Megismételni? Fantasztikus lenne

Nehezen találta a szavakat az év első versenyének céljában Hangodi Bendegúz. A Peugeot Kupában az első kör végén az élre álltak, innentől kezdve pedig ki sem engedték kezükből a vezetést. Minden várakozást felülmúlt tehát számunkra a Boldogkőváralján elért siker, ami még szorosnak sem volt mondható. A második helyett egységes ugyanis több mint egy perces különbséggel előzték meg a nap folyamán.

– Túl szép, túl jó. Őszintén mondom, hogy váratlanul jött a siker, még most is keresem a győzelemhez vezető okokat – mondta szerényen Hangodi Bendegúz. – Azért érdekes, mert semmi különöset nem tettünk, a saját tempónkban autóztunk. Sokszor azt éreztem, hogy bőven maradt még benne, a stopper viszont egészen mást mutatott. Ezek szerint mégis gyorsak voltunk. A következő versenyen a célkitűzésünk egyáltalán nem változott. Még akkor sem, ha győzelemmel kezdtünk a Peugeot Kupát. Szerényen, alázatosan dolgoztunk tovább. Rengeteg mindent meg kell még tanulnunk, és gyűjtenünk kell a versenykilométereket is, mert a tapasztalat csak ezzel párosul. A legfontosabb, hogy a következő futamon célba érjünk, fejlődjünk és jól érezzük magunkat.

Hangodi Bendegúz szerint óriási eredmény lenne, ha a Q8 Oils Ózd-Eger Rallyn meg tudnák ismételni a Boldogkőváralján nyújtott teljesítményüket. Ennél jobban ugyanis nem alakulhatott volna az a hétvége, hiszen a lehető legtöbb pontot begyűjtötték a Peugeot Kupában. A folytatás azonban nehéznek ígérkezik.

– Kíváncsi vagyok, hogy mi vár ránk Ózdon és Egerben – tekintett előre Hangodi Bendegúz. – A szakaszok egyáltalán nem ismeretlenek, talán ilyen formában a Királd nincs meg, de a feldolgozás során nem lesz annyira nehéz dolgunk. Bunkóczi Lacitól ebből a szempontból is nagyon sok segítséget kapok. Az első pillanattól kezdve jól megértjük egymást, megvan az összhang, már eddigi is rengeteget segített a mérhetetlenül nagy tapasztalata. Nélküle nem tudtam volna így menni, a győzelemben talán nagyobb érdeme volt, mint nekem.

A Peugeot Kupában négy páros ért célba az első viadalon. Hangodi Bendegúz nagyon sajnálta a címvédő Német Gábor féltengely törését, és kiesését. A fiatal ralis arra számít, hogy a folytatásban komoly ellenfele lesz, sőt akár további belépők is várhatóak a soroszatba.

– Az új autóval kapcsolatban pozitív tapasztalatokat szereztem, a korábbi R2-eshez képest mindenképp – árulta el Hangodi Bendegúz. – A jót könnyen és hamar meg lehet szokni. Nagyon hamar komfortosan éreztem magam benne, ennek ellenére még jócskán tart a tanulási folyamat. A váltó sokkal kezesebb, nagyobb tartományt enged meg, de természetesen nagyon sok mindent meg kell tanuljak még a technikával kapcsolatban. Éppen ezért már alig várom, hogy május közepén folytassunk a magyar bajnokságot.

Ha tetszett a cikk kérlek oszd meg másokkal is!