Fábián Dániel: Bosszantó apróságok tesznek nekünk mostanában keresztbe

Egerben egy fékprobléma, Miskolcon pedig két egymás után szerzett defekt, valamint a megfáradt lengéscsillapító babrált ki Fábián Danival és Radványi Józsival, akik ennek ellenére Borsodból is kupával térhettek haza. Kezdésnek ez nem rossz, de örülnének neki a fiúk, ha Székesfehérváron már nem kellene lecsúszniuk egy ettől is előkelőbb Lada kupás pozícióról, vagy éppen egy szép P12-es eredményről hasonlóan bosszantó problémák miatt. Fábián Dániellel beszélgettünk.

Egerben fékproblémákkal értetek célba, a Lada kupa elsőségét kellett átadnotok a testvéredéknek. Sikerült minden problémát megoldani Miskolcra? Mit vártatok a borsodi futamtól?

Egy fékcső szakadt le Szuhán, azt az egri verseny után megcsináltuk, nem volt vele semmi különösebb gond, becsülettel fel lett készítve az autónk ezúttal is. Szerettünk volna az évnyitó futamon mutatott formánkban versenyezni Miskolcon is, csak annyit kértünk, hogy ezúttal, ha ki harcolunk napközben egy előkelő helyezést, akkor azt a célig megtarthassuk.

Milyen volt a futam? Sokakhoz hasonlóan ti sem unatkoztatok a gyorsaságikon…

Érdekes verseny volt, az már egyszer biztos. Minden pályán mentünk már korábban, kivétel nélkül ismertük az összest, és nekünk nagyon tetszettek a változó körülmények Élveztük, hogy egyszer esőben, vízen, sárban kell helytállnunk, majd egy szakasszal később már száraz az aszfalt. A pénteki prológnak, mint mindig, most is úgy mentünk neki, hogy csak teljesíteni akartuk. Igyekeztünk kockázatmentesen autózni, mert mi alapvetően nem vagyunk odáig ezért a nézőcsalogató látványosságért, de azért megpróbáltuk jól érezni magunkat a népkerti arénában. Szombaton, Bükkszentkereszten jókat tudtunk menni, de Mályinkán idén nem sikerült elkapnunk a ritmust, pedig a klasszikus gyorsaságin az nagyon fontos ahhoz, hogy jó eredményt tudjunk elérni. Sem érzésre, sem az óra szerint nem tudtunk Mályinkán jókat menni. Kalandoknak sem voltunk híján, megcsúsztunk néhányszor, de túl nagy megforgásunk nem volt. Az első körben, Sáta vége felé kaptunk egy jobb első, majd egy bal hátsó defektet, körülbelül egy kilométeren belül. A második körben, Garadnán, a jobb első gátlónak a talpa tört el, ezért két és fél gyorsaságit lengéscsillapítás nélkül voltunk kénytelenek teljesíteni. Ezt leszámítva az autónk teljesen tökéletesen működött a prológtól egészen a DVTK stadionjáig. A célban megszereztük a Lada kupában a bronzérmet és a népes P12-es géposztályban a negyedik helyen zártunk. Nagyjából ugyanazt az eredményt értünk el, mint Egerben,. Miskolcon sajnos a defektek toltak ki velünk, nélkülük jobb lehetett volna a vége.

Székesfehérváron szurkolunk, hogy összejöjjön a problémamentes versenyetek. Már amennyiben ott lesztek…

Igen, nevezünk Székesfehérvárra. A pályák nagyrészt ismerősek lesznek, a Guttalmásit kivéve. Szeretnénk mindenképpen nagyokat harcolni, és eredményesen célba érni a királyok városában. A mezőny erős lesz, a nagy csaták biztos, hogy adottak lesznek, a többi pedig reméljük, hogy csak rajtunk múlik majd.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikk kérlek oszd meg másokkal is!