Salgótarjánban már mindent láttunk

Németh Gergely és Matics Barbara első közös versenyét futotta Salgótarjánban, a Rally2 Bajnokságban, ám az égiek nem voltak kegyesek hozzájuk sem. A páros ennek ellenére gyakorlatilag hibák nélkül teljesítette a bemutatkozó versenyét, aminek természetesen az eredménye sem maradt el. Németh Gergellyel beszélgettünk.

15 évnyi navigálás után döntöttél úgy, hogy a bal1-ben is kipróbálod magad. Miért pont egy C2R2Max-ban kezdted meg a Rally2-es pályafutásod?

Mindig is szerettem volna vezetni, de a lehetőségeim soha nem álltak össze hozzá, ezért inkább maradtam a navigálásnál. Ahogy telt az idő, ez szerencsére változott és már 2018-ban is sikerült kipróbálnom magamat a volánnál, egy Suzukiban, és ezután döntöttem el, hogy szeretném egy komolyabb autó kormányát is tekergetni. Ez volt nekem a Citroen C2R2Max. Amikor először navigáltam ilyen kocsiban, már akkor megfogadtam, hogy nekem egy ilyennel egyszer mennem kell, a szívem csücske lett azonnal az autó. A navigálással tavaly, év elején hagytam fel az addig megszokott formában. A célokat, amiket magamnak kitűztem elértem a jobb1-ben, új motivációt kerestem. 2019 végén már mentem egyet egy másik C2R2Max-al, ettől a ponttól pedig nem is volt kérdés, hogy merre visz tovább az utam. Próbáltam összerakni hozzá az anyagiakat, ami ha az egész 2020-as évadra nem is, de három versenyre úgy néz ki, hogy a rendelkezésünkre áll.

Ennek köszönhettük azt, hogy Matics Barbival bemutatkoztál a Rally2 Bajnokságban, a Salgó Rallye-n. Milyen volt?

Nehézkesen indult, de alapvetően nagyon élveztük a salgótarjáni futamot. Az első két gyorsaságink etap lett, ez egyáltalán nem jött jól. Főleg úgy, hogy korábban nem igazán mentem aszfalton a kocsival, így sok kérdőjel volt bennem, amikre csak a harmadik gyorsaságitól kezdve kaphattam részben válaszokat. Közben az egyik etapon kaptunk egy defektet, a szelepnél kezdett el ereszteni az egyik gumink, pedig szerintem nem is mentünk bele semmibe sem. Leszerelni nem volt könnyű a kereket, mert a kézi kulcs nem ment rá a csavarra, az elektromos pedig nem bírta lelazítani a csavarokat. Ezek miatt belefutottunk egy két perces késésbe és az érte járó 20 másodperces büntetésbe. Ha ez nem lett volna, akkor egy hellyel előrébb végzünk a verseny végén. Azt viszont tudjuk, hogy a volnával túl sokra nem megyünk a rallye-ban. A széles szakaszokon nem mertem még végsebességen lobogni. Egyfelől a körülmények miatt, másfelől pedig nem mentem még annyit C2-vel, hogy a tempós kanyarokban tökéletesen érezzem azt, hogy hogyan fér el az autó.

Az időjárás nem volt kegyes hozzánk, amivel találkozhatunk nyáron, azzal majdnem mindennel találkoztunk. Saras, vizes, és száraz pályán egyaránt autóztunk. Ilyen gumit tegyünk fel, olyan gumit tegyünk fel, ennél változatosabb körülményekre aligha számíthattunk volna. Teljesen mindegy szerintem, hogy hol indulunk ezután, ennél nehezebb feltételekkel aligha találkozhatunk. A célba az összetett értékelés tizedik, valamint a 6-os géposztály negyedik pozíciójában értünk be, amiről azt gondolom, hogy a jelenlegi tudásomat nézve teljes elégedettségre adhat most nekem okot. Jól éreztük magunkat, amiért elutaztunk Salgótarjánba, az 100%-ban teljesült.

A folytatásról tudsz már valami konkrétumot?

Igen, azt, hogy Miskolcon nem indulunk, a következő bevetésünk a tervek szerint az Eger Rallye-n lesz, szeptemberben. Közel van egymáshoz a két futam – Salgótarján, illetve Miskolc – és miután maximum csak három forduló fér bele a büdzsénkbe igyekszünk okosan elosztani azokat a versenynaptárunkat. Szeptemberben megpróbálok egy kicsit gyorsulni, és szerintem Egerben lesznek majd olyan gyorsasági szakaszok, amikre jobban fel tudok készülni.

Több belsőkamerás felvétel áll a rendelkezésemre Eger környékéről, több az információ róluk, ami C2R2 alapú, és ez segítheti a pályák feltérképezését. Emellett nyáron még akad néhány olyan dolgom, amik miatt Miskolcra csak nagy nehézségek árán tudnánk odaérni. Úgyhogy jöhet Eger, és szurkolunk, hogy a vírushelyzet se húzza majd keresztül a számításainkat.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikk kérlek oszd meg másokkal is!