Lesz dolgunk a téli szünetben

Krehlik Nándi és Kálna Tomi a kelleténél valamivel nagyobb hévvel vetette bele magát a Zemplén Rallye-n a küzdelembe, és sajnos a hideg gumi, a forró fejjel ezúttal sem bizonyult szerencsés párosításnak. Krehlik Nándival beszélgettünk.

A Kazincbarcika és az Ózd Rallye-n is abszolút győztesként értetek célba, ti tudtatok egész évben egyedül duplázni a futamgyőzelmek tekintetében a Rally2-ben, azt gondolom, hogy jókedvűen vártátok a Zemplén Rallye rajtját. Ráadásul még több fronton is bele tudtatok szólni az év végi dobogós helyezések sorsába. Mire készültetek?

Erre, ami történt semmiképpen sem. Attól mindenképpen többet vártunk a Zemplén Rallye-tól, mint, ami kisült belőle, elárulhatom, hogy nem a fonyi szakasz egyik szalagkorlátján szerettük volna befejezni a 2022-es évünket, hanem a Rákóczi várban, a céldobogón, szép eredménnyel a versenyen és az éves értékelésben is.

Hamar véget ért a futam. Mi történt?

Az etapot gond és problémák nélkül teljesítettük Szerencsről Fonyra, majd, amikor elrajtoltunk, akkor hamar bekövetkezett a baj, talán még egy kilométerre sem jutottunk el. A rajt után még 150 méterrel sem egy pici bukkanó, de inkább hupli után, egy teljesen ártalmatlan kanyarban már korrigálni kellett, mivel nem fogtak rendesen a gumik. A következő kanyarokban is csúszott, de felküldtem rajtuk az autót, ahogy lehetett. A falu vége felé következett egy bal2, amiből jött volna 20-ra egy bal3, és itt következett be a baj. Azt én magam sem tudom megmagyarázni, hogy milyen felindulásból értünk oda ekkora sebességgel, túl gyorsak voltunk a bal2-ben, előtte kapcsoltam az ötödik fokozatot, olyan volt, mintha kihúzták volna alólunk a talajt. Szinte semmit sem lassultunk, úgy szálltunk bele a szalagkorlátba. Először a kocsink hátulja kapta el a korlátot, majd az befordított minket és elölről is kaptunk egy jókora pofont. Annak örültünk, hogy mi épp bőrrel megúsztuk a kalandot, annak viszont nem, hogy ennyire hamar véget ért a versenyünk. Nem látványos a törés, de lesz dolgunk a téli szünetben.

Lettek volna valamilyen tervek a téli szünetre? Mik az elképzeléseitek 2023-ról?

A Szilveszter Rallye-t terveztük, de abból már biztosan nem lesz semmi, viszont ezúttal nem szeretnénk éveket kihagyni, mint a 2018-as, Rally2-es bajnoki címünk után, amikor hosszú időre eltűntünk. Rajta leszünk az ügyön, arra készülünk, hogy minél előbb megjavítsuk a kocsit, mert 2023 elején, tavasszal én már mindenképpen újra menni akarok a VFTS-el. Ha pedig megyünk, akkor mindenképpen a Rally2 Bajnokságba fogunk nevezni.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Köszönjük a szponzorainknak, a csapatnak a családnak és a páromnak az egész évet!

 

Ha tetszett a cikk kérlek oszd meg másokkal is!