Fantasztikus emlék nekünk az egész hétvége

Ifj. Fogarasi Attila és Toloczkó Péter egy pillanatig sem hagyott kétséget afelől, hogy ki az úr a móri pályákon, így a Vértes Rallye-n óriási hajrával megszerezték idei harmadik abszolút futamgyőzelmüket. Dominanciájuk megkérdőjelezhetetlen 2021-ben, hiszen 100%-os teljesítménnyel vezetik a Rally2 Bajnokságot. Ifj. Fogarasi Attilával beszélgettünk.
Hogyan készültetek a Vértes Rallye-ra? A hazai versenyre gondolom, hogy volt bennetek némi drukk a rajt előtt.

Igen. Azért is indultunk el két héttel korábban az Oroszlány Rallye-n, hogy visszarázódjunk a versenytempóba. Célba sajnos nem értünk, de mégis szerencsénk volt a felkészülési versenyen, hiszen amellett, hogy nagyon közel volt hozzánk, kijött egy technikai hiba, egy főtengely jeladó meghibásodott. A Vértes Rallye hetében, hétfőn tudtuk elvinni az autót Csehországba, ahol Brazdil mester elárulta a hibát. Itthon kicseréltük a jeladót, ezen kívül még féltengelyeket és féktárcsákat is cseréltünk, maximálisan felkészítettük Hondánkat a hazai versenyünkre.

Számítottatok arra, hogy ekkora szeretetcunamit zúdítanak rátok a rajongók a Szent István téren, valamint a pályák mentén?

Iszonyatosan jó érzés volt a rajtceremónián és gyorsaságikon is az a sok szeretet, amit kaptunk a szurkolóinktól. Soha, sehol nem éltünk át ilyet, fantasztikus emlék számunkra a teljes hétvége. Még az etapokon is rengetegen integettek nekünk. Köszönjük szépen mindenkinek a buzdítást! Bevallom őszintén, hogy hallottunk olyanról, hogy készülnek a szurkolók ezért mi is készültünk a számunkra apró kis ajándékokkal. Kulcstartókkal, pólókkal, dedikált képeslapokkal igyekeztünk emlékezetessé tenni számukra az első olyan Vértes Rallye-t, amit közönség előtt rendezhettek meg.

Hangulat kifogástalan volt a versenyetek is hasonlóan alakult?

Az első három gyorsasági szakaszon bekezdtünk, majd ezt a lendületet próbáltuk átvinni a másodikra. Biztos, de gyors tempót tudtunk hozni. Egy-két olyan helyzet lehetett, ami egy picit rázósabbnak tűnt, de alapvetően kalandok nélkül, pontosan autóztunk. Az utolsó körre két gyorsasági szakasz maradt és elkezdett nagyon lógni az eső lába. A Pusztavám-Oroszlány szakaszról azt az információt kaptuk, hogy még éppen nem esik az eső, de biztosan oda fog érni a csapadék. A biztonság kedvéért hátra esőgumikat raktunk fel, előre slickeket és elindultunk a szervizből a pálya felé. Úgy gondoltam, ha mégsem esik le az eső, nagy hátrányt nem jelent majd hátul a puha esőgumi, legfeljebb többet úszunk a kanyarokban. Pótkeréknek – biztos, ami biztos – két darab esőgumit raktunk be. Az etapon hívtak minket, hogy szakad a pályákon az eső, ezért a pusztavámi rajt előtt megálltunk és feltettük előre is a két esőgumit. Az időellenőrző állomás előtt Peti be akarta állítani a keréknyomást, és akkor vettük észre, hogy a bal első gumiban mindössze 0,3 Bar a légnyomás. Gyakorlatilag defektes bal első gumival indultunk neki a szakasznak. Nagy szerencsénk volt, hogy a leszakadó gumi darabok nem tettek kárt a futóműben vagy a fékben. A 40 másodperces előnyünkből 5 másodperc hátrány lett a szakasz végére, így a 2. helyről vártuk az utolsó gyorsot. 3 vizes és 1 slick gumival az autón óriásit hajrázva, mindent egy lapra feltéve, megnyertük az utolsó szakaszt és a versenyt is. 19 másodperccel voltunk gyorsabbak összességében a Vitek-Holecz párosnál, így itthon tartottuk a győzelemért járó összes pontot.

A céldobogón sem vártak kisebb szeretettel attól, mint ahogy a rajtnál utatokra engedtek titeket.

Mire odaértünk már Móron is szakadt az eső, ennek ellenére nagyon sokan vártak a díjátadón, és bőrig ázva ünnepeltek velünk. Felemelő érzés volt, köszönjük szépen mindenkinek és Mór városának is ezt a csodás élményt. Ha az eső nem lett volna elég kaptunk bőven pezsgőt is a nyakunkba, alaposan megünnepeltük a sikert a főtéren. Hab a tortánkra az volt, hogy Mads Ostberg és a navigátora Thorsten Eriksen adta át nekünk a serlegeket, ami hatalmas megtiszteltetés nekünk. Köszönjük a rendezőnek az élményt, és a csodálatosan nagy kupákat is.

Versenynaptár szerint Komlón októberben folytatódik a bajnokság. Ott lesztek?

Saját számításaim szerint nincs még meg a bajnoki címünk, így, ha lesz Komló Rallye, akkor mi ott leszünk! Megnyugtató előnnyel érkezhetünk a zárófutamra, de matematikailag még van más esélyes is.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikk kérlek oszd meg másokkal is!