A helyosztók a legvégére maradtak

A Mikulás Rallye rajtjára az összetettben, minden kategóriában, valamint a Lada kupában is eldőlt a bajnoki címek sorsa, Veszprém környékén már csak a Lada, illetve a 2WD kupában lehetne aranyéremért küzdeni, a Rallye2 Bajnokságban. Szomorkodásra viszont semmi okunk sincsen, hiszen a dobogós helyezésekért még sokan csatában vannak, kemény harcra készül mindenki az az év végi érmekért. A Rally2 versenyzőit kérdeztük 2020 utolsó bajnoki futama előtt a terveikről.

Mészáros Zsolt: Az év zárófutamaként mindenképpen szerettünk volna eljönni a Mikulás Rallye-ra, hogy méltó módon zárjuk le az évünket. A rajt előtt a 6-os kategória második helyén állunk, de mindössze négy ponttal előzzük meg Tamás Gergelyéket, nem stabil a pozíciónk. Sok jó versenyzőpáros zárkózott fel mögénk, szeretnénk megszerezni az év végi ezüstérmet, ám ennek az a feltétele, hogy jól kell szerepelnünk a Mikulás Rallye-n. A helyzetünk nem egyszerű, hiszen murván még soha nem versenyeztünk, teljesen újak lesznek számunkra a pályák és a körülmények. Mondjuk hasonló szituációval találkoztunk már néhányszor az évad során, így ezúttal is igyekszünk alkalmazkodni, és a legtöbbet kihozni magunkból és a Peugeot-ból.

Kaptás Levente: Az autónk teljesen új, nem mentem még eddig vele, én pedig négy éve nem versenyeztem. Szeretnénk kipróbálni, átmozgatni a kocsit és magunkat is. Elsődleges célunk, hogy a teljes versenytávot teljesítsük, és a célban fejezzük be a Mikulás Rallye-t.

Péter Pál: Semmilyen terveink nincsennek valójában, mert az életben nem versenyeztem még murván. Pontosabban nem vezettem eddig murván. Egyszer navigáltam egy murvás futamon egy összkerékhajtású kocsiban, de ezt leszámítva minden teljesen új lesz. A legfőbb célunk, hogy galibák nélkül visszajussunk a futam végén a Veszprém Arénához, ne legyen kárunk és az, hogy jól érezzük magunkat a hétvégén.

Bartha Nándor: Szeretnénk mindenképpen célba érni, mert arra számítunk, hogy érdekesen fog alakulni az évünk vége. Elméletileg hárman indulunk a géposztályban, de meglátjuk, hogy hányan jutunk el ténylegesen a rajtvonalig. Réka kihagyta a Pálháza Rallye-t de nem szeretném, hogy kiessen a gyakorlatból, többek közt ezért kell részt vennünk a Mikulás Rallye-n. Nekem pedig minden versenyen mennem kell. Nem azért állunk most rajthoz, hogy bárkitől elvegyük bármilyen helyezést, vagy akárkinek keresztbe tegyünk, hanem azért utaztunk el Veszprémbe, mert itt kell lennem, és pont.

Tamás Gergely: A 6-os kategória harmadik helyét szeretnénk védeni, és megszerezni az év végén, a bajnokságban. Ha minden jól alakul, akkor még az ezüstéremre is ráhajthatunk, négy ponttal vagyunk csak lemaradva Mészáros Zsolték mögött. A lényeg, hogy támadunk, ezúttal Mohácsi Lacival. Azt, hogy milyen lesz a verseny, azt nem tudom, mert sok újdonsággal kell megismerkednem, ez lesz az első murvás versenyem. Az autónkkal sokat küszködtünk a felkészülés során, mert 15”-os az összes murva gumink, kerekeink ugyan vannak hozzá, de a fékek átalakítása egy elég kemény dió volt.

Ifj. Szőke András: Szeretnénk egy jót autózni, jól érezni magunkat, mert nagyon régen mentünk már murván. Persze eközben a 2WD kupa állását is figyelnünk kell, mert nekünk a Mikulás Rallye végén fog eldőlni az év végi helyezésünk sorsa.

Tamás Gyula „Gyuszó”: A terv az, hogy teljesítsük a versenytávot, hogy tovább ismerkedjünk a C2R2Max-al. Ráadásul murvás versenyen még soha nem indultunk, ami egy újabb kihívás lesz a számunkra. Miután korábban kizárólag aszfalton versenyeztünk, az összes legendás veszprémi pálya újdonság lesz, ezekről azt hallottam, hogy elég tempósak is tudnak lenni, miközben olyan, mintha hóautózna az ember. Szerintem nagyon szokatlan lesz, és kőkeményen fel kell készülnünk fejben erre a megmérettetésre.

Németh Gergely: A terveink ugyanazok a Mikulás Rallye-ra is, mint az évünk eddigi összes versenyére. Szeretnénk jól érezni magunkat és a lehető legjobb eredménnyel célba érni. Azért reménykedünk egy dobogós helyezésben. Valamennyi rutinunk már van a murván, a tavalyi évből. A bajnokság állását megnéztük, de tulajdonképpen csak matematikainak látjuk az esélyeinket, az eredmény részét már elengedtük, csak élvezni szeretnénk a versenyzést a veszprémi pályákon.

Várnai Dávid: Az elmúlt hét végén kipróbáltuk a versenyautónkat, most pedig szeretnénk kocsizni egy hatalmas nagyot. Imádjuk a murvát, szerintem jobbak is vagyunk murván, mint aszfalton, ezért ezt a versenyt vártuk a legjobban az egész évben. Nagyon szeretnénk élvezni a murvás évzárót. Mindent megteszünk azért, hogy szépen haladjunk. Reméljük, hogy lesz hó, lesz jég, lesz sár, és lesz minden ilyen finomság. 🙂

Janovich Roland: Soha nem mentünk még murván, ezért a Mikulás Rallye nekünk egy tesztverseny lesz. Megpróbálunk minél gyorsabbak lenni, bár sietnünk igazából nem lesz miért, hiszen Foczkó Ákosékat már nem érhetjük utol, a mögöttünk álló Ruszó Krisztiánék pedig nem jöttek el Veszprémbe, más pedig már nem érhet be minket az abszolút második helyen. A lehetőségeinkhez képest a legjobb tempót szeretnénk diktálni, hogy ha 2021-ben lesz murva, – bár a versenynaptár tervezetben nem szerepel egy ilyen futam sem – akkor azon a megmérettetésen már jól tudjunk szerepelni. Kíváncsiak vagyunk, hogy mire vagyunk képesek gyakorlatilag nulla tapasztalattal, az ismeretlen környezetben. Várjuk, mert a csúszkálós pályákat szeretjük.

Foczkó Ákos: A 2. számú autónkkal érkeztünk Veszprémbe, ami lényegében a tavalyi autónk. Messze nincs annyira komoly, mint az idei autónk, Weberes motor van benne, H kapcsolású váltóval, ami öt sebességes és jóval egyszerűbb, mint a másik. A motort kellett ebben a kocsiban újra összeraknunk, mert az előző elpukkant. A Lada kupában még nem vagyunk bajnokok, ott hajtanunk kell az elsőségért, és annak ellenére, hogy nagyon régen mentünk murván törekedni szeretnénk az első helyre.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikk kérlek oszd meg másokkal is!