Hadik győzött és a bajnokságban is vezet

Hadik András a döcögős szezonkezdet és két harmadik hely után idén is feliratkozott a futamgyőztesek sorába, miután megnyerte a hétvégén rendezett III. Nyíregyháza Rally . Turán defektet kapott, míg a szécsényi kontingens nullázott a Zemplén környéki pályákon.

Ha csak leírjuk, hogy Hadik András megszerezte idei első futamgyőzelmét és megnyerte a III. Nyíregyháza Rally-t, azon nem lepődik meg senki, aki követi a hazai rali küzdelmeit, hisz ez simán benne van a kalapban. Viszont, ha végig tekintünk az eredménylistán, akkor az is kiderül, hogy nem egy szokványos derbit teljesített a Rallye1 mezőnye. A futam hétvégén zajlott az Euróbajnoki sorozat betétfutamaként.

Kezdődött minden azzal, hogy Vincze Ferenc, az első szombati szakaszon, a rajt után 500 méterre, turbóhiba miatt kénytelen volt feladni a futamot. Már ez is hatalmas pech, de ha hozzátesszük, hogy a címvédő még pénteken, a Rabócsiringen megrendezett első gyorsról is késett, így eleve 40 másodperc hátrányba került, akkor kijelenthetjük, hogy ez bizony nem az ő hétvégéje volt. Turán Frigyes győzelmi reményei is Újhután váltak köddé, miután defektet kapott és bezsákolt jó 2 és fél perc hátrányt.

Az első kör végén Hadik vezetett, de a legkényelmesebb pozícióban a második, Velenczei Ádám várta a folytatást, mert így virtuálisan komoly előnyre tett szert a bajnokságban. Igen ám, de a hatodik gyorson, a bózsvai katlanban a skodás pilóta elrendezte a Fabia jobb hátsó felfüggesztését, így ahelyett, hogy a Mikulás Rally-ra úgy érkezne, hogy csak be kell osztania az előnyét, kénytelen lesz támadni. Méghozzá azért, mert Hadik András minden fakszni nélkül, rutinosan lehozta a versenyt, így 2018 után ismét győzött Nyíregyházán.

A második helyen a 24 esztendős Klausz Kristóf végzett, aki pályafutása legjobb ORB eredményének örülhetett a célban. Az ő esetében is a kiegyensúlyozottság volt a kulcs, hisz gyorsasági szakaszt ugyan nem sikerült nyernie, de a második gyorstól kezdve végig a dobogón állomásozott. A tavalyi Miskolc Rally-t követően ismét a pódium legalsó fokán köszönthettük Német Lászlót, aki a futam második felében, a sötétben volt igazán megállíthatatlan, még gyorsaságit is nyert.

A kármentés egy negyedik hely és egy Power Stage győzelem formájában sikerült Turán Fricinek, A top5-öt Lukács Kornél zárta, aki a TRT Citroen C3 R5-vel idei legjobb eredményét szállította. Csucsu egyébként a Rallycross bajnokságban is vitézkedett, sőt megszerezte a Supercars, azaz a király kategória bajnoki címét.

Az RC4 kategóriában Herczig Patrik, a négyszeres magyar bajnok Herczig Norbert fia, megszerezte élete első győzelmét, míg a kategória második Német Gábor az ezüst mellett a Peugeot Kupa győzelmének és ezzel együtt az éves értékelés első helyének is örülhetett. Az ORC-ben Gyarmati Ariel, míg a Historic-ban Wirtmann Ferenc bizonyult a legsebesebbenek.

A Rally1 bajnokság ponttáblája jelentősen átalakult a hétvégén: Hadik 103 egységgel átvette a vezetést. Tuán és Vincze holtversenyben másodikok 92 ponttal, míg Velenczeinek 91pont áll a neve mellett, így, ha a Covid helyzet lehetővé teszi igazán parázs csatára számíthatunk a Veszprém melletti murvapályákon, december első hétvégéjén, a Mikulás Rally-n.   

A 2020-as III Nyíregyháza Rally végeredménye:

1.Hadik András – Kertész Krisztián 1:11:09.1  
2.Klausz Kristóf – Csányi Botond 1:12:20.8  
3.Német László – Szabó István 1:12:39.8  
4.Turán Frigyes – Bagaméri László 1:13:38.8  
5.Csucsu – Tóth Imre 1:14:27.4  
6.Vizelli Károly – Nagy Péter 1:15:37.6  
7.Gyarmati Ariel – Kocsis György 1:15:42.5  
8.Ollé Sándor – Ollé Rebeka 1:15:45.9  
9.Tóth Tibor – Szabó József 1:16:29.7  
10.Érdi Tibor jun. – Csökő Zoltán 1:16:35.2  
Forrás: szöveg: Vörös Gergő
Kép(ek) forrása: Molnár János, Szabó-Jilek Ádám
Ha tetszett a cikk kérlek oszd meg másokkal is!