Extázisba kerültünk a mátraszentimrei célban

Péter Palkó és Varga Kristóf mindenkit, de talán önmagát lepte meg legjobban, amikor a Salgó Rallye negyedik gyorsaságijának a végén a Rally2 Bajnokság összetett értékelésében az élre állt. A nagy öröm azonban nem tartott sokáig, de a fiúk, a remek részeredményeknek köszönhetően már tűkön ülve várják a miskolci folytatást. Péter Pállal és Varga Kristóffal beszélgettünk.

Új autót vásároltál az idei bajnokságra. Sikerült mindent összerakni a Salgó Rallye rajtjáig?

Palkó: Domaházán készültünk igazából a Salgó Rallye-ra, ott próbáltuk meg kideríteni, hogy mire vagyunk képesek, a Hondánkkal. Alaposan kipróbáltuk a Rally3-as sprinten az új kocsit. Két éve nem versenyeztem, egy kicsit elszoktam már a tempós vezetéstől, a gyors autózástól, és Kristóffal is meg kellett ismernünk egymást a kocsiban. Azt tapasztaltuk, hogy nálam a fejemben van egy kis hiányosság, emiatt nem tudtunk teljes tempót diktálni. Ezt a két verseny közt igyekeztem helyre rakni. A Salgó Rallye-n, a 2WD kupában, valamint a géposztályunkban szerettünk volna dobogóra állni, az összetett értékelésben viszont semmiféle célkitűzésünk nem volt, mert nem éreztük reálisnak, hogy bekerüljünk a legjobbak közé.

Ehhez képest…

Palkó: Ehhez képest jócskán kikerekedett a szemünk, hogy amikor a két etap után, az első éles gyorsaságin, Mátrakeresztesen lejöttünk. Nem számítottunk arra, hogy ennyire elől tudunk lenni a mezőnyben. Aztán amikor a negyedik gyorsasági után az abszolút értékelés élére álltunk, no akkor néztünk csak igazán nagyot. Hihetetlen volt, meg sem álmodtuk, hogy ez előfordulhat, de esőben mentünk és többen ki is estek előlünk azok közül, akik ügyesek és gyorsak, úgyhogy valószínűleg nem ez volt a reális eredmény. A hosszú, mátraalmási gyorsasági mutatta volna meg a helyes erősorrendet. Ezután már tisztábban láthattunk volna, és a céldobogó lett volna igazán mérvadó. Odáig sajnos nem értünk el, de tökéletesen elégedettek voltunk a remek részeredményekkel.

Mi történt veletek az ötödik gyorsaságin, amiért nem sikerült célba érnetek?

Palkó: A dobálós, macskaköves úton kirázódott a motorháztetőnek a kitámasztó karja és rövidre zárta az elektronikát. Az összes áram eltűnt az autóból. Tönkre ment az akkumulátor, a generátor feszültségszabályzója. Később, nem kis nehézségek árán, de sikerült beindítanunk a kocsit, ám csak a mezőny után tudtunk legurulni a pályáról, a versenyünknek vége lett. Le kellett adnunk a menetlevelet, mert túl sokat késtünk.

Milyen volt a jobb1-ből a Salgó Rallye?

Kristóf: Kicsit döcögősen kezdődött, a két etap miatt. Az első gyorsra tartottunk éppen, amikor elkezdtünk viccelődni a kocsiban Palkóval, hogy úgyis etap lesz Kazár. Aztán amikor közölték velünk, hogy tényleg etap, akkor már nem nevettünk, egyáltalán nem tartottuk viccesnek. A harmadik, de igazából az első éles szakaszon nekünk kedvezett, hogy esett az eső, ködös, nyirkos volt az időjárás. Erre gumiztunk, tökéletes volt minden. Belülről is jónak tűnt a mátrakeresztesi produkciónk, és amikor a beíróba beértünk, akkor jött a meglepetés, mert az abszolút első idő került a nevünk mellé. Ekkor Berta Józsefék még nem jöttek le, később övék lett a szakaszgyőzelem. Extázisba kerültünk mind a ketten, mert egyikünk sem ment még soha abszolút időt. Leírhatatlan érzés volt. Szerencsére a második kör első, gyorsaságiján Kazáron is sikerült nagyon gyorsan átszaladnunk, ennek köszönhetően az összetett értékelés élére álltunk. Aztán a hosszú gyorson utolért minket a baj, de ezt már Palkó pontosan elmesélte. Ettől függetlenül tetszett a verseny. A végén kettőnk közül talán én voltam a csalódottabb, de vigasztalt minket a tudat, hogy a részeredményeink alapján van keresnivalónk a mezőnyben. Most már azért pozitívabban látom én is a világot.

A Miskolc Rallye-ra el tudtok jönni?

Kristóf: Nagyon várjuk a miskolci futamot, amire mentálisan is nagyon rá kell készülnünk. Maximálisan koncentrálni fogunk, és bízunk benne, hogy a Miskolc Rallye-t a célban tudjuk befejezni, egy szép eredménnyel.

Palkó: Ahogy Kristóf is utalt rá természetesen, készülünk a Miskolc Rallye-ra. Nekem nagyon tetszik a tervezet, és az, hogy négy gyorsasági szakasz is felkerült az útvonallapra. Nagyon várjuk mindketten. Mindegyik pályán mentem már, Mályinkán 2016-ban, a többin pedig többször is sikerült autóznom. Nagyon szimpatikusak egytől egyig. Innentől kezdve két dologban reménykedek. Az egyik az az, hogy jó nagy, és népes mezőny gyűlik majd össze a rajtnál, a másik pedig az, hogy mindenkivel egyforma feltételek mellett versenyezhessünk a borsodi pályákon.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Köszönjük szépen a segítséget Dávidnak és Gabi bácsinak, a páromnak Fruzsinak, aki nélkül nem boldogultunk volna a hétvégén!

Köszönjük Sisának és az East Motorsportnak a lehetőségért és a segítségért!

Gratulálunk Kozsoéknak a trónörököshöz!

  

Ha tetszett a cikk kérlek oszd meg másokkal is!