Tudtuk, hogy nehéz lesz…

Nem csalódott a Rallye2 Bajnokság mezőnye sem a Mecsek Rallye-n, ahol mindenki előre készült az extrém körülményekre, amik a csütörtöki esőzéssel menetrendszerűen meg is érkeztek. A legnagyobb problémát azonban nem a saras út jelentette, – bár az is okozott elég meglepetést – hanem egy alattomos betontömb, Pécsváradon, ami csaknem a mezőny felének hazavágta az évzáró futamát. Várnai Dávid és Szabó Tamás viszont minden létező nehézségen felülkerekedve szerezte meg pályafutása első Rallye2-es abszolút futamgyőzelmét Pécsen.

41 versenyzőpáros adta le a nevezését a Rallye2 Bajnokság évzáró futamára, a Mecsek Rallye-ra, ahol hat gyorsasági szakasz és 68 versenykilométer várt a mezőnyre. Két nagy meglepetés is akadt a rajt előtt. Az egyik az volt, hogy az év végi abszolút második helyre is esélyes Lendvai Istvánék annak ellenére sem indultak, hogy neveztek a futamra, a másik pedig az, hogy az év, ha nem az évtized legnagyobb itthoni bukása után visszatért a pályára Neukirchner András és Pardi Kata is. András egy Peugeot 208R2-vel és Molnár Zoltánnal, Kata pedig a Rallye1 záróautójában ült a férjével, Keszthelyi Róberttel. A szerdai, száraz körülmények között teljesített pályabejárás után csütörtökön egész nap zuhogott a pályákon az eső, csak este a prológ előtt szűnt meg az égi áldás, de a bemutatkozó szakaszon még vizes aszfalt fogadta a Rallye2 Bajnokság résztvevőit is. A Pécs Pláza parkolójában Zsebe Gáborék voltak a leggyorsabbak, 1:22 perces idejükkel még a Rallye1-ben is befértek volna a Top10-be. Mögöttük Jobbágy Ákosék végeztek Kia Picantoval, a harmadik hely pedig Vitek Viktoréké lett. Másnap sokak meglepetésére Baksai Lászlóék kezdték legjobban a napot, Trefort pusztán abszolút időt repesztettek. Ez lett volna a tervük Pécsváradon is, de dupla defektet kaptak, ami a versenyük végét jelentette. Baksaiék problémája egyáltalán nem volt egyedülálló eset, mert rengetegen szenvedtek amiatt, hogy az egyik kanyarban, az út mentén, az egy napig szakadó eső kimosott egy betondarabot, és a „tövezős” versenyzők csúnyán ráfaragtak. Általában a bal oldali kerekeket, gumikat semmisítette meg a váratlan, láthatatlan, alulról jövő támadás. Legalább a mezőny fele tudna erről mesélni. A teljesség igénye nélkül kezdjük a sort a 201-es rajtszámmal induló Tim Gáborékkal, akik a defekttel kijöttek Zobákpusztáig, ám eközben a fékcsövet is tönkretette a lerongyolódott gumi, kiálltak a szakasz végén. Géringer Zoltánék megálltak kereket cserélni, de ezzel 8 percet hagytak bent a gyorsaságin, ám 10 pontos előnyük és Baksaiék balszerencséje miatt így is behúzták a kategória éves elsőségét. Vitek Viktorék is bejáratták az új, és bérelhető Peugeot 208 R2-jük futóművét, de Czézinger Kristófék, és Foczkó Ákosék sem jártak sokkal jobban, Ákosék még 35 másodperc büntetést is gyűjtöttek napközben. Foczkóék szerencsére csak egy kerekükre sántultak le, így tudtak egyet kölcsön adni Papp Arniéknak, akik kettőt is lenullázták a sunyi betontuskós kanyarban. Jóságuk és az éves teljesítményük egy Lada kupa bajoki címet ért. Érdekes, hogy a következő körben ugyanez újra megtörtént a Papp-Béres Unicum duóval. A második szakasz utáni etapon, szinte minden kanyarban és bokorban javítgattak a versenyzők egy-egy Rallye2-es versenyautót. Boroznaki Tiborék az idén csak a Mecsek Rallye-n álltak rajthoz, de annak ellenére, hogy nekik is befigyelt egy defekt sikerült a kategóriájukban győzni és még egy abszolút bronzérem is összejött nekik. Fancsik Gergelyék az első szakaszon megjárták