Kevés arany lesz a Mikulás puttonyában

Mindössze 17 páros neve került fel 2020-ban a Mikulás Rallye nevezési listájára a Rally2 Bajnokságban, de ennek a maroknyi seregnek minden tagja azért érkezik hamarosan Veszprémbe, hogy kőkemény csatákat vívjon a kategóriákban az év végi dobogós helyezésekért. Arany medálokért már csak a 2WD kupában és a Lada kupában lehet harcolni, a bajnoki cím sorsa csupán ezen a két fronton nyitott, a szezon egyetlen murvás futama előtt.

A Pálháza Rallye-n nagyon sok mindenre választ kaptunk, köztük a legfontosabb kérdésre is. Foczkó Ákos és Madarász Szabolcs három abszolút futamgyőzelemmel – Salgótarján, Eger, Pálháza – és egy harmadik hellyel – Vértes Rallye – elegendő pontot gyűjtött ahhoz, hogy a Mikulás Rallye eredményétől függetlenül a Rally2 Bajnokság győztesének, valamint a P12-es géposztály legjobbjának mondhassa magát az idei esztendőben. Miután a bajnoki versenynaptárban először bekerülő Mikulás Rallye-ra nem neveztek a harmadik helyen álló Ruszó Krisztiánék, így a három legjobb sorrendje is kialakult az összetettben. Foczkóék az elsők, Janovichék a másodikak, Ruszóék pedig a harmadikak lettek 2020-ban. A Lada kupában azonban még harcban vannak a bajnokok Janovich Rolandékkal a győzelemért, de Foczkóék azt vallják, hogy három a magyar igazság, szeretnék a kupában a hét pontos előnyüknek legalább egy részét megőrizni a futam végére. Aranyra vadászhatnak még a 2WD kupa résztvevői is, akik közül Rónavölgyi Endréék két ponttal vezetnek Magyari Beck Szabolcsék előtt. Magyariék viszont egy bérelt, teljesen ismeretlen autóval érkezhetnek Veszprémbe, így nekik bőven lehet mivel ismerkedniük a murván kívül is. Ez a meccs viszont egyáltalán nem csak kettőjükről fog szólni, hiszen a harmadik Ifj. Szőke Andrásék mindössze három pontra vannak lemaradva Rónavölgyiéktől, és a negyedik pozícióban tanyázó Péter Pálék hátránya is csak négy pont az éllovasokkal szemben. Felköthetik a gatyát a fiúk, nagy meccs vár rájuk. Az 5-ös kategóriában Kerekes Lászlóék nem utaztak el Veszprémbe, így Berta Józsefék sem indulnak a Mikulás Rallye-n. Távolmaradásukkal Bartha Nándorék és Várnai Dávidék maradtak ketten a géposztályban, de mivel a jelenlegi „királykategóriából” már nem lehet őket sehová sem fentebb sorolni, ezúttal kizárólag az abszolút értékelésben veszik figyelembe őket a hétvégén. A kategóriát így Berta Józsefék zárják az év végén az élen, Kerekes Lászlóék, azaz ZúZoo-ék és Bartha Nándorék előtt. A 6-os kategória lesz a Balaton partján a legnépesebb géposztály a Rally2-ben, tíz autót is láthatunk a géposztályban. Pálházán bajnokká avatták a kategóriában Szetei Norbertéket, a második helyen álló Mészáros Zsolték előnye pedig mindössze négy pont Tamás Gergelyék előtt. Lesz mire néznie a párosoknak, mivel Németh Gergelyékkel, Rónavölgyi Endréékkel és Péter Pálékkal együtt, összesen öten lesznek harcban a dobogó még kiadó két lépcsőfokáért. A P11-es és a P13-as kategóriába ezúttal nem érkezett nevezés. A P13-ban ezzel Ruszkai Attiláék lettek a bajnokok, Határ Attiláékat és Ivony Csabáékat előzik meg majd a végelszámolásnál.

A Mikulás Rallye-n, a 201-es rajtszámú Ladával, Foczkóék, vasárnap délelőtt, 9:30 órakor rajtolnak majd el, Várpalotán. Ez a nézőket és szurkolókat sajnos csak a monitorok előtt érinti majd, hiszen a verseny teljes egészében a nézők elől elzárt lesz, így a szervizpark látogatását is megtiltják a rendeletek a szurkolóknak. A Rally2 Bajnokság mezőnyére két körben, három pályán, – Kislőtér, Nagylőtér, Várpalota – öt gyorsasági szakasz, 72,6 versenykilométer és természetesen az összekötő szakaszok távja vár azelőtt, mielőtt 14:15 percre beérnének a szervizparkba, a rögtönzött céldobogóhoz.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikk kérlek oszd meg másokkal is!