Karácsony előtt néhány nappal beszélgettünk legutóbb Holecz Krisztiánnal, aki akkor elárulta, hogy elég komoly változás várható körülötte. Jelentjük, ez megtörtént, így újra felkerestük Kicsyt, hogy kifaggassuk a részletekről.
Múltkori beszélgetésünkkor már mondtad, hogy hallasz ezt-azt magadról, aztán január 11-én megjelent a sporttanács határozata. Mi is volt benne?
Igen, tavaly év végén beszéltünk a Szakágvezető úrral, hogy mi lenne, ha… Majd utána jöttek az ünnepek, és nem is foglalkoztunk ezzel a kérdéssel. Úgy voltam vele, hogy majd biztos történik valami, vagy nem. Történt. Január első hetében volt egy megbeszélés az RSB ülésén, ahová meg voltam hívva, mint Rally2 versenyzői összekötő. Itt vázolták fel nekem az elképzeléseket, miszerint szeretnék, ha én is tag lennék a Rallye Sport Bizottságban. A felkérést elfogadtam.
Mi lesz a feladatod?
Marad természetesen a Rally2, csak is úgy vállaltam volna el a pozíciót, de ez nem is volt kérdés, mert az RSB tagjai is ezt a feladatot szemelték ki nekem. Furcsa, hogy mi mindenre lesz rálátásom; kiírásra, pályákra és a többi. 🙂 Most már látom, hogy alapvetően is rengeteg a feladat, amikor nincs versenyhétvége. Lesznek változások az RVSZ-ben, ami hamarosan már publikus lesz. Nagyon fontos, hogy versenyzői és szakági fejjel is tudjak gondolkodni mindenben, és közös irányt találjunk olyan helyzetekben is, amikor kétségek merülnek fel.
Maradsz Rally2 versenyzői összekötő?
Természetesen! Nagyon szeretem a társaságot, meg Ők is szeretnek engem. Sok ember hívott már, ahogy hallották a hírt. Sokan gratuláltak, hogy megérdemeltem a pozíciót, hisz már 3 éve jövök-megyek itt a Rally2-ben. Gondolom sokan meg is utáltak :-), mert az a trendi, „ha RSB-s vagy, akkor ……. vagy.” 🙂
Megjelent a 2021-es versenynaptár. Mesélj róla!
Most látom, hogy nem egyszerű egy ilyet összerakni. Figyelembe kell venni sok mindent, például más országok versenynaptárát, a rendezők beadott igényét, a versenyzők igényét, az RVSZ-t, meg egyebeket is. Rally2-es naptárról bővebben is beszélnék. Sajnos murvás versenyünk idén nem lesz, de nem szabad csüggedni! 2021-ben is lesz lehetőség egyedi rajtengedéllyel menni az ORC-ben „B” licenccel. Március közepén kezdünk egy Orfűvel, amit Keszthelyi Robi és csapata fog rendezni. Amit biztosra tudok, mióta RSB tag vagyok, 🙂 hogy a nyitó futam egy komoly, jól megrendezett, pici extrákkal fűszerezett verseny lesz, ahová a Rally2 Bajnokság mellé csatlakozik a Historic és a Rally3 mezőnye is. A többi versenyről még nem szeretnénk semmit sem elárulni, de ha egy hónap múlva újra beszélünk, akkor már azokról is több minden kiderülhet!
Mit gondolsz előzetesen a 2021-es évről?
Legyen vírus és problémamentes, pozitív hangulatú a 2021-es évünk! Azt szeretném elérni, hogy az RSB szinte észrevétlenül működjön, mert szerintem akkor csináljuk jól a dolgokat, ha a háttérben maradunk. Nem szeretnék rossz döntéseket, nem szeretném, ha elégedetlenek lennének a versenyzőtársaink, mert valamilyen rossz döntést hoztunk stb… A legfontosabb, hogy olyan hátteret szeretnénk biztosítani, hogy a rally-k, mind a versenyzők, mind a rendezők, valamint a nézők számára egyaránt élvezhető hétvégeként valósulhassanak meg. Lehet, hogy naiv vagyok, de én ezt a 3 napos RSB tagságommal így gondolom. 🙂