Jó úton haladnak

Szilágyi Patrik az a fajta versenyző, aki tudatosan próbálja felépíteni autóversenyzői pályafutását. Sajnos, mint sok más versenyzőnek, a megfelelő anyagi háttér azért néha gátat szab, illetve lassítja a fejlődés folyamatát. Patrikkal beszélgettünk a Szilveszter Rallye után, múltról és jövőről egyaránt. 

Nem készítettünk még veled interjút a honlapunkon, így kérnélek, hogy egy pár mondatban mutatkozz be az olvasóinknak.

– Harminchat éves vagyok, Egerben élek a családommal, van egy fiam, Vince, aki hat éves. 1996-ban voltam először ralin. 2000-ben kezdtem RTE versenyeken navigálni Fekete Gábornak egy Ladában, illetve szinte minden versenyre kilátogattunk, még világbajnokságon is jártunk. Akkor fertőződtem meg igazán a ralival. Én 2003 óta vezetek, pár évig utcai Ladám volt, majd egy E30-as BMW-m. Azóta is a márka elkötelezettje vagyok! 😁 Főleg hóban autóztam sokat. Talán egy hegyi amatőr versenyen és egy salgótarjáni külső pályaudvaros versenyen is indultam. Később nyílt napokra is jártunk, Kakucsring, Euroring. De főleg a visontai gokart pályára és ott is hóban. Voltunk többen barátok, haverok. Húztuk egymást, hogy minél jobban menjünk, leginkább “keresztben”, az egyenesekben is! 😁 2012 és 2017 között külföldön dolgoztam, így szinte semmit nem versenyeztem. 2018-ban vettem a mostani E36 M3-somat. Az autó kapott egy tolókerekes váltót, de szinte széria volt amikor hozzám került. Mindig nagy álmom volt, hogy egyszer legalább egy egész évet az ORB-ben kipróbáljam magam. Először csak az volt a terv, hogy Egerben előfutok az ORB mezőnye előtt. Aztán még Székesfehérváron és Ózd-Salgón is indultam, illetve részt vettem a Mátrai Hegyiversenyen, ahol már a mezőnyben indulhattam. Kategória harmadik lettem, utcai sportfutóművel!

 

Sokat tanultam abban az évben. Meg kellett szokni a slick gumit és a rali sajátosságait. Levágások, lassítók, fékutak stb. Sokat segített a kezdetekben és azóta is barátom és szponzorom Strider Zoltán (Gulf Racing Hungary), illetve Velenczei Ádám. Aztán eldöntöttem, hogy 2019-ben mindenképpen a mezőnyben szeretnék indulni.

Hogyan sikerült a 2019-es évetek?

– Három versenyen tudtam rajthoz állni. Rövidebb differenciálmű áttételt és Katona-féle gátlókat kapott a BMW. Egerben meglepően jól tudtam gyorsítani a tempómat. Vasárnap reggel már vezettük a kategóriát és később előnyt is sikerült összehozni. Szakaszt is nyertünk, de két gyorsaságival a vége előtt olaj kezdett folyni a váltóból, így kiálltunk az első helyről. Ez volt az első komoly sikerünk. Székesfehérvár Ralira már azzal a tudattal készültem, hogy lehet esélyünk nyerni. Gyorsak voltunk, de defektet kaptam és kétszer is megforogtam. Tajmel Tibi nagyon gyors volt, végig küzdöttünk. Sportszerűsége is kellett a győzelmünkhöz. Nagyon nagy élmény volt kupát kapni kiélezett versenyben. Számunkra az Ózd-Salgó volt az év versenye, igazi harcban voltunk Tibivel végig. Sok helyen már igazán jó tempót autóztunk. A legtöbbet próbáltam kihozni az autó és a saját képességeimből. Sikerült megnyerni a kategóriát. 2019-ben hétből három versenyen tudtunk indulni és azokon sikerült is a kategória elején autóznunk és annyi pontot szereztünk, hogy a bajnokságban harmadikok lettünk. Ez nagy siker számomra, nem gondoltam, hogy ilyen gyorsan sikerül majd felvenni a ritmust és hogy tudok olyan tempót autózni, amivel a leggyorsabb BMW-s lehettem több szakaszon, illetve komplett futamokon is.

A versenyzők egy része az önfeledt szórakozásra használja fel a Szilveszter Ralit. Nálatok is ez volt az első számú szempont?

– Mint a legtöbb versenyző, mi is szórakozni és tét nélkül autózni jöttünk a Szilveszter Ralira, illetve nagy lett volna a szünet az Ózd-Salgó és a 2020-as szezonnyitó egri futam között. A Korda Racing színeiben és segítségével álltunk rajthoz. Szombaton a hideg aszfalton sokat csúszkáltunk. Reméljük a nézőknek is tetszett, mi nagyon élveztük. 😁 A nap végén már dróton volt a két hátsó gumi. Ennek ellenére a H9 kategória második helyén kezdtük a reggelt, de az első pár kilométer után egy kigyorsításon a kuplung, a lendkerék tönkrement. Így nem tudtuk folytatni a versenyt, pedig nagyon vártuk a vasárnapot, a szombati bemelegítés után.

Bár még épphogy csak elkezdődött a 2020-as esztendő, vannak már tervek az idei évre?

– Sokat kell még tanulnom és kell a több versenykilométer. Van még hova gyorsulni. Az autón is van fejleszteni való. A szériafékeket kellene lecserélni és bár a Katona Gabi – féle gátlok meglepően jól teljesítettek, nagyon szeretnék három utas gátlókat, amivel úgy gondolom, sokat tudnék gyorsulni. Sokat agyalunk ezen Majoros Petivel, (Deka Motorsport) aki az autó félkészítéséért felel. Ezúton is köszönöm a munkáját, elengedhetetlen a közös sikerhez mindaz, amit ő hozzátesz az egészhez.
2020-ban az összes aszfaltos versenyen rajthoz szeretnénk állni. Az eddigi hozzáállásunkat tovább folytatva fejlődni és gyorsulni szeretnénk. Az autósporthoz szerencse is kell, reméljük mellénk áll 2020-ban is. Természetesen az anyagi háttér a legfontosabb feltétele annak, hogy egész évben rajthoz állhassunk és újabb sikereket érhessünk el. Folyamatosan keressük az újabb partnereinket, akikkel 2020-ban együtt tudunk dolgozni.
Köszönjük a családjainknak a támogatást. Meglévő partnereinknek pedig az eddigi közreműködést!

Gulf Racing Hungary, Lubricants Hungary Kft., Juhász Testvérek Pincészet, Agria Emelő Kft., Pápai beton Kft., Wimmer Trans Kft., Honor Trans Sped Kft., Bolyki-Terra Kft., Schönherz Informatikai Stúdió, Euroll Hungária Kft., IBS Consulting, Kele-Car Kft., Dr. Hlinka József e. v., BM-Komp Kft.

Forrás: rallyfeeling.hu

Ha tetszett a cikk kérlek oszd meg másokkal is!