Tökéletes játszma

Több szempontból is élvezte a Vértes Rallye-t a Solid Racing Team Ladás párosa a Gyenes András – Horváth Levente duó. Andrásnak sok emléke van a helyszínről, itt indult a rallys pályafutása, így számára a D2-es kategória második helye is egy nagyszerű eredmény.

„Perfect game” – kezdte a beszélgetést Gyenes András. „A verseny minden pillanatát nagyon élveztük, megúsztuk eső nélkül egész nap és az autó is kiválóan működött, a navigátorommal pedig tökéletesen együtt tudtunk dolgozni.”

A D2-es kategória második helye mellé bezsebelték a Historic abszolút ötödik helyet is és még versenyben vannak a bajnoki címért.

„Az oroszlányi pálya nekem két szempontból is nagyon érdekes, mert 21 évvel ezelőtt itt kezdtem el versenyezni és itt volt életem legnagyobb bukása is. A régi Ezerjó Rallyk nagyon közel állnak a szívemhez, viszont a 2008-as bukás is megmarad az emlékeimben. Hétszer fordultunk át a kocsival a levegőben. Abszolút elégedett vagyok az eredménnyel, mi azért megyünk, mert szeretjük csinálni” – tette hozzá András.

A folytatás kicsit kétséges a páros számára, ott szeretnének lenni a nyíregyházi versenyen, amiért minden követ meg fognak mozgatni.

A csapat együttműködő partnerei: ATG&CO Kft., Best-Vill 2000. Kft., C+D Automatika Kft., CorVinum Zrt., Dokutech Center Kft., Ecoffice Technology Kft., Egrokorr Festékipari Zrt., Evolution Consulting Kft., Hancosy-X Kft., Huniper Permetező Kft., Innovitas Nonprofit Kft., Ital Logisztika Kft., Koós-Wéber Kft., Kudo Trade Plus Kft., Mango Reklámügynökség Kft., Raiker Kft., Seqomics Kft., Tower-Tech Kft., Vibro-Service Kft., Labnet Hungary Kft.

Forrás: Sári Péter

Ha tetszett a cikk kérlek oszd meg másokkal is!