Kettős győzelem

52. Serbia Rally 2019

Az EUROSOL RACING TEAM HUNGARY versenyzőpárosa Puskádi János és Gódor Barna legutóbb Szerbiában állt rajthoz, méghozzá a vadonat új Skoda Fabia R5 EVO-val. Ráadásul rögtön két EVO-t vonultatott fel az ERTH csapata és a második autót a gyorsasági szakágból, konkrétan a TCR-ből a Rallye-ba „átránduló” helyi pilóta Dusan Borkovic hajthatta, nem is akármilyen eredménnyel.
 

A Puskádi – Gódor páros egy kis kihagyást követően Szerbiában folytatta idei rallye szezonját. A Szerbia Rallye-n való részvétel Janiék számára praktikus okokból merült fel. Mivel a gyorsasági szakágban versenyző helyi pilóta Dusan Borkovic mindenképp indulni szeretett volna, így kézenfekvő volt a Puskádi – Gódor páros rajthoz állása is.

Ha már a lehetőség adott volt, lévén már két darab R5 EVO Fabia áll a csapat rendelkezésére, jó alkalom adódott az új autó kipróbálására, tesztelésére verseny körülmények között. Ugyanakkor mindenfajta nyomás, illetve tét nélkül autózhattak Janiék az újdonsággal.

A gumiabroncsok tekintetében adódott egy kis logisztikai probléma. Ésszerű okokból azonos márkával tervezte az indulást mindkét egység, azaz a szerb pilóta által választott márkát használták volna Janiék is. igen ám, de kiderült, hogy a kiválasztott márkából nem áll rendelkezésre elegendő mennyiség, ezért Janiék kényszerűségből egy másik márkával kezdték meg a futamot, amelyből kipótolták a szükséges hiányzó darabszámot.

Ennek a kényszer szülte helyzetnek azért annyi előnye volt, hogy a verseny folyamán egyértelműen kiderült, hogy az új Fabia melyik abroncs márkával működik ideálisan. Márka neveket szándékosan nem említünk, kicsit később majd kiderül, hogy miért. 🙂

Történt ugyanis, hogy mivel Jani, mint csapattulajdonos természetesen a „Vendégművész” tökéletes kiszolgálását helyezte előtérbe, így a maguk és az autó számára a kevésbé ideális abroncsokkal kezdték meg a versenyt Barnával. Félő volt ugyanis, hogy amennyiben nem így tesznek, akkor a szerb páros számára nem lesz elegendő a rendelkezésre álló darabszám.  

Az első körben a közepes keverékek voltak ideálisak az időjárási körülmények okán. Ki is derült, hogy míg Dusanék autója ragyogóan működött az általuk választott gumival, addig Janiék igen kalandos pillanatokat éltek át a futam elején a jelek szerint kevésbé ideális márkájú abroncsokkal, annak ellenére, hogy azonos keveréket, azaz közepes keménységű gumit használtak mindkét autón.

Míg a szerb páros autója amolyan sínautóként, kiváló tapadással teljesítette a kezdő szakaszokat, addig Jani és Barna egyfolytában csúszkált, ami a nézők számára igen kedvező látványt jelentett ugyan, de a stopperóra szempontjából komoly hátrányt eredményezett. A második körre felkerültek a közepesnél keményebb gumik, amelyek már jóval kiegyensúlyozottabban működtek.

Másnap aztán, miután kiderült, hogy mindkét autóra elegendő mennyiség áll rendelkezésre, már azonos márkát, az ideálisabbat használta mindkét autó. Így már Janiéknak sem kellett kompromisszumot kötni a gumik miatt. Meg is látszott az időeredményeken, hogy az immár tökéletes tapadással a Puskádi – Gódor páros is sokkal jobban teljesítette a gyorsokat.

Az új EVO Fabia hihetetlen módon múlja felül saját magát, azaz a korábbi verziót. Jelentősen erősebbnek tűnik motorikusan is, vezethetőség szempontjából pedig egyszerűen fantasztikusan jól működik, pedig a korábbi változat is igazán eredményesnek bizonyult már az elmúlt években. 

A szerbiai kirándulás várakozáson felüli sikert hozott az ERTH csapatának. Dusan Borkovic parádés autózással meg is nyerte a Szerbia Rallye-t, míg a Puskádi – Gódor páros az abszolút második helyen ért célba, amely eddigi pályafutásuk legjobb eredménye. Annak ellenére, hogy nem vonultatott fel túl erős mezőnyt a szerb futam, Janiék és a csapat számára mégis óriási sikert jelent az elért kettős győzelem, amellyel az ERTH csapata immár második alkalommal büszkélkedhet.   

Csökő Zoltán

Az EUROSOL RACING TEAM HUNGARY ezúton is köszöni Partnereinek és Támogatóinak, hogy lehetővé teszik a csapat számára a csodálatos helyszíneken zajló nemzetközi versenyeken való részvételt.


Ha tetszett a cikk kérlek oszd meg másokkal is!