Csúcsformában várják a rajtot

A Turán Motorsport összeszokott párosa, Turán Frici és Bagaméri Laci az idei, hétfutamosra tervezett rali szezonban is az abszolút bajnoki címért hajtja a megújult Volkswagen Polo GTI R5-öt. A versenyzők élesben a hétvégi orfűi teszten avatják fel a versenygépet. A páros néhány nappal ezelőtt egy online szezonnyitó sajtótájékoztatón, élőben leplezte le a Polo GTI R5 vadonatúj design-ját. Az autót a tavalyi évhez hasonlóan idén is a Korda Racing készíti fel az idényre.

  • Visszatekintve az elmúlt szezonunkra, sikeres évet zártunk, egy új csapattal, új autóval vágtunk neki a 2020-as idénynek, sok minden ismeretlen volt számunkra, de a céljaink, az elszántságunk azonosak voltak a Korda Racinggel. Végül a kategóriánkat megnyertük, abszolútban pedig egypontos hátránnyal a másodikok lettünk, amiből lehet építkezni az idei évben. Sok tapasztalatot szereztünk, jó volt a tempónk, és a szezon végére teljesen összehangba kerültünk a Poloval. Minden évben nyerni szeretnénk, így 2021-ben is az a legfőbb célunk, hogy abszolút bajnokok legyünk – fogalmazott Turán

Bagaméri Laci hozzátette: idén már a negyedik közös szezonjukat kezdik,  és a tavalyihoz hasonlóan, most is rendkívül erős mezőnyre számítanak. Arra is felkészültek, ahogy adott esetben akár csak tizedek fognak dönteni egy-egy szakasz, vagy akár futam végén.

  • Számomra a tavalyi Mikulás Rali volt a csúcs, mert a veszprémi pályákra valahogy minden összeállt, az első pillanattól kezdve domináltunk. Örülünk, hogy idén is a Polo-val mehetünk, kényelmesen érzem magam benne, minden kézre áll, én szeretem az ilyen zörgő, csattogó masinákat. Bízom benne, hogy hamarosan a nézők is csatlakozhatnak majd hozzánk a pályák szélén, hiszen mindig nagyon motiváló a szurkolásuk – folytatta a navigátor.

A szurkolók mellett természetesen a támogatók hűsége is nagyon fontos a Turán Motorsport csapatának.

  • Ugyan Friciék már tavaly óta nem Forddal versenyeznek, de az együttműködésünk töretlen, ugyanis nekünk első helyen nem a márka, hanem a versenyzők személye áll – szögezte le érdeklődésünkre Boros Gábor, a Next Auto Kft. cégvezetője. – Turán Frigyes mellé azért álltunk, mert ő és a csapata olyan példát mutat az embereknek kitartásban és profizmusban, mint, amit mi kínálunk ügyfeleinknek a Next Auto-val már hosszú évek óta. Rendkívül fontos számunkra is a lojalitás, a minőségi produktum és az elkötelezettség, amelyben Friciék is élen járnak.

Friciéknek a 2021-es szezonban komoly technikai és mentális elvárásokkal kell szembenézniük, ugyanis idén külföldi sztárversenyzők is bemutatkoznak a magyar bajnokságban, sőt a fiatal magyar riválisokkal is egyre erőteljesebben számolni kell.

  • Úgy érzem, csúcsformában várjuk a rajtot, és a hétvégi orfűi teszt is egy jó lehetőség lesz arra, hogy még inkább kihozzuk az autóból a maximumot. Az, hogy külföldi nagy nevek is részt vesznek az ORB-ben, mindenképp emeli a magyar bajnokság színvonalát és nekünk, versenyzőknek is rendkívül motiváló. Ők azért jönnek ide, mert tetszenek nekik a pályák, a versenyek hangulata, és úgy érzik, érdemes itt rajthoz állniuk. Nekünk pedig kiváló húzóerők – fogalmazott Turán Frici.

Az Országos Rallye Bajnokság a tervek szerint idén hétfutamos lesz, és a jövő hétvégén, az I. Therwoolin Boldogkő Rallyval veszi kezdetét Boldogkőváralján és környékén.

Ha tetszett a cikk kérlek oszd meg másokkal is!