Bartha Nándi és Karetka-Ülkei Réka számára nem volt túl hosszú a Mikulás Rallye, de a páros még a bajban is megtalálta a jót, így a kiesésük ellenére vidáman köszöntek el a 2020-as, Rally2 Bajnokságtól. Bartha Nándorral beszélgettünk.
Némi huzavonával indult nektek a Mikulás Rallye, egyszer úgy volt, hogy indultok, egyszer úgy, hogy nem, végül mégis eljöttetek. Mit vártatok a versenytől?
Az évzáró verseny előtt érdekes dolgokat olvastunk az Interneten, folyamatosan változtak a hírek, hogy ki akar indulni és ki nem. Nekünk nem volt más választásunk, mennünk kellett, ezt közöltem is mindenkivel, és ennek megfelelően készültünk az évzáróra. Felemeltük az autónk hasmagasságát, leburkoltuk mindenhol, hogy amennyire lehet megvédjük a kövek támadásától a karosszériát, és azzal a négy darab murvagumival vágtunk neki a Mikulás Rallye-nak, ami fent volt a Peugeot-unkon. Még pótkerekünk sem volt.
Ez tökös húzás volt, bár tartalék gumira éppen nem volt szükségetek. Milyen volt a versenyetek?
Az emlékeim nem voltak jók, mert tavaly extra rosszul autóztam a veszprémi pályákon, amire a mostani rövid versenyünkön hamar sikerült rájönnöm. 2019-ben nagyon rossz gátlókat szereltünk az autóba. A pályabejáráson csak felírtuk a pályákat, mindössze egyet mentünk rajtuk, azt sem ellenőriztük le, hogy jót írtunk e fel, vagy sem. Az első – és számunkra egyben az utolsó – gyorsaságin egy érdekes meglepetés várt minket, mert a rajt után igazán furcsán viselkedett az autónk. Utólag az is kiderült, hogy ezt valójában pozitívumként könyvelhetjük el. Az idén használt motorunk erősebb a tavalyitól, ezért a sperdifi immár tud megfelelően dolgozni, nagyon komolyan kellett kapaszkodnom a kormányba. Ezt nagyjából 500 méter alatt sikerült kitapasztalnom, onnantól pedig padlóig nyomhattuk a gázt. Azt éreztem, hogy a legutóbbi veszprémi szereplésünkhöz képest kifejezetten jól és gyorsan mentünk, mindaddig, amíg ismét elő nem jött az egyik legújabb betegségünk, ami nem más, mint az, hogy leszakad a váltó. Ez végig kísért minket az idei évben.
Várpalotán sem kellett rá sokat várni.
Legfeljebb 7 kilométert, mindössze addig jutottunk. A baj az volt, hogy a váltó ezúttal a főtengely végi jeladót is magával rántotta, és ezzel el is köszönt tőlünk az autó. A rendelkezésünkre álló összes lehetőséget kipróbáltam, hogy megtaláljam és esetleg elhárítsam a hibát, de nem jártam sikerrel. Ám minden rosszban van valami jó, ez pedig most is bebizonyosodott. Egy hosszú egyenesben estünk ki, és kaptunk ajándékba az égiektől néhány kiszuperált harckocsit, amit maximálisan kihasználtunk, és rengeteg emlékfotót készítettünk. Vidámak voltunk Rékával, amig mehettünk szuper volt minden, ő pedig az eléggé szűkre szabott tréning ellenére is kiválóan tette a dolgát az autóban. Soha nem kellett még a pályafutásom során ennyire hamar kiállni.
Néztétek estig a versenyt?
Egy darabig igen, de hála Pásztor Tominak, – aki 3,5 kilométert sétált be hozzánk az erdőn keresztül – lett egy új jeladónk, amit beszereltünk és lábon kihoztuk a 206-osunkat, amit így nem kellett vontatni. A másik jó dolog ebben a történetben, hogy egyben maradt az autónk, fel van készítve a Szilveszter Rallye-ra, ahová akár máris el tudnánk indulni.
Rallye2.hu – Salánki Gábor
