Otthon nyomult előre

Harmadik helyen végzett a két városban megrendezett Ózd-Salgó Rallye-n a Citroën C3 R5-el versenyző Velenczei Ádám – Zsiros Gábor duó. Nem volt nullás versenyük, minden futamon benne voltak az első hatban, így a fiatal csapat a bajnokság legegyenletesebb teljesítményét felmutatva a ponttáblázat második helyén áll két futammal a finish előtt.

Vehemensen, győzelmi reményekkel indult neki a szezon ötödik versenyhétvégéjének az év elején alakult Citroën Rally Team Hungary csapata. Velenczei Ádámnak a közös rendezésű Ózd-Salgó Rallye hazai futamnak számított, így a pilóta nem véletlenül volt bizakodó.

  • Az első gyorsot sikerült megnyernünk és az első kör után is jól álltunk, minimális hátránnyal a második helyen. – kezdte a beszámolóját a fiatal versenyző.„A következő körben vétettem egy hibát, nagyon levágtam egy kanyart, defektet kaptunk, bent maradt tizenegy-két másodperc, de stabilan a harmadik helyen álltunk még így is.

Első nap Ózd környéki pályákon, másnap Salgótarján központtal zajlott a verseny.

  • Tudtunk négy első időt menni, meccseltünk az első helyért, ami öt verseny után azt gondolom, hogy nagyon jó dolog.” – nyilatkozta a céldobogón a bronzérmes pilóta.„Hazai verseny volt, az átlagosnál is több barátunk, szurkolónk volt kint a pálya szélén vagy látogatott meg minket a szervizparkban! Köszönjük nekik, hogy itt voltak!”

A verseny végén a csapat és Ádám is elégedetten összegezte a hétvégét

  • A teszten újra sokat gyorsultunk, köszönet a kitartó munkájáért és szakmai felkészüléséért a csapatnak és Tagai Tamásnak. Már csak a kilométerenkénti hiányzó egy-két tizedet kell megtalálnunk, – ami persze a legnehezebb – akkor még előrébb tudunk lépni.”

Öt közös verseny után a navigátorral való viszonyát is kiemelte a pilóta:

  • Gabival nagyon jó a hangulat az autóban. Etapokon sem feszülünk be, átbeszéljük, hogy mit kell javítanunk. Amikor felvesszük a sisakot, mindketten átszellemülünk és próbáljuk kihozni magunkból és egymásból a maximumot.”

Balkányi György csapatvezető büszke volt a fiaira: a második helyen állunk a bajnokságban. Még két nehéz verseny van hátra a szezonból, de nagyon jó irányban haladunk – tette hozzá.

Ha tetszett a cikk kérlek oszd meg másokkal is!