Nagy motiváció, komoly felelősség

Helembai Zsolt életében olyan dolog érkezik el, amelyre eddig még nem volt példa. Több versenyzőtársa mesélt már neki korábban arról, hogy milyen érzés hazai körülmények között ralizni, ezt viszont eddig nem élhette át. Május végén azonban Vácra, az otthonába érkezik a Mercarius Rally1 Bajnokság mezőnye, a futam közeledtével pedig egyre hevesebben ver a szíve. A viadal ugyanis nagy motivációt jelent számára, de komoly felelősséggel is jár, hiszen szeretne bizonyítani, megfelelni az elvárásoknak. Pláne azok után, hogy a P13-as géposztályban Salgótarjában győzni tudott, Boldogkőváralján pedig a dobogó harmadik fokán zárt.

  • Teljesen más érzésekkel várom a Hídépítő Dunakanyar Rallyt, mint a korábbi futamokat – árulta el érdeklődésünkre Helembai Zsolt. – Érezhetően nagyobb nyomás, komolyabb elvárás nehezedik ránk egy olyan hétvégéhez képest, amit az ország más szegletében rendeznek. Sok ismerősünk, barátunk kilátogat majd a pályák szélére, akik ránk lesznek kíváncsiak. Jól éljük meg ezeket a napokat, bízom benne, hogy a gyorsaságikon sem lesz ezzel gond, hiszen akkor nekünk már a versenyzésre kell koncentrálni.

Való igaz, hiszen a P13-as géposztályban az esztendő első két futamán óriási csata alakult ki. Helembaiék mellett további négy-öt páros is esélyes lehet győzelemre, vagy a dobogós helyezésekre. Korábban Vácott a ralitúrások mentek, a Hídépítő Dunakanyar Rally azonban ahhoz képest egészen más színvonalat képvisel majd. A rendezvény egészében, és a P13-ban is.

  • Sokakkal ellentétben nekünk tényleg megvan a pályaismeret, még akkor is, ha egy-két új szakasz számunkra is lesz – folytatta Helembai Zsolt. – A kategóriában hat tized pontos különbséggel szorulunk a második helyre, ezért sportszakmai szempontból is nagyon fontos hétvége előtt állunk. Sok időt és energiát fordítottunk a VFTS felkészítésére, közben pedig betekintést kaptam a szervező munkába is. Most már én is látom, hogy ez egy rendkívül összetett, közel sem egyszerű feladat, úgyhogy mindenkinek szeretnék köszönetet mondani azért, hogy ez a verseny megvalósul. A rendezőknek, az önkormányzatnak, mindenkinek, aki segítő szándékkal állt a sportághoz, a rendezvényhez. Vác környékén is nagyon szeretik a technikai sportokat, ezért bízom benne, hogy sokan látogatnak majd ki a pályák szélére. Remek két nap vár ránk.

Helembaiék versenymotorja nem készült el, ezért a Hídépítő Dunakanyar Rallyn a tartalék erőforrással állnak rajthoz. Nincs ezzel semmi gond, hiszen így tették a Salgó, majd a Boldogkő Rallyn is.

  • Ugyanaz lesz a „szettünk” mint márciusban és áprilisban – szögezte le a váci ralis. – Jól működik, úgyhogy emiatt nem aggódom. Megcsináltuk a féket, a váltó átesett egy revízión, minden kész. Remélem kitart a verseny végéig. Fontos, hogy minden a helyén legyen, mert az első ötből bármelyikünk odaérhet a győztes helyre vagy a dobogó másik két fokára. Karsai Zsoltival számolni kell, de Határ Attila, Bodogán Feri és Ráti Gergő is képes arra, hogy megnyerje a géposztályt. Mindannyian esélyesek lehetünk, de így van ez jól, mert ez visz előre minket is. Az ORC-ben ez az egyik legerősebb mezőny, de szerencsére csak a pályán viaskodunk, egyébként remek a kapcsolat köztünk.
Ha tetszett a cikk kérlek oszd meg másokkal is!