RSB ülés – 2008. március 10.

A továbbiakban meghallgatva az RSO Team megjelent képviselőjét, a felek megállapodtak abban, hogy a miskolci verseny lebonyolításának időpontja, a korábban a versenynaptárban megjelölt és jóváhagyott időpont marad, tehát így a Miskolc Rally időpontja: 2008.05.01.-03.

A miskolci rendezvény szervezője, Jacsó Tibor vállalta, hogy a rövid határidőre való tekintettel, soron kívül, a napokban elkészíti a verseny határidős dokumentumait és beszerzi az esetlegesen még hiányzó engedélyeket. A Miskolc Rally szervezője a bizottság előtt kijelentette, hogy ebben az esetben is biztosítottak a rendezvény engedélyeztetési és pénzügyi feltételei. A továbbiakban az RSB és a rendező közösen áttekintették a verseny lebonyolítási -, és útvonal tervezetét, és azt észrevételezés mellett elfogadhatónak ítélték.

A szakágvezető beszámolt a Szombathely Rallye tekintetében kiírásra került meghívásos pályázatról, amely mint köztudott, a szombathelyi verseny megrendezését hívatott elősegíteni. A pályázatra érvényes jelentkezés érkezett, melyet az RSB megvizsgált, a továbbiakban támogat, és az Elnökség elé terjeszt elfogadásra.

Ezt követően a Historic Munkacsoport vezetője előterjesztette a historic versenyautók korhű -, és FIA kompatibils rajtszámozásának kérdését, melyet az RSB megvitatott. A Bizottság a továbbiakban hozzájárult, hogy a Historic Rallye-ban ez évben állandó rajtszámok kerüljenek kiosztásra, egységes és az igényeknek megfelelő kialakítás mellett. Az RSB a továbbiakban az ezzel kapcsolatos döntések javaslatainak kidolgozásával megbízta a Historic Munkacsoportot.

Az RSB Média Munkacsoport képviselője előterjesztette az arany akkreditációhoz tartozó mellények terveit és azok költségvetését, amely elfogadásra került. Az RSB tagok egyetértettek abban, hogy a mellények kialakítását a Rallye VB futamokon használt mellények, tabardok mintájára kívánja megvalósítani.
A munkacsoport felülvizsgálta a vagyonértékű jogok értékesítésével kapcsolatos lehetőségeket és az RSB ismételten megvitatta ezen kérdéskörben a vagyon értékű jogokkal kapcsolatosan tevékenykedők munkavégzésének feltételeit.

A média munkacsoport előterjesztése alapján az RSB támogatja a Sport 1 televízión megjelenésre kerülő műsor gyártását és sugárzását, figyelmet szentelve a Rallye2 versenyek bemutatására. Az elnökség jelenlévő képviselője az elnökség támogatásáról biztosította a televíziós műsor megvalósítását, melynek figyelembevételével az RSB biztosítottnak látja a műsorkészítés és a sugárzás megvalósulásának feltételeit.

Az RSB szerint önálló honlapjának tekintetében további fejlesztés indokolt, amivel összefüggésben szóba került a rendezvények honlapjainak megfelelő kialakítása és fejlesztése is, melyre az RSB ez úton is felhívja az érintettek figyelmét.
Az RSB örömmel vette tudomásul, hogy a bevezetést követően sikeresen működik és jól vizsgázott az "on-line" nevezési rendszer. A Rallye Bizottság ezúton is köszönetet mond a versenyzőknek a sikeres együttműködésért.

A továbbiakban szóba került a Start-Autó Eger Rallye lebonyolításának és előkészítésének menete, a szervizpark kialakítása, illetve a pályabejárás. Ez utóbbival kapcsolatosan az RSB úgy döntött, hogy a hétvégén, a Cered – Tajtilapos útvonalon megrendezésre kerülő ARK futamon való részvételt a Start Autó Eger Rallye-ra nevezett versenyzők számára is engedélyezi, így az ARK futamon történő részvétel nem minősül tiltott pályabejárásnak.

Ezt követően Büki Ernő részletes és kimerítő beszámolót tartott a szabályismereti vizsgák tárgyában. A Rallyesport Bizottság megerősítette és hangsúlyozta a szabályismereti vizsgák létjogosultságát és fontosságát.

A licenc elbíráló bizottság tagjai ismertették a licenc kérelmekkel kapcsolatosan érkezett fellebbezéseket és beadványokat, valamint az idő közben érkezett újabb licenckérő beadványokat. A licencek odaítélésének kérdésében az RSB határozatokat hozott.
Az ülés végén Kassai András ismertette a korábbi licenc elbírálások körülményeit, majd megköszönte a tagok türelmes és áldozatkész munkáját, hiszen az értekezlet időtartama ez úttal is meghaladta a kilenc órát.

RSB Média – Holczer Dániel

Ha tetszett a cikk kérlek oszd meg másokkal is!