. Most készül hozzá a sperdifi, a Beszeda műhelyben. Vannak még ezen kívül is terveink 2020-ra, a környékbeli Rally3-as futamokkal.

A Rally2-ben is rajthoz álltok idén?

Nagyon szeretnénk, igazából minden verseny tervben van, ami bekerült a tervezett versenynaptárba. A Salgó, a Miskolc, az Eger és a Nyíregyháza Rallye is, de ha a Vértes Rallye aszfaltos lesz, akkor oda is elutazunk valószínűleg.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikk kérlek oszd meg másokkal is!