Sunyi, gyors autóval

A Peugeot Kupás szereplés után marad a kategóriában, de márkát és navigátort vált Szauer Gergő. Június végén próbálta ki a gyári Ford Fiesta Rally4-es versenyautót, ami már első alkalommal magával ragadta. A fiatal tehetség bízik benne, hogy a most kezdődő együttműködés minden szempontból eredményes lesz, már a Steelvent Salgó Rallye-n szeretnék bizonyítani, hogy mire képesek.

  • Régen volt tavaly október, versenykörülmények között akkor ültem utoljára autóban – tekintett vissza Szauer Gergő. – Akkor sem sokáig, mert a Mecsek Rallye már az elején véget ért számunkra. Azóta várjuk, hogy elkezdjük az új bajnokságot, már nagyon bizsereg a tenyerem. A Fiestával történt megismerkedés óta pedig még inkább be vagyok sózva, hiszen nem sok embernek adatik meg, hogy egy teljesen új, null kilométeres, gyári technikával álljon oda a rajtvonal mögé. Az első kilométerek után rendkívül kedvezőek a benyomásaim. A futóműve a legnagyobb kuriózum, roppant stabilnak tartom. Talán a 208-as Peugeot állt hozzá a legközelebb, de a Ford esetében már újabb fejlesztésről beszélünk. Turbós, jóval nyomatékosabb, és erősebb is. Egy sunyi, gyors, bármire képes kocsival versenyezhetek ebben a bajnokságban.

Szauer Gergő szerint a Fiesta képes arra, hogy kategória bajnok legyen, ezért csak rajtuk múlik, hogy mit hoznak ki a lehetőségekből. A mohácsi ralis hosszú évek után navigátort is vált. Jó barátja, Rácz László nem folytatja a sportolói pályafutását, a tapasztalt, korábbi magyar bajnok Kerék István viszont örömmel vállalta el a felkérését.

  • Lacival ugyanúgy barátok maradtunk, de amikor eldőlt, hogy nem tart velünk idén, természetesen gondoskodni kellett az utódjáról – tette hozzá Szauer Gergő. – A pályafutása, a habitusa és a tudása alapján István munkássága nagyon közel állt hozzám. Felhívtam, néhányszor találkoztunk, végül egymás kezébe csaptunk. Örülök, hogy összejött a közös munka. Bízom benne, hogy sikeres lesz az együttműködésünk.

Lassan háromnegyed év telik el Szauer Gergő utolsó versenye óta, ráadásul a pécsi események miatt igazán azt sem lehet alapul venni. Éppen ezért nagyon fontos, hogy minél hamarabb sok-sok kilométert tegyen a kezébe és a lábába.

  • Már elvonási tüneteim vannak, úgyhogy örülök, hogy rövidesen kezdődik a magyar bajnokság – szögezte le Szauer Gergő. – A Steelvent Salgó Rallye kijelölt három pályája közül csak az egyiket ismerem, a másik kettőn még nem jártam. Úgy tudom, hogy a körjellegű hosszú szakaszon a 90-es években rendeztek versenyeket, de azóta nyilván sokat változtak a körülmények. A felkészülés során vélhetően erre kell a legnagyobb figyelmet fordítani, ez az erdőgazdálkodási út döntő hatással lehet a végeredményre is. Némi nehézséget okoz, hogy a júniusi teszt után legközelebb csak Salgótarjánban találkozunk az autóval, de ez van. A lényeg, hogy rövidesen ismét versenyezhetünk.

Fotó: HKmotion

Ha tetszett a cikk kérlek oszd meg másokkal is!