Reméltük, hogy elvisz az autónk a célig

Bartha Nándor és Farkas Martin fülig érő szájjal érkezett Egerbe, de az örömük csak a negyedik szakaszig tartott, ott ugyanis füstbe ment az összes tervük. Bartha Nándorral beszélgettünk.

Mi volt az elképzelésetek az Eger Rallye-val kapcsolatban?

Célba szerettünk volna érni egy remekbe szabott, műszaki hibáktól és kalandoktól mentes futamnak a végén. Hihetetlen jókedvvel érkeztünk meg Egerbe, nem is értettük igazából, hogy minek örültünk annyira.

Lehet annak, ahogy említetted az átvételen, hogy nem volt üres a pénztárcátok… 🙂

Az előfordulhat. 🙂 Nekem gumis műhelyem van, dübörög még jelenleg is a gumicserék szezonja, akadt némi aprónk. A verseny szervezése egyébként teljesen rendben volt, jó volt a szervizpark, szuperül sikerült felépíteni a helyünket, és egy perc csúszás nélkül történt minden. Tetszett az egri Városházán a sajtótájékoztató is, ahol Ifj. Fogarasi Attilával együtt képviseltük a Rally2 Bajnokság mezőnyét. Ezek meghozták a hétvégéhez a kedvünket.

Szombaton hogyan sikerült a bemutatkozás?

Pontatlanul volt beállítva a Peugeot-unkon a fék, leginkább csak elől fogott, emiatt el is vittük az egyik gumilassítót. Erre hamar rájöttem, és még menet közben, az egyik hosszú egyenesben orvosoltam a problémát, volt időm tekergetni a szabályozón. Bemelegítésnek jó volt az Egerszalók-Eger szakasz.

Vasárnap biztos melegetek lett, amikor kiderült, hogy újra baj van…

Érteni egyáltalán nem értettük, hogy miért, de ismét előjött a kuplung csúszása. Nem értettük, mert az utolsó darab csavarig minden új a kuplungban. Aztán a motor is gondolt egyet és elkezdett háromhengerezni. A szervizben megtettük, amit megtehettünk, amit tudtunk kicseréltünk, de nem oldódott meg a problémánk. Úgy döntöttünk, hogy jobb híján így marad, megyünk, aztán vagy megjavul, vagy megáll. Amíg megy, addig megyünk, hátha elvisz a célig, ebben bizakodtunk.

A Bátori elágazásban már volt egy pici füst mögöttetek, de később…

Később a pálya sem igazán látszott mögöttünk, úgy füstölt az autó. Ennek ellenére úgy nyomott még le három, vagy négy kilométert, – egyem meg a pici szívét – hogy az utolsó leheletéig küzdött azért, hogy kijussunk a gyorsasági szakaszról. A Stop állomásnál leállt, és nem indult be többé. A bajt az okozta, hogy leszakadt egy szelep és az szétvert mindent, amivel találkozott. Úgy néz ki, hogy egy új motort kell építenünk. Új blokk, új dugattyúk, mindenből új kell, hamar megtaláltuk az apró helyét. Lehet ráéreztem arra, hogy baj lesz, mert nem túl régen elküldtem egy hengerfejet, hogy kezdjék el azt felújítani.

Kazincbarcikára kész lesz?

Azt szeretnénk… Készülünk, csináljuk, autózni is fogunk a hazai versenyünkön, de a szervezőbizottságban is benne vagyok. Lesz North Racing Kupa a prológon, amit a legjobb időt autózó Rally2-es és Rally3-as versenyzők is megkapnak majd, és az egész mezőny leglátványosabban autózó párosát is serleggel díjazzuk majd. Szóval készülünk, minden fronton, javítjuk az autót, hogy a Kazincbarcika Rallye-n teljes erőbedobással tudjuk jelen lenni, és célban ünnepelni.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikk kérlek oszd meg másokkal is!