A fejlődést tartják szem előtt

A múlttal nincs mit foglalkozni. Nem lehet megváltoztatni, tanulni kell belőle, hogy ugyanazokat a hibákat újra ne kövesse el az ember. Így van ezzel Velenczei Ádám és Bacigál Igor is, akik komoly reményekkel vágtak neki a 2021-es Mercarius Rally1 Bajnokságnak, de a szezon második felére nyilvánvalóvá vált, hogy nem tudnak beleszólni a bajnoki címért folyó küzdelembe.

Az Ózd-Eger Rallyn megszerzett hatodik és a Mecsekben elért negyedik helyezés ugyanis ehhez kevés. A kettős ezután döntött úgy, hogy Veszprémben nem indul el, a hátralévő két versenyhétvégén viszont már ismét a legjobbjára törekszik.

  • A látszat ellenére egyáltalán nem engedtük el ezt a történetet, hiszen mindenki fejlődik, így nekünk is tenni kell annak érdekében, hogy jövőben sikeresek lehessünk – mondta a hétvégi Vértes Rally előtt Velenczei Ádám. – Csupán egy versenyt, a veszprémit hagytuk ki, de ezt előre eldöntöttünk, hogy csak akkor indulunk, ha a bajnoki cím szempontjából fontos. Sajnos nem így alakult, de helyette részt vettünk az oroszlányi Rally3-as futamon, tehát igyekeztük szinten tartani magunkat. Ez azért is fontos volt, mert azon a gyorson gyakorolhattunk, ami szerepel a hétvége programjában is, úgyhogy abszolút képben vagyunk a következő futammal kapcsolatban. Nagyon szeretjük a Vértes Rallyt, amihez természetesen az is hozzájárul, hogy az elmúlt években nagyszerű eredményeket értünk el. Tavaly sikerült nyerni, korábban pedig amikor még Székesfehérvár Rally néven futott a rendezvény, akkor is több dobogós helyezést szereztünk. Ez pedig kötelez minket ebben az esztendőben is.

Velenczei Ádám szerint az idei bajnokságban maximum a 4-5. helyig tudnak még felzárkózni, de ehhez nagyszerűen kell hajrázniuk. Ez a helyzet ugyan közel sem optimális, ugyanakkor a Vértes Rallyt, valamint az Eb-futamnak számító Rally Hungary-t már arra szeretnék felhasználni, hogy a saját jövőjüket építsék. Két hónap szünet után időszerű lesz visszaülni az R5-ös EVO-ba, hiszen Oroszlányban nem ezzel az autóval, hanem egy korábbi fejlesztésűvel mentek elfutóként.

  • Természetesen nagyon hiányzik a sikerélmény, idén nem sok adatott meg belőle. A múltból kiindulva azonban optimistán és izgatottan várom a Vértes Rallyt, remélem, hogy a rossz sorozatunk ezúttal megszakad – fogalmazott Velenczei Ádám. – A legnagyobb különbségekre az oroszlányi szakaszok számítok, másnap jóval szorosabb küzdelemre van kiváltás. Szombat este az erőviszonyokkal kapcsolatban már okosabbak leszünk, de nagyon szeretném, ha jó pozícióból várhatnánk a másnapi folytatást. A csapat felkészült, de még egy 60-70 kilométeres teszten is részt veszünk, hiszen régen ültünk már a versenyautónkban. Hiányzott a rali, a versenyzés, ezért alig várom, hogy végre elkezdődjön a Vértes Rally.
Ha tetszett a cikk kérlek oszd meg másokkal is!