Küldd a sámán telefonszámát!

Baksai Lacin nem kérdés, hogy rontás ül. 2016-ban egy versenyt sem tudott befejezni, ez a rossz sorozat pedig idén is folytatódik, Miskolcon két gyorsaságit küzdöttek végig Erdei Zolival, most pedig egy kis időt keresnek rá, hogy a MÉH-be el tudják vinni a Ladájuk motorját, ugyanis az teljesen tönkre ment az évad nyitányán. Laci nagyon elkeseredett, de bizakodik. Szeretné, ha ott lehetnének Szombathelyen. Baksai Lászlóval beszélgettünk.

Hogy tetszettek a miskolci gyorsaságik?

Nem volt, vagyis nem lett volna ezekkel a gyorsaságikkal semmi gond, jók, technikásak, változatosak voltak, bár Kánó minősége hagyott némi kívánni valót maga után. De többekkel – az ORB élmezőnyéből is – beszélgettem arról, hogy rettenetesen felhordásosak voltak a speciálisok. Itt-ott az volt a csoda, hogy nem hagyta ott senki a fogát. Gyanús, hogy nem csak a versenyautók, a versenyzők, a levágásokkal, a tövezésekkel dobálják a „murvát” az útra, hanem a nézők is szorgalmasan tesznek azért, hogy csúszósabb legyen a talaj. A pályafelíráson tapasztaltakkal köszönőviszonyban nem voltak a versenyen a gyorsasági szakaszok. Lehet, hogy a technikai hibával valaki segített nekünk föntről, mert volt egy elképzelésem, hogy hogyan megyek majd a gyorsaságikon. Ha rendesen megy a kocsink, ilyen zizis, köves, murvás, felhordásos pályán nagyjából a harmadik kanyarban dobtam volna egy teljes totálkárt. Láttam olyat, hogy én ott elméletileg ötödikben akartam volna elfordítani, de valószínűleg harmadikban is sok lett volna. Az első körben!

Mi történt veletek a gyorsaságikon? Azt tudom, hogy a trafó az nagyon keresztbe tett nektek, hamar kiálltatok.

Nem csak az. Végül is a motorunk állt meg, de az nagyon. Kuka az egész, úgy, ahogy van. Az első három hengerben nem elcseppentek a gyertyák, hanem 1,5 cm hiányzik belőlük, úgy elfolytak. Összesült minden, mindennel. Nem akarok butaságot mondani, mert még nem szedte szét a motort a szerelőnk, így nem tudom pontosan, hogy mi volt a baj. Arra tippelek, hogy nem volt megfelelő a hűtés. Az a szörnyű, hogy két gyorsot mentünk, á dehogy mentünk, küszködtünk végig és mindkettőnek a rajtjában lett problémánk. A rajt előtt semmi gond, tökéletes volt az autó. Ahogy elkezdtek nekünk Lyukóbányán és a kánói gyors előtt is visszaszámolni, három másodperc volt hátra és itt is ott is leállt egy henger a motorban. Egyszerűen hihetetlen. Három hengerrel indultunk el, aztán kettő, de Kánó végénél már csak egy henger ment. Félre álltunk, és ennyi. Zolival viszont szenzációs együtt dolgozni.

Folytatás?

Először megnézzük, hogy mi lett pontosan a motorral, megkeressük, hogy kinek kell vállalnia a felelősséget a történtekért, aztán eldől minden. Ha én vagyok a ludas, akkor lehet, hogy nem találkozunk mostanában. Szombathelyen mindenképpen jó lenne elindulni. Benzin, minden megmaradt Miskolcról, „olcsóból” kijönne. Csak előtte azt gondolom, hogy le kéne venni rólam sürgősen az átkot. Nincs valami ismerősöd, aki segítene ebben?

Kereshetünk, valami sámánt vagy kuruzslót rajtam nem múlik…

A hihetetlennel határos, hogy bármibe beülök, az legjobb esetben is másfél gyorsasági után megáll alattam, alattunk, úgy, hogy a felkészülés során mindent elkövetek azért, hogy tökéletes legyen a hétvégénk. Etapon, teszten, tökéletes volt a kocsi. Úgy ment, mint az álom. Melegítjük a gumit, minden oké. Zolival pacsiztunk, mosolygunk, örültünk, hogy nagyon jó lesz. Erre tessék. 5, 4, 3, puff elszáll egy henger, rajt. Gondoltuk, hogy kitisztul. Rúgom neki, nem tisztul ki. Sőt elment még egy henger. Gyorsasági végén rájöttünk, hogy a trafó is felrobbant. Kicseréltük. Etapon végighajtottunk, ahogy csak lehetett, semmi hiba, Kánó beírójában kérik a menetlevelet, leáll a kocsi. Eltoltuk a rajtig, mókoltunk gyorsan ezt-azt beindult, beöltöztünk, elrajtoltunk, aztán megint bimm-bumm-bang. Á, hagyjuk. Nagyon elkeseredett vagyok. Küldd a sámán számát, és akkor Szombathelyen remélem, hogy találkozhatunk…

Rallye2.hu – Salánki Gábor

 

Ha tetszett a cikk kérlek oszd meg másokkal is!

1 Comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.