
Csapó Roland és Csapó Attila István nagy fába vágta a fejszéjét a Rally2 Bajnoksággal, de megérte, mert a Mediterrán Rallye-n is bizonyították, hogy akár a Top10-be is oda tudnak érni. Csapó Rolanddal beszélgettünk.
Az Eger Rallye-n álltatok rajthoz legutóbb a Rally2 Bajnokságban. Voltatok azóta valahol versenyezni?
Kazincbarcikán is szerettünk volna ott lenni, de az autónk megadta magát, így csak egy kunmadarasi kiruccanásra futotta az időnkből ez idő alatt, ezzel készültünk a Mediterrán Rallye-ra. Kipróbáltuk, hogy kibírja e az autónk a pécsi versenytávot, és kibírta.
Nem csak Kunmadarason, hanem a Mecsekben is. Hogy alakult nektek a Mediterrán Rallye?
Nagy falat még nekünk most is a Rally2 Bajnokság, igazából tanuljuk, próbálgatjuk, hogy mit hogyan kéne. A mezőny eleje pokoli gyors, mi a magunk módján igyekszünk hozzájuk amennyire tudunk közel kerülni, de mint máshol, a Mediterrán Rallye-n is az volt a legfontosabb, hogy célba érjünk a verseny végén. A pénteki nap kicsit nehezen indult nekünk, mert igazán nagy és tartós esőben még soha nem mentünk. Intermedia gumik voltak fönt, nem tudtuk, hogy mit bírnak majd, ismerkedtünk velük, figyeltünk rá, hogy miképpen mozog velük a kocsi. Ezt figyelembe véve elég jó időt sikerült mennünk a Mecsek-kapu-Árpádtető szakaszon, de láttuk azt is, hogy van még hová fejlődni. Szombaton összességében nagyon örültünk annak, hogy az autónk rendben teljesítette a versenytávot, a végére pedig még egy jó eredmény is összejött.
A negyedik helyre odaértünk a Lada Kupában, amihez az is hozzájárult, hogy többen kiestek előlünk, így valamennyire az ölünkbe hullott ez az eredmény, a P12 ötödik, valamint az abszolút értékelés tizedik helyével együtt. Jól éreztük magunkat, nagy dolgokat nem vállaltuk, mert nem szerettük volna összetörni a kocsit, törekedtünk a biztonságra, ezért kalandunk nem volt. Egyetlen egy lassítóval találkoztunk valahol, de mi ezt nem észleltük. A belsőfelvételeket visszanézve sem láttuk, hogy hol ütöttük el, vagy mozdítottuk meg a gumikat, sőt az autón sem találtunk erre utaló sérülést, netán nyomokat. Az tehát rejtély, hogy hogyan, de az biztos, hogy bezsebeltünk 10 másodperc büntetést. Ez legyen a legnagyobb baj. A célban ezzel együtt is elégedettek voltunk, mert nekünk ez nagyon nagy dolog, hiszen a futam végén értékes pontokat sikerült szereznünk a bajnokságban. A VFTS-ünk rendben volt, köszönjük Simon Gyurinak, hogy ilyen jól felkészítette erre a kemény futamra.
Ózdra neveztetek?
Igen, dolgozunk az autón, megpróbálunk addig egy kicsit még reszelni rajta, és kellene még négy új gumiabroncsot is vásárolnunk, de megyünk, ott leszünk. Ózd után pedig még Szerencset, és a Zemplén Rallye-t is tervezzük az év végére, úgyhogy nincs megállás, a Mediterrán Rallye után is gőzerővel megyünk tovább.
Rallye2.hu – Salánki Gábor