az árkot, de végül győztek a P13-ban. Berta Józsefék egy éves kupáért utaztak el Salgótarjánból Pécsre, de a második szakasz után bemondta az unalmast a Peugeot-juk. Gyöngyösi Marcelléknak a Baranya Kupa után sikerült újra célba érniük, és ezúttal serleget is gyűjtöttek a P13-ban, igaz a negyedik gyorsasági utolsó kanyarjában kissé befűtöttek maguknak, amikor lecsúsztak az útról. A P11-ben és a Kia kupában a bajnoki címet Krajnyák Petráék szerezték meg, bár ezúttal nem nyertek futamot. A Kiások közt Rónavölgyi Endréék voltak a leggyorsabbak, Gutai Marcellék Trefort pusztán elestek, feladták a versenyt. A P11-ben Magyar Péterék megismételték a Baranya Kupán aratott győzelmüket, annak dacára, hogy már a nyitó gyorsaságin szétesett a Ladájukban a gázpedál. Bartha Nándorék Peugeot-ján az olajteknő sérült meg, a negyedik szakasz jelentette nekik a végállomást. Merényi Zsolték utolsó reménye a 2WD kupa bajnoki címére a hatodik szakaszon szállt el végleg, amikor leestek az útról és csak több perc elteltével, nézői segítséggel találtak vissza a pályára. Magyari Beck Szabolcsék éltek a lehetőséggel, megszerezték az éves elsőséget. A sok peches sztori után jöjjön két sikertörténet a beszámoló végére. Az egyik Neukirchner Andrásé, aki veszprémi bukása után Molnár Zoltán navigálásával tért vissza a Rallye2 Bajnokság mezőnyébe, és az utolsó méterig teljesítette a versenytávot. A kitűzött célokat nem sikerült ugyan elérni, – egy defekt miatt – nem vehetnek át kupát év végén a Rallye Szakág díjátadó gáláján, de mindenképpen megsüvegelendő az a teljesítmény, és akaraterő, amivel teljesítette Bandi a versenytávot. A céldobogón aztán már ott volt Kata is, és nagyon megölelgették egymást mindhárman. Megható pillanatok voltak ezek. A célban Kiss Zsoltnál is eltört egy kicsit a mécses, mivel Berényi Gáborral nem kevesebb, mint hat éve nem sikerült célba érniük egyetlen Rallye2-es versenyen sem. Érdekesség, hogy Zsolti mindeddig csak hátul hajtós autókkal versenyzett, ez volt az első megmérettetése egy Citroen C2R2Max-al. Egy ilyen túlélőverseny végén csak gratulálni lehet minden célba érkezőnek! Az 5-ös géposztályban Várnai Dávidék diadalmaskodtak, Marton Zoltánék előtt. Várnaiék lettek a bajnokok is. A 6-osban Boroznaki Tiborék voltak a leggyorsabbak, Kiss Zsoltékat és Magyari Beck Szabolcsékat előzték meg, a bajnoki cím pedig már Salgótarjánban Trencsényiékhez került. A P11-ben Magyar Péterék voltak a leggyorsabbak, Rónavölgyi Endréék és Krajnyák Petráék zárták mögöttük a versenyt. A Kia kupa a Krajnyák-Velezdi duóé 2019-ben. A P12 pécsi elsőségét Zsebe Gáborék szerezték meg, Foczkó Ákosék és Danis Tiborék előtt. A P13-ban Cicásék, azaz Fancsik Gergelyék diadalmaskodtak, Balázs Bencééket és Gyöngyösi Marcelléket utasították maguk mögé. Az abszolút értékelést Várnai Dávidék nyerték meg az 53. Mecsek Rallye-n, Zsebe Gáborék és Boroznaki Tiborék előtt. A Rallye2 Bajnokság élmezőnyének állása, vagyis most már végeredménye nem változott a Salgó Rallye-hoz képest, így a dobogón a Pécsen már a Rallye1-ben versenyző Trencsényi Vincék állhattak a legmagasabbra, Tim Gáborék lettek a másodikak, Lendvai Istvánék pedig a bronzérmet szerezték meg.

A Rallye2-esek közül többen is jelezték, hogy egyedi rajtengedéllyel szeretnének rajthoz állni a Nyíregyháza Rallye-n, így sokakkal találkozhatunk még a versenypályán, de a bajnokság érdemi része 2019-re véget ért, folytatás 2020-ban, a tradíciók szerint Egerben.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikk kérlek oszd meg másokkal is!