Visszakaptuk az önbizalmunkat

Ifj. Kanyik Antal és Nyirfás Juli, a balszerencsésen zárult Iseum Rallye után újra dobogóra állhatott a Rallye2 Bajnokság abszolút értékelésében Székesfehérváron, ahol nyomás nélkül gyűjtögethették a tapasztalatokat az új Peugeot-ról és Anti egyik régi vágya is teljesült, akkor, amikor eldurrantak a pezsgőspalackok a kupák átvétele után a céldobogónál. Ifj. Kanyik Antallal beszélgettünk. 

A Székesfehérvár Rallye előtt, pénteken készültetek el a versenyautótokkal, akkorra tudtátok meggyógyítani a Szombathely Rallye-n szerzett sérülésekből a Peugeot-tokat.

Így van. A legutolsó pillanatban érkeztek meg hozzá az alkatrészek, sokáig az is kétséges volt, hogy rajthoz tudunk e állni egyáltalán a fehérvári versenyen. A felkészülést természetesen nem hagytuk teljes egészében a legvégére, a Szombathely Rallye kudarca után szinte rögtön szétszedtük az autót, folyamatosan dolgoztunk rajta. A futóművet átépítettük aszfaltra, a váltóolaj cseréjénél pedig – meglepetésünkre – fémet, konkrétan az egyik fogaskerék kis darabkáját találtuk meg a váltóolajban. Fogaskereket, csapágyakat kellett cserélni benne. Eközben persze nagyon vártuk a futárt, aki az utolsó pillanatban toppant be a hiányzó alkatrészekkel. Köszönjük a segítséget Tagai Tamásnak, valamint a szponzoroknak, a családnak és a barátoknak is, mert tőlük igazából egy új hűtőt kaptam a születésnapomra, amiben Juli is vastagon benne volt. Örök hálám mindannyiuknak. Így sikerült elindulnunk a székesfehérvári versenyen. Az utolsó utáni pillanatban lettünk készen a munkákkal.

Abszolútban, és a 6-os géposztályban is dobogóra állhattatok. Milyennek láttad belülről a versenyeteket?

A pályák nagyon tetszettek, bár ebben a formában még nem autóztam rajtuk, de némelyik részük ismerős volt, hiszen két esztendővel korábban mentem már itt-ott rajtuk. Szeretem, ha a pályabejárás alkalmával csak kettőt, legfeljebb hármat lehet menni a gyorsaságikon, ezúttal nem is voltak a fejemben a kanyarok, elég sokat kellett improvizálnunk. Ebben tökéletesen partnerem volt Julcsi, remek volt az együttműködésünk az első pillanattól, egészen a célig. Jól fel tudtuk dolgozni a pályákat, de a bejárás végére igencsak elfáradtunk, és ezt a vasárnap reggeli rajt előtt éreztük meg leginkább. Semmilyen nyomás nem volt rajtunk a gyorsaságikon, csakis arra törekedtünk, hogy a saját ritmusunkban, jó tempót, és élvezetesen tudjunk menni. Ez sikerült és tudtuk tartani a korábbi tendenciát, folyamatosan gyorsultunk Fehérváron is. Az első gyorsasági harmadik kanyarjában mi is láttuk Mixiék balesetét, nekünk sem, de szerintem senkinek sem tett ez jót fejben, rögtön a verseny legelején. Talán ezért, talán nem, de darabosnak éreztem a vezetésemet, ám ezt szerencsére az óra megcáfolta, folyamatosan a mezőny elejében jegyeztek minket. Zagyva Lajosék viszont bődületesen autóztak, csak gratulálni tudunk nekik a győzelmükhöz. A 2-5-ik helyezésekért csatáztunk többen is, ebből a csatából sajnos Vizelli Karcsiéknak ki kellett szállni, pedig nagyon élveztük velük a harcot. Átéreztük a helyzetüket, Szombathelyen mi is megtapasztaltuk, hogy milyen bosszantó és szomorú az utolsó gyorsaságin kiesni. Kalandunk, technikai gondunk nem volt. Az első körben használt, a másodikban viszont már új gumikat raktunk föl. A hosszú, harmadik gyorsasági szakasz végére viszont hajlamos volt a fékünk az elmelegedésre, ez pedig külön figyelmet igényelt a féktávok megválasztásánál. De sikeresen célba értünk, szép eredményt tudtunk elcsípni, az abszolútban és a kategóriában is bronzérmet szereztünk. Annak nagyon örültem, hogy végre a céldobogón részt vehettünk egy óriási pezsgőzésben, mert eddig, amikor dobogós helyen értünk célba, akkor nem volt pezsgőzés, vagy volt pezsgőzés, de akkor nem az élmezőnyben értünk célba, netán kiestünk, így lemaradtunk az ünneplésről. Nagyon élveztem a „locsolkodást” adott mindenki, mindenkinek, nem kíméltük egymást, ragadtunk rendesen a pezsgőtől. Jó ez az eredmény, minden pont számít, a szombathelyi fiaskó után pedig ez a harmadik hely az önbizalmunkat is visszaadta.

Veszprémben ezek szerint még bátrabban akartok autózni.

Mindenképpen megyünk a veszprémi versenyre, nagyon készülünk, mert a legutóbbi murvás hibát szeretnénk kiköszörülni. Szeretjük a Veszprém Rallye-t, ami garantáltan komoly kihívás lesz nekünk és az autónak is! Nagyon ésszel, ám mégis gyorsan kell menni ezeken a gyorsaságikon. A tavalyi Veszprém Rallye pályái nagyon tetszettek, reméljük most is hasonlóan jókkal várnak majd minket a rendezők. Jó lenne, ha a verseny előtt, a Balatonnál tudnánk pihenni pár napot. Nagyon fontos a mentális felkészülés is, ugye ezt nem kell senkinek sem elmondanom? 🙂 😉

Rallye2.hu – Salánki Gábor

 

 

 

 

Ha tetszett a cikk kérlek oszd meg másokkal is!