
Régi navigátorával való szétválása után nem láthattuk Hodosi Gábort versenyezni az idei évben a Rallye1 mezőnyében, de a Rally Legendet egyszerűen nem hagyhatta ki a pilóta. Gáborral beszélgettünk a verseny után az élményekről és szóba került a közeli jövő is.
Miért nem láthattuk az idei évben versenyezni a Rallye1 osztályában Hodosi Gábort?
– Mint láttátok, Barnával már külön utakon járunk és ez az oka annak, hogy nem mentünk egész évben. Próbáltunk a Legendre összpontosítani és még Nyíregyházán megpróbálunk Szoták Zolival, a régi új navigátorommal menni.
A Rallye Legendre viszont leadtátok a nevezést. Mennyi előkészület szükségeltetik egy ilyen versenyen való részvételhez?
– A Rally Legendre körülbelül kettő-három hét alatt hoztunk össze mindent.
Az autó egy kicsit átöltözött erre a versenyre, ami szemmel láthatóan az előnyére vállt.
– Cseréltünk pár elemet, kicsit festegettünk és már jött is a dekor, amit Varga Krisztiánnak, az Armolan magyarországi képviselőjének köszönhetünk.
Gondolom nem a minél jobb eredmény elérése miatt utaztatok San Marinóba!
– San Marinóban egyértelmű, hogy nem a legjobb eredmény elérésére hajtottunk, ismét megpróbáltuk a nézőket kiszolgálni és a tőlünk telhető leglátványosabban autózni, de hogy még így is kaptunk egy kupát a kategória második helyért, az plusz öröm volt számunkra.
Foglald nekünk össze egy pár mondatban, hogy mit éltetek át a verseny folyamán?
– Azt, hogy mit éltünk át nehéz pár mondatban leírni, a nézők szurkolása behallatszik az autóba és az a rengeteg magyar zászló eszméletlen jó érzés, de ez látszik a fotókon és a videókon is, bár belülről ezt megélni brutálisan jó dolog. Köszönjük a rengeteg szurkolást!
Vannak már tervek a jövőre vonatkozóan?
– Mint az elején már mondtam, szeretnénk menni Nyíregyen. A folytatást meg még meglátjuk.
Köszönet a családomnak, a szerelmemnek, Varga Krisztiánnak az Armolán forgalmazójának, MINI Bandinak, a szervizeseknek és a szakácsoknak, valamint a barátoknak, akik hozzátettek ehhez az egészhez bármit is!
Forrás: rallyfeeling.hu