Felavatták Pécsett a Skodát

?????????????

Turán Frigyes és Bagaméri László számára nagyon jól indult az új Skoda Fabia R5-tel az 53. Mecsek Rallye, több gyorsasági szakaszt is megnyert a páros, azonban a körülmények szerencsétlen összjátéka miatt végül idő előtt kiálltak a versenyből.

  • Nagyon jól éreztük magunkat a Mecsek Rallye-n és az új típusú autó, a Dani Fischer Team-től bérelt Skoda Fabia R5 is jól teljesített – jelentette ki Turán Frigy. A végeredmény miatt természetesen egy kicsit csalódottak vagyunk, de a körülmények tükrében nem volt túl magas az elvárásunk magunkkal szemben, így lazábban is vágtunk neki a versenynek. Meglepően jól indult számunkra a prológ, amit sikerült megnyernünk, majd másnap az első gyorsaságit is elsőként zártuk. A Trefort puszta szakaszt két évvel ezelőtt is minden gyorson nyertük, az a pálya úgy tűnik, kifejezetten fekszik nekünk. Amit ki szerettünk volna próbálni a mindkettőnk számára ismeretlen Skoda Fabian, azt úgy érzem, sikerült tesztelnünk és egyre többet tudunk meg erről az új típusról. Persze még van mit tanulnunk az autóról, de jó az irány.

Bagaméri László navigátora hozzátette: a pénteki második gyorsasági szakaszon sajnos kaptak egy defektet, amit ugyan relatíve gyorsan helyre tudtak állítani, viszont Trencsényiék szerencsétlen baleseténél megálltak segítséget nyújtani. A versenyigazgatói döntés alapján a ténylegesen elvesztett időnkhöz képest hátrébb sorolták őket. Emiatt sok pozíciót veszítettek.

  • A második versenynap arról szólt, hogy az aznapi pontokért harcoljunk, azonban a 8. gyorson egy baleset miatt ismét megállni kényszerültünk, így újra hátrányba kerültünk a többiekhez képest – folytatta a visszatekintést Turán Frigyes. – Az ezt követő szakaszon tönkre ment a kormányszervónk is, így végül úgy döntöttünk, hogy nincs értelme folytatnunk a versenyt, mert pontokat nem tudunk már szerezni a jelenlegi pozíciónkban. Összességében örülünk, hogy kipróbálhattunk egy új R5-ös autó típust, köszönjük Fischer Daniéknak, hogy lehetőséget biztosítottak erre. Hálásak vagyunk a támogatóinknak és legfőképp a hű szurkolóinknak, akik most is megmutatták, hogy ők a legjobbak.

A Turán Motorsport kettőse november 8-10-e között az ERC futamként jegyzett Nyíregyháza Rallye-val zárja az idényt.

Ha tetszett a cikk kérlek oszd meg másokkal is!