Életem legrosszabb emléke a Miskolc Rallye

Bartha Nándi és Veres Pisti számára egyáltalán nem úgy jött össze a Miskolc Rallye, ahogy azt a srácok eltervezték, és emiatt akkora lett a csalódottság a futam végére, hogy a páros külön utakon folytatja ezentúl a pályafutását. Nándi mindenképpen szeretne ott lenni Székesfehérváron ezért most a miskolci, tét nélküli megmérettetésen szerzett harci sérüléseket számolják föl éppen a műhelyben, de a navigátor kérdésre is időt kell szentelnie, mivel valakit mindenképpen be kell ültetnie a jobb1-be ahhoz, hogy rajthoz állhasson júniusban, a koronázó városban. Bartha Nándor beszélgettünk.

Miskolcon, hazai pályákon versenyezhettek április végén. Hogyan készültetek erre a fontos megmérettetésre?

Valóban kiemelt jelentőséggel bírt számunkra a Miskolc Rallye, és ezért komoly elvárásokat fogalmaztunk meg vele kapcsolatban. De egyáltalán nem volt szerencsénk. Annyira rosszul sikerült a miskolci hétvégénk, hogy utána a navigátorommal, Veres Pistivel végleg elváltak az útjaink. Őszintén sajnálom, hogy így alakultak a dolgok.

Ez elég ijesztően hangzik. Mi történt veletek?

Pisti sajnos többször, és elég nagyokat hibázott, olyan hibákat vétett, amit én a 17 éves navigátori pályafutásom alatt egyszer sem követtem el. Tudom, hogy nagyon szigorú vagyok navigátoraimmal, de ezeken a baklövéseken úszott el a versenyünk, csak a szuperrallyeval tudtunk szombaton a mezőny után iramodni. A salakpályás prológon vendégnavigátor ült mellettem, majd utána visszaült mellém a saját navigátorom. A Népkertből a szervizpark felé kellett volna vennünk az irányt, de nem vitt be a szervizbe, hanem egyből a park fermebe mentünk, amiért kizártak minket a Miskolc Rallye-ról. Adtunk be egy kérvényt, amit elfogadtak és ennek köszönhetően legalább a mezőny végén odaállhatunk másnap a rajtvonalhoz. Sátán is vétett Pisti egy hibát, mert elkéstünk és ezért még időbüntetést is kaptunk, aminek már egyáltalán nem volt jelentősége. Azt viszont kifejezetten bosszantó dologként értékelem, hogy – a saját méréseink szerint – szombaton reggel, Bükkszentkereszten mi futottunk meg a kategóriának legjobb idejét. Ennek örültünk, de a történtek miatt még jobban elszomorított ez a jó eredmény. Garadnán defektünk volt. Összességében azt gondoltam a verseny előtt, hogy ott tudunk majd lenni a kategóriánkban, a futam végén a legjobb háromban. Nem lett volna megvalósíthatatlan a terv. Van olyan versenyző a Rallye2 Bajnokság mezőnyben, akinek a pályafutása legjobb eredményét sikerült elérni Miskolcon. Én a másik véglet képviselem, mert pályafutásom legrosszabb eredményét könyvelhettem el a borsodi futam végén.

Hogyan tovább ott leszel a Székesfehérvár Rallye-n?

Igen, tervezem a soron következő futamot, de addig még egy új navigátort is kell találnom magam mellé. Van dolgunk bőven, nem unatkozunk, mert a motortartó bak leszakadt, így motor kimozdult a helyéről, majdnem leesett Miskolcon. Ezt mindenképpen helyre kell rakni a folytatás előtt. Készülünk, mindenképpen ott szeretnék lenni június elején a koronázó városban, a Székesfehérvár Rallye rajtjánál.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

 

 

 

Ha tetszett a cikk kérlek oszd meg másokkal is!