Már mindenki tűkön ül és csukló, illetve láb bemelegítést végez

A Kisvaszar Rally3-as verseny az eredeti időpont szerint április első hétvégéjén lett volna megrendezve, de az élet átírta az előzetes terveket… Most viszont van remény arra, hogy több, mint két hónap késéssel, de meg lehet rendezni a versenyt, igaz nézők nélkül és betartva az aktuális egészségügyi előírásokat. Pardi Katával, a verseny egyik rendezőjével beszélgettünk a rendezvényt érintő legfrissebb információkról. 

Mi lesz, mi várható június 14.-én?

Minden jel arra mutat, hogy végre elindíthatjuk az országban a rally versenyeket is, így egy Rally3 futam kerül megrendezésre Kisvaszar és Alsómocsolád közt.

Mennyivel lesz nehezebb megrendezni így a versenyt, hogy későbbi az időpont, nem lehetnek nézők stb.?

Az áprilisi dátumra már március elején teljesen elkészültünk mindennel, csak a nevezéseket vártuk, így most lényegében csak a dátum módosításokat kell egyeztetnünk az illetékes hatóságokkal, illetve apróbb módosításokra kerül sor a zárt kapus rendszer miatt. Nagyobb létszámmal fogunk dolgozni, hogy minden a kormányrendeletnek megfelelően történjen, ezáltal elősegítve, hogy a továbbiakban is, amíg az újabb határozatban nem kerül módosításra, megrendezésre kerülhessenek a versenyek.

A versenykiíráson kellett változtatnotok?

Sajnos a rajt és cél ceremóniát nem tudjuk megtartani a versenyzőink számára, hiszen ez egy nézői gócpont lett volna, így kénytelenek voltunk eltörölni a versenynek ezt a részét. Ezen kívül fontos információkat írtunk bele, ami a szükséges óvintézkedéseket tartalmazza, ezúton is megkérünk minden kedves versenyzőt, hogy figyelmesen olvassák el a kiírást, hiszen ez most mindannyiunk érdeke, hogy ezen feltételeket betartsuk az egészségünk és a verseny megtartásának érdekében.

Szerintetek a versenyzők nagy létszámban fognak nevezni, vagy vissza fogja tartani a vírus a párosokat?

Ez egy nagyon sarkalatos pont. Azt gondolom, ismervén a versenyzőtársaimat, hogy már mindenki tűkön ül és csukló, illetve láb bemelegítést végez, hogy amint lehet, rajtolhassunk. Viszont biztos vagyok benne, hogy mindenki vállán ott ül a kisördög és sejteti az aggodalmat, hogy nehogy hazavigyünk valamit, természetesen a kupákon kívül. Bízok a sporttársakban és tudom, hogy mindenki felelős döntést fog hozni, és aki eljön, az betartja a követelményeket, így megelőzvén annak a lehetőségét, hogy bármi probléma felmerüljön.

Tudvalévő rólatok, hogy nagyon népszerű szlalomversenyeket is szoktatok rendezni. Arról a sorozatról van valami friss információtok?

Egy héttel Kisvaszar előtt, mi is bemelegítünk és június 6-án Pécsett az Expo Centerben megkezdjük a saját kis szlalom sorozatunkat is. Hatalmas az érdeklődés, az előre kiírt létszám fele már most betelt, de sajnos jelen helyzetben nem fogunk tudni bővíteni, hiszen tartanunk kell magunkat a biztonsági előírásokhoz.

Mit reméltek az első Rally3-as rendezésetektől?

Nagyon szeretnénk, hogy mindenki jól érezze magát és végre egy igazán örömteli verseny kerüljön megrendezésre. Nem gondoltuk, hogy az első általunk rendezett rally futam épp egy ilyen kritikus helyzetben kerül majd megrendezésre, de a kiváló csapatunk ezt is megugorja, és szívből remélem, hogy a szlalom versenyeinkhez hasonlóan egy szintén nagy népszerűségnek örvendő Rally3 sorozatot tudunk majd a későbbiekben létrehozni.

Köszönettel tartozunk a támogatóinknak, hogy jelenleg is kitartanak mellettünk, illetve a szövetségnek és munkatársainak, hogy bizalmat szavaztak felénk, és segítik a munkánkat.

Tisztelettel megkérünk minden sportszerető néző barátunkat, hogy ne kockáztassák a rendezvény létrejöttét a részvételükkel, a jelenlegi helyzetben megpróbáljuk élő közvetítés formájában tudósítani az eseményeket. Ez mindannyiunk érdeke, így a későbbiekben újra együtt élvezhetjük szeretett sportunkat.

Forrás: rallyfeeling.hu

Ha tetszett a cikk kérlek oszd meg másokkal is!