Az autó kilehelte a lelkét, de győzelemhez segített minket

Határ Attila és Éhn Dániel Mór után Pálházán sem talált magától gyorsabb P13-as párost, de a verseny legvégén nagyot kellett küzdeniük még a célba érkezésért is. A kalandosra sikerült Pálháza Rallye-ról Határ Attilával beszélgettünk.

A Vértes Rallye-n kezdtétek meg a 2020-as évet, és rögtön kategóriagyőzelemmel mutatkoztatok be Móron. Ez volt a terv Pálházára is?

Igen, a P13-as géposztály elsőségéért utaztunk el a Zemplénbe. Az összetettben nem értékelik a kategóriánkat, de az abszolútban is szerettünk volna képletesen dobogóra állni, vagy minimum a Top5-be beférni az időeredményeink alapján. A Pálháza Rallye-t egyébként abszolút nem terveztük, – sőt az egész évet sem – de annyira jó központtal, és viszonylag versenyzőbarát módon volt kitalálva a futam, hogy eldöntöttük, hogy eljövünk, és megméretjük magunkat.

A kitűzött célokat sikerült megvalósítani, az összes megrendezett gyorsaságit megnyertétek. Milyen volt a versenyetek?

Nem volt könnyű, mert a pályák és a körülmények sem voltak egyszerűek, de összességében abszolút jól éreztük magunkat. Tetszett az egész verseny. Az első két gyorsaságink igazából gondmentesen, nagyobb hibák nélkül telt. Az éllovasoktól viszonylag sokat kaptunk, de annyira ez nem zavart, mert ők a bajnoki címért küzdöttek, míg mi csak „szórakozni” mentünk. A harmadik szakaszon, Telkibányán már vétettem én is egy hibát, annak ellenére, hogy sokan felhívták arra a figyelmem, hogy a végén okosan kell menni, bár igazából az egész pálya fokozott figyelmet kívánt. Egy kanyart nem gondoltam annyira sarasnak, mint, amilyen valójában volt. Belülről úgy éreztem, hogy csak kevéssel volt több a tempónk a kelleténél, de ez pontosan elegendő volt ahhoz, hogy lecsússzunk az útról, ráadásul elég mélyre. Ott és akkor nem igazán tudtuk, hogy mi lesz, mert a becsapódás akkora volt, hogy azt hittük, hogy kiszakadt az autó alól a kerék. De a Peugeot-nknak semmi baja nem lett, miközben a nézők is megérkeztek. Bentről hosszúnak tűnt az idő, amíg visszaraktak minket az útra, de viszonylag hamar újra a pályán voltunk. Köszönjük szépen nekik a segítséget, nélkülük nem jött volna össze ez a csodálatos eredmény! Folytathattuk a versenyt, bár sokat spájzoltunk, ahhoz képest, amilyen húzós tempót tudtunk menni mindaddig. A második körben, a sötétben, csaknem fél percet kaptunk az élmezőnytől Újhután, ezt még a verseny után két nappal sem tudtam megemészteni, mert nem éreztem ennyire rossznak belülről. Erdőbényét törölték sajnos, remélem, hogy minél előbb felépül Baksai Laci és Erdei Zoli is. Sokkal előrébb az etap miatt már nem tudtunk volna kerülni, de ha az összes gyorsaságit versenytempóban teljesíthetjük, akkor bármi kialakulhatott volna köztünk, valamint a végül harmadikként célba érő Ruszó-Geró páros között. Az utolsó gyorsaságira már annyira légüres térbe kerültünk, hogy az eredményünk már nem változhatott volna, csak ha valamilyen baj történik, ezért olyan húzós tempót kellett menni, ami még biztonságos, de nem akartunk annyira leengedni, hogy az már galibát okozhasson. Az elágazásig minden rendben is volt, de onnantól kezdve nagyot változott körülöttünk a világ. Az elágazásnál elkezdett háromhengerezni a motor, és kicsit később kiderült, hogy egy defektet is összeszedtünk valahol. A rossz úton ez fel sem tűnt, csak az etapon. Vaciláltunk, mert az óra ketyegett, ám mégis meg kellett állni kereket cserélni. A motort viszont nem mertük leállítani, nehogy ne induljon be még egyszer. Egy reflexszerű mozdulattal azonban mégis leállítottam egy óvatlan pillanatban. Ez talán még nem lett volna probléma, de a létező legrosszabb pillanatban tönkrement az önindító. Elkezdtük kocogtatni az önindítót, ami természetesen meg sem nyikkant ettől. Ahhoz, hogy hozzáférjünk persze le kellett szerelni a lámpasort, sokat kellett kínlódni. Eközben, a sötétben, a szűk úton sorban húztak el mellettünk a versenyzőtársak. Ők segítettek végül betolni az autót, mert ketten kevesek voltunk hozzá, köszönjük nekik. Kilehelte a lelkét az autó, de végül, ha három hengerrel is, de elhozott a célig. Örültünk a győzelemnek, és az abszolút negyedik helynek, összességében szuper volt a versenyünk, még a kalandjainkkal együtt is. Minden méternek örültünk, én pedig egyszerűen imádom ezt a sportot. A pályák tetszettek, és annak ellenére, hogy rossz minőségű volt a telkibányai szakasz vége, én azt élveztem a legjobban. Dávid pedig ezúttal is szenzációsan teljesített. Hálás vagyok neki.

A bajnokságban, ha jók a számításaink, a két kategória győzelmetekkel, és a hat power stage ponttal feltörtetek a P13 második helyére. Ha lenne Mikulás Rallye…

Akkor elgondolkodnánk rajta, hogy részt veszünk a decemberi megmérettetésen, hiszen akár még bajnokok is lehetünk, bár ehhez mondjuk elég extrém dolgoknak kellene történnie. Nem terveztük eddig a murvás versenyt sem, de ezek után beírtuk a versenynaptárunkba, aztán meglátjuk, hogy a veszélyhelyzet mit enged meg december első hétvégéjén.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Köszönet Apának a kitartó támogatásért, a családomnak, a navigátoromnak, a szervizcsapatnak, az Autó Market autóberlésnek, a Speed technika Kft csapatának!

Ha tetszett a cikk kérlek oszd meg másokkal is!