Közel volt a dobogó

Hatodik lett a Rally Hungaryn Herczig Norbert és Ferencz Ramón, ezzel a legjobb magyar párosként zárták a hazai Eb futamot. A MOL Racing Team versenyzői az utolsó előtti gyorsaságit még a harmadik helyen kezdték, ám egy defekt véget vetett a dobogós álmoknak. Mindössze 21 kilométer választotta el Herczig Norbertet és Ferencz Ramónt attól, hogy a dobogón fejezzék be a Rally Hungaryt, ráadásul erre a 21 kilométerre, ERC szinten kényelmesnek mondható, 15 másodperces előnyük volt. Egy defekt azonban közbeszólt.

  • Valójában ez már a harmadik defektünk volt, és mert az előző körben ugyanezen a szakaszon szintén kaptunk két defektet. Akkor szerencsésebbek voltunk, mert lassú defektek voltak, és a pálya végén kaptuk őket, így 10 másodperc körüli időveszteséggel ki tudtunk jönni a gyorsaságiról. Másodjára azonban korábban kaptuk a defektet, és a levegő is rögtön elment az abroncsból, ez már jó fél perces hátrányt okozott, amivel azonnal visszaestünk a harmadikról a hatodik helyre. Az utolsó gyorsaságin már nem erőltettük, túl messze voltak az előttünk levők, így biztonsági autózással behoztuk az autót a hatodik pozícióban. Azóta sem értem mi történt, tudtuk, hogy ezen a szakaszon könnyű defektet kapni, úgy is építettük fel a stratégiát, hogy egészen a murvás részig gyorsak voltunk, majd ott úgy mentünk át, mintha tojásokon lépdelnénk, de mégsem volt szerencsénk. Sajnos ezen a pályaszakaszon csak a szerencsére lehetett hagyatkozni, amit nagyon sajnálok, mert egy egész verseny múlt egy ilyen orosz ruletten.” – idézte fel Herczig Norbert az utolsó szakaszok történetét.

A csapat csalódottsága érthető, mert a végéig minden nagyon jól alakult. Folyamatosan az élmezőnyben autózott a Mol Racing Team párosa, olyanokkal vívtak élvezetes csatákat, akik még a pandémiával sújtott 2020-as évben is rengeteg versenykilométert teljesítettek, miközben Herczig Norbert és Ferencz Ramón számára csak az év harmadik futama volt a Rally Hungary. Emiatt, és azért is, mert a legjobb magyar párosként zárták a futamot, a díjkiosztó után már az első mosolyok is megjelentek az arcokon, ráadásul a hatodik helyért kapott 17 ponttal az ERC hatodik helyére léptek előre Norbiék.

  • A verseny közben mutatott tempónkkal elégedett vagyok – értékelt Herczig Norbert. „Kiegyensúlyozottan autóztunk, és nagyon megnyugtató, hogy ennyire kevés versenykilométerrel a hátunk mögött is, pariban voltunk ezekkel a nagyon tapasztalt párosokkal, akik közt van olyan, aki csak ebben az évben szinte annyit ült autóban, mint mi az elmúlt három szezonunkban összesen. Ha a hozzánk hasonló körülmények közt versenyzőkhöz, vagy épp a magyar élmezőnyhöz hasonlítom a teljesítményünket, vagy csak azt nézünk, hogy egy több, mint 30 R5-ös autót felvonultató mezőnyben hol végeztünk, akkor azt hiszem, elégedettek lehetünk. Jól sikerült a verseny előtti teszt, majd az első éles gyorsaságin még óvatosan kezdtünk, de aztán hamar felvettük a ritmust. Az első napon folyamatosan lépdeltünk előre, és láttuk, hogy a második napon elcsíphető a dobogó. A 12. gyorsaságin már a harmadik helyen voltunk, és nagyon biztatóan nőtt a különbség a negyedikhez képest, de aztán sajnos már nem rajtunk múlt a vége. Az autó csodálatos volt, annyira hibátlanul működött, mintha most hoztuk volna ki egy Volkswagen szalonból, köszönöm a gyárnak, és a BRR csapatnak, élmény volt egy ilyen technikával autózni.

Nem csak az autónak köszönhetően érezte jól magát Herczig Norbert, a hazai közönség, a gyönyörű tájak, és az időjárás is az év fénypontjává tette a Rally Hungaryt.

  • Összességében remek verseny volt, az igazi ralit láthatta az, aki eljött ezen a hétvégén Nyíregyházára. Az időjárás most a szebbik arcát mutatta, volt napsütés, köd, versenyeztünk sötétben is, megvolt az a változatosság, amiről a rali szól. Nagyon tetszett a két speciálszakasz, a Rabócsiringen és Nyíregyházán is sokan voltak, azt hiszem európai szinten is kiemelkedő ez a két gyorsasági. Nagyon örültem annak is, hogy ilyen sokan voltak a pályák szélén, és szurkoltak nekünk. Sajnos a vírushelyzet miatt a szervizpark zárva volt a szurkolók előtt, de így is megható volt a támogatás amit kaptunk, és a biztos vagyok benne, hogy az időeredményeken is meglátszott a buzdítás hatása. Ezúton is köszönöm mindenkinek a támogatást – mondta Herczig Norbert, aki ezúttal nem egyedül képviselte a családot, hiszen Herczig Patrik is ott volt a pályán, ráadásul remek eredménnyel fejezte be a versenyt. – Édesapaként mérhetetlenül büszke vagyok a Patrikék teljesítményére, és szakmailag is hatalmas sikert értek el. Azzal, hogy az ERC mezőnyben kategória negyedikek lettek, összetettben a 27. helyen végeztek, a hazai értékelésben pedig megnyerték a kategóriájukat, jóval a várakozások felett teljesítettek. Patriknak ez az első ralis szezonja, az első kétnapos versenye, és a fő cél, hogy versenykilométereket, és tapasztalatot gyűjtsön. Ehhez képest az első futamgyőzelemnek örülhetünk a hazai bajnokságban, és ezt épp a Rally Hungaryn érte el. A verseny előtt még nem tudtam, hogyan fogom kezelni azt, hogy egy mezőnyben megyünk, de utólag elmondhatom, hogy a saját teljesítményemet is pozitív irányba befolyásolta. – mondta büszkén Herczig Norbert.

A Rally Hungaryn a célok nagy részét sikerült megvalósítania a Mol Racing Teamnek. Legjobb magyar párosként értékes pontokat gyűjtöttek, az időeredményeikkel pedig a világbajnokságon edződött versenyzőkkel is fel tudták venni a versenyt.

 

Ha tetszett a cikk kérlek oszd meg másokkal is!