Bővült a győztesek klubja

28 évesen szintet lépett Csomós Miklós. A fiatal ralis elit társasághoz csatlakozott, hiszen pályafutása során először nyert abszolútban magyar bajnoki futamot. Nagy Attilával az oldalán ugyanis megérdemelten bizonyult a legjobbnak az idei Salgó Rallyn. Az aszfaltos viadalon két nap alatt 12 gyorsaságit teljesített a benevezett majd 120 páros. Csomósék végig az élen, vagy az élmezőnyben autóztak, ennek ellenére kiélezett csata alakult ki a legjobbak között.

  • Régóta figyeltük, hogy milyen elit társasághoz csatlakozhatunk, hiszen nem sokaknak adatik meg, hogy abszolútban versenyt nyerjenek. Pláne ilyen mezőnyben – fogalmazott boldogan a salgótarjáni célban Csomós Miklós. – Most eljött az időnk, természetesen nagyon boldogok vagyunk. Hihetetlen érzés, hogy idáig el tudunk jutni. Talán fel sem fogtuk, hogy milyen szerepben vagyunk, nehéz volt feldolgozni, hogy mi diktálunk a többieknek, és először érhetünk fel a csúcsra. Szerencsére azonban sikerült, tökéletes hétvégét futottunk. Most szeretnénk kiélvezni minden percét a sikernek, mert ez számunkra nagyon nagy dolognak számít. Nehéz kifejezni, hogy mit érzünk, talán erre nincsenek is szavak. Nagyon boldogok vagyunk.

A sárospataki versenyző végig kiegyensúlyozottan autózott, pokoli tempót diktált, de így is szoros csatát vívott az élmezőny többi tagjával. Előzetesen a győzelemért öt-hat páros jelentkezett be, közülük a táncból Turán Frigyes szállt ki a leghamarabb. Még a nap első ceredi szakaszán defektet kapott, ami több mint egy perces hátrányt jelentett a számára. Az ugyancsak R5-össel versenyző Német László egy jobbos kanyarban forgott meg, Bodolai László pedig a zagyvarónai célhoz közeledve borult az árokba. A hazai környezetben szereplő Velenczei Ádám pedig műszaki hiba miatt kénytelen volt idő előtt befejezni a száguldást.

Olykor egy-egy gyorsaságit csupán tizedek döntöttek el, de volt olyan szakasz is, amikor három páros is teljesen azonos időt autózott, az első öt pedig fél másodpercen belül volt egymáshoz. A nap második felében az abszolút előségért hármas külön csata zajlott. Ebben részt vett Csomós Miklós, a regnáló magyar bajnok Hadik András, valamint a csehek kiválósága, Jan Kopecky. Csomós egy lépéssel rendre a két riválisa előtt állt, de Hadik a hajrában egy lassító érintésért 10 másodperces büntetést kapott, ez pedig némi levegőhöz juttatta az éllovast.

  • A kezdeti nehézségek ellenére jól összerakta a rendező ezt a versenyt – mondta a célban a bajnoki címvédő, Hadik András. – Valóban rendkívül szoros volt, de az a bizonyos lassító érintés a győzelem megszerzése szempontjából megpecsételte a sorsunkat. Akkor eldőlt, hogy ebben a hétvégében ennyi van, de ezután sem adtuk fel, igyekeztünk a hajrában is tempósan, gyorsan autózni. Az utolsó körre olyan abroncsot választottunk, ami előnyös lehet akkor, ha leesik az eső. Ez  nem következett be, ennek ellenére jó időket tudtunk menni. Összességében jó hétvégét zártunk, továbbra is vezetjük a magyar bajnokságot. Szeretnénk gratulálni Csomós Miklóséknak az első futamgyőzelmükhöz, gyorsan és jól versenyeztek, megérdemelték ezt a sikert.

Csomós Miklós és Nagy Attila egyébként a megrendezett tizenegy gyorsaságiból nyolcat megnyert, a győztes páros 15,3 másodperc előnnyel végzett az élen a második Hadik András, és majd negyven másodperccel a dobogó harmadik fokán zárt Jan Kopecky előtt. A pódiumra még a negyedik helyezett Klausz Kristóf, valamint a defektje után stabil teljesítményt nyújtó Turán Frigyes is felkapaszkodott.

A magyar rali bajnokság három hét múlva a déli régióban folytatódik, hiszen a mezőny az ugyancsak nagy tradícióval rendelkező Mecsek Rally találkozik egymással legközelebb.

A Salgó Rally 2021 végeredéménye:

  1. Csomós Miklós, Nagy Attila (Skoda Fabia Rally2 EVO) 55:17,2
  2. Hadik András, Kertész Krisztián (Ford Fiesta R5 MK II) +15,3
  3. Kopecky Jan, Hlousek Jan (csehek, Skoda Fabia Rally2 EVO) +39,6
  4. Klausz Kristóf, Csányi Botond (Skoda Fabia Rally2 EVO) +1:14,2
  5. Turán Frigyes, Bagaméri László (Volkswagen Polo R5) +1:31,3
  6. Osváth Péter, Papp Tamás (Skoda Fabia R5) +2:06,4
Ha tetszett a cikk kérlek oszd meg másokkal is!