Jobban állnak, mint gondolnák

Egy aprónak tűnő figyelmetlenség sokba került Hadik Andrásnak és Kertész Krisztiánnak. A szezonnyitó Steelvent Salgó Rally hosszú körgyorsaságiján utolértek egy másik autót, majd elnéztek egy kanyart, és az árokba csúsztak. Hosszú perceket vesztegeltek, de végül folytatni tudták. Nem is akárhogyan. Szakaszokat – köztünk a plusz pontokat érő Power Stage-et – nyertek, és végül az abszolút értékelés kilencedik helyén zárták a szezonnyitót.

  • A történtek ellenére megpróbáltunk pozitívan állni a dolgokhoz – mondta Hadik András. – Drágán megfizettünk ezért a figyelmetlenségért, de talán mégsem annyira. Idén ugyanis abszolútban már nem az első tíz, hanem a legjobb tizenöt páros kap pontokat, így tehát jobban állunk, mint korábban gondoltuk. Emellett a powert is megnyertük, úgyhogy annyira nem rossz a helyzet. Ehhez persze az is kellett, hogy a több mint négyperces hátrány ellenére ne engedjük el a történetet. A 43. helyen álltunk, innen kezdtük el a felzárkózást, végül a legjobb tízben zártunk. Az autó hibátlanul működött, abszolút versenyképes, amit a későbbi szakaszeredmények is bizonyítottak. Látszik, hogy ott vagyunk vele a mezőny elején, bízom benne, hogy ezt idén sokszor be tudjuk még bizonyítani.

Hadik András számára sokáig a mumus volt a hazai verseny, Miskolcon egyszerűen nem tudott célba érni. 2018-ban viszont nagyszerű teljesítménnyel győzött a borsodi utakon, a korábbi rossz széria tehát két évvel ezelőtt megszakadt. Most is optimistán várják a következő futamot, saját pátriájában a kétszeres magyar bajnok szeretne ismét bizonyítani.

  • Csupán azt sajnálom, hogy a mályinkai pálya ezúttal rövidebb formában szerepel a menetrendben. Egyébként nagyszerűek a szakaszok, közel állnak hozzánk – fogalmazott a miskolci hétvégével kapcsolatban Hadik András. – Meg kell kezdenünk a felzárkózást, mert az idei szezon rövidebb, még egy hibázási lehetőség már nem fér bele. Valóban voltak olyan évek, amikor itthon egyszerűen képtelen voltam jól szerepelni, de ez már a múlt. Nincs más választásunk, minthogy megnyerjük a Hell 26. Miskolc Rallyt. A salgótarjáni árokjárásunkat csupán így tudjuk ellensúlyozni. Korábban volt már egynapos verseny a borsodi megyeszékhelyen, akkor jól működött. Szerintem most is így lesz, változatos, tempós és technikás helyeken versenyezhetünk. Minden gyorsaságival kapcsolatban vannak jó és rossz emlékeim. Bízom benne, hogy augusztus közepén a pozitív érzés lesz bennünk erősebb a DVTK-stadionnál felállított céldobogón.

Hadik András és Kertész Krisztián idén már a Diósgyőri VTK színeiben versenyez a magyar bajnokságban. A hétköznapjaikat is ebben a városrészben élik, tehát abszolút ismert környezetben nyomhatják a gázpedált. Egy esetleges siker pedig „hazai pályán” még a szokottnál is édesebb lenne.

Ha tetszett a cikk kérlek oszd meg másokkal is!