Az álmunkat éljük

Kovács Gergő és Csák Alex állítólag csak tanulja a BMW-jét, és a slick gumikat a Rally2 Bajnokság versenyein, de érdekes módon, amióta ezt mondogatják a srácok, azóta meg is nyerik a kategóriájukat. Egerben például két fronton is diadalmaskodtak. Kovács Gergővel beszélgettünk.

Tavaly, a Kazincbarcika Rallye-n mutatkoztatok be a Rally2 Bajnokság mezőnyében, és rögtön kategória győzelmet arattatok a P13-as géposztályban. Egerben a P14-be és a BMW Kupába neveztetek, de ugyanazt az eredményt sikerült elérnetek, mint az első versenyeteken. Ez volt a tervetek?

Ugyanaz volt az elképzelésünk, mint Kazincbarcikán: tanulni akartuk a slick gumikat, mert még mindig keveset mentünk eddig velük. Az autón is van még mit megismernünk és a slick gumik miatt nekünk a gyorsan, időre menés is újdonság. Apa azt a célt tűzte ki nekünk, hogy a BMW Kupában minél előrébb végezzünk és az abszolút értékelésben a legjobb 12 közé férjünk be. Utóbbi nem sikerült, de a BMW-sek közt mi voltunk a leggyorsabbak, és a P14-ben is sikerült az élen zárnunk az Eger Rallye-t.

Mi történt veletek a pályákon?

A superspeciál szakasz nem volt egy lassú pálya kezdésként az egyszer már biztos. Még most is ráz a hideg, ha visszagondolok rá. Én ott mentem ötödik fokozatban, tiltáson az autóval életemben először, de őszintén megmondom, hogy halálfélelmem volt. De meg kell szokni ezt is, meg kell tanulni nagy tempóval menni, az első lecke pedig nagyon tanulságos volt.

Baj nem volt, teljesítettük rendben az egerszalóki gyorsaságit, ami tökéletes volt arra, hogy bemelegedjünk. A lassítókra az egész versenyen nagyon figyeltünk, nem akartunk egyet sem megérinteni, mert Kazincbarcikán sok büntetést zsebeltünk be miattuk. Vasárnap is rendben volt minden. A bátori gyorsaságin, az elágazásig nagyon élveztük a pályát, az fantasztikus, de utána megint jött a sok egyenes, így újra meg kellett szoknom a végsebesség közeli tempót. A Sirok-Egerbakta szakasz a kanyaroktól eltekintve szinte egy autópályának tűnt, de azt is szerettük.

Egyszer azt hittük, hogy problémánk van a szervóval, de hamar rájöttünk, hogy nincs baj, csak háromkerekezik a kocsink, azért van a furcsa érzés. Hamar megoldottuk a gondot a szervizben, puhítottunk egy kicsit a beállításokon, és onnantól kezdve jó lett. Azt sajnáltuk, hogy leesett a nap végére az eső. A power stage-en, kb. a pálya felétől már csak rajzoltuk az íveket, a szurkolóknak autóztunk, mert a legkeményebb slick gumikon voltunk kint. Azok vízre nem a legjobbak, adódott is ebből néhány izgalmas pillanatunk. 🙂 A célban maximálisan elégedettek voltunk, nagyon örültünk a kettős sikernek, számomra ez még most is egy álom.

Hihetetlen, hogy ezt a mögöttünk álló emberek és a család segítségével megvalósíthatjuk, a szüleim is minden erejükkel támogatnak minket mindenben, óriási hálával tartozunk mindenkinek azért, amit értünk tesznek. Kiváló érzés így versenyezni, örülünk, hogy az eredményeink által valamennyit visszaadhatunk nekik az odaadó munkájukért.

A Kazincbarcika Rallye következik július elején, ami nektek ózdiként szinte kötelező program lesz.

Nevezni is fogunk amint lehet és nem rugaszkodunk el a földtől, továbbra is a tanulás lesz az elsődleges feladat a számunkra. Tovább akarjuk folytatni az ismerkedést az autónkkal, a gumikkal, hogy jövőre egy egészen ütős csapatot tudjunk összerakni a Rally2 Bajnokságra.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Köszönjük a segítséget!

Apa, Lili, Heni, Köpci, Csucsi, Dandó, Marcó, Szepe, Peti, Szabi, Lajos bácsi, valamint az összes barátomnak és legfőképpen a családomnak és szponzorainknak!

Ha tetszett a cikk kérlek oszd meg másokkal is!