Csak egy vágyam van a Salgó Rallye-ra

Magyari Beck Szabolcs a 2019-ben begyűjtött 2WD kupagyőzelem ellenére egyáltalán nem volt abban biztos, hogy 2020-ban is szeretne versenyautóba ülni, de egy remek verseny hatására megváltoztatta a véleményét és most izgatottan várja a Salgó Rallye startjelét. Magyari Beck Szabolccsal beszélgettünk.

Az évad végén, amikor legutóbb beszélgettünk eléggé bizonytalan voltál a folytatással kapcsolatban. Mi történt azóta?

Átgondoltam a dolgokat. A Szilveszter Rallye adott nekem ahhoz óriási lökést, hogy végül mégis a folytatás mellett döntsek. Velezdi Eszterrel autóztam decemberben a Hungaroringen és a környékén, ahol a csapattal együtt nagyon jó hangulatban töltöttük el a hétvégét. Igazi bulihangulat uralkodott mindvégig. Óriási buli volt, ennek a hatására változtattam meg a korábbi elhatározásomat. Úgy gondoltuk, hogy az idei évben szeretnénk ott lenni a Rally2 Bajnokság aszfaltos versenyein, amiken kizárólag a jó hangulatért, illetve a kikapcsolódásért akartunk részt venni. De sajnos közbe szólt a vírus, bár azért nincs minden veszve.

Az autótokon sokat faragtak a Kanyik Motorsportnál a fiúk. Fejlesztettetek az autón?

Amit kellett, azt kicseréltünk az Clio-n, még megbízhatóbbá tettük, mint amilyen 2019-ben volt. Ez lesz a második évünk, amit a Kanyik Motorsport csapatában töltünk, eddig nagyon kellemes meglepetés a csapat, profik a srácok, ügyesen megoldanak minden apróságot, Anti pedig igyekszik minden téren a segítségünkre lenni. Eddig maximálisan elégedettek vagyunk, óriási köszönettel tartozunk Antinak, valamint a csapat összes tagjának, hogy ilyen szinten mellénk álltak és segítik a versenyzésünket.

A Salgó Rallye-ig egy hét sincs már hátra. Ismered az idei pályákat?

Kazárt és Mátrakeresztest elég jól ismerem. Szorospatakon is mentem már szerintem egyszer, csak akkor nem körgyorsaságiként szerepelt az útvonallapon a pálya. De előfordulhat, hogy az én emlékeim egy kicsit már megfakultak. A pályáról, az internetre felkerült fotók alapján számomra eddig az derült ki, hogy ez a gyorsasági igencsak izgalmas lesz a vegyes talajával és a váltakozó minőségű aszfaltjával. Ezek, valamint a hossza miatt szinte biztosan vízválasztó lesz a versenyben. A helyi barátaim elmondták, hogy vannak igazán szűk részek, technikás kanyarokkal. Sőt! Inkább technikás lesz a szakasz, mint tempós, és én az ilyen gyorsaságikat sokkal jobban kedvelem, mint azokat, amiken tiltáson kell lobogni.

Tervek, vágyak, álmok?

A tervekről, a vágyakról és az álmokról elsőként azt szeretném elmondani, hogy Kondella Petinek nagyon sokat köszönhetünk azért, hogy ott lehetünk a futamon és, hogy egyáltalán lehetnek nekünk terveink, vágyaink, álmaink. Az ő segítségével tudunk rajthoz állni Salgótarjánban és szerencsére egész évben számíthatunk a támogatására. A navigátorom Kalapács Zsolt lesz, aki tapasztalt navigátor, sokan ismerik őt, a Historic EB-n is részt vett már korábban. Visegrád környékén edzettünk vele egy kicsit. Elmentünk itinert írni, leteszteltük, hogy milyen lesz a kocsiban a hangulat, és ez alapján azt mondom, hogy biztosan remek hétvége áll előttünk. Mindössze egyetlen egy vágyam van. A verseny hétvégéjén leszek 45 éves, amit egy célba érkezéssel mindenképpen szeretnék megünnepelni.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikk kérlek oszd meg másokkal is!