Hírek

A 17. kilométerig minden rendben volt

Edu, azaz Hollósi Endre és navigátora, Ferenci Miklós rendszeres résztvevői a Rally2 Bajnokság futamainak, és a Vértes Rallye-t sem hagyták ki a srácok, csak az volt a baj, hogy a remekül induló versenyük fájóan hamar, […]

Hírek

Jövőre már versenyezni szeretnénk

Marton Zoli és Gerendás Ádám számára Vértes Rallye igazából csak a második félidőben kezdődött meg, rengeteget tudtak javítani az első körös eredményeiken, de Zoli mégsem volt maximálisan elégedett. Pedig lett volna rá oka, hiszen a […]

Hírek

A második hely is sokat hozott a konyhánkra

Ruszkai Attila és Bodnár Attila szenzációs tempót diktált a Vértes Rallye első körében, vezettek is a P13-as kategóriában, de egy technikai hiba némileg lelassította a párost. Ennek ellenére mégis teljesítették a tervüket, sok ponttal zárták […]

Hírek

Addig megyünk, amíg nem nyerünk

Berta József és Losonczi Csaba sok pontért utazott el a Vértes Rallye-ra, Mórra, ám hiába tettek meg mindent annak érdekében, hogy minimalizálják a műszaki problémák lehetőségét, a technika kisördöge mégis megtalálta a rést a pajzson […]

Hírek

Idegenben is jó eredménnyel zárhattunk volna

Péter Palkó soha nem vétett még olyan hibát a pályafutása során, mint, amit Nagyvelegen elkövetett. Szerencsére olcsón megúszták a kalandot, így Varga Kristóffal együtt teljes erőbedobással készülhetnek az 1. Pálháza Rallye-ra, ahol mindenképpen szeretnék kiköszörülni […]

Hírek

Nagyszerű…

Zúzoo és Zúzoocska számára küzdelmekkel és váratlan helyzetekkel teli volt a Vértes Rallye, de az apa-lánya páros összességében jól döntött, amikor a vacakoló váltó ellenére sem adta le a verseny elején a menetlevelét, hanem próbálkozott, […]

Hírek

Visszataláltunk önmagunkhoz

Várnai Dávid és Szabó Tomi a döcögős évkezdet után a Vértes Rallye-n végre újra magára talált, hazai környezetben a végeredmény is szenzációs lehetett volna, ha a pályabejáráson nem gyűjtenek be egy gyorshajtásért tetemes hátrányt. Dávidék […]

Hírek

120%-on kellett teljesítenünk

Orosz Zsolt és Tóth Norbert Dániel pályafutása eddigi leghosszabb versenyére készült a Vértes Rallye-n, ahol nem csak a sok kilométer, hanem a Rally2 Bajnokság egyéb kihívásaival, és követelményével is meg kellett ismerkedniük. Az akadályt ügyesen […]

Hírek

Amikor az adrenalintól nem tudsz gondolkozni

Ivony Csaba és Kiss Norbert ismét pontokat szeretett volna gyűjteni a Vértes Rallye-n. Idén ez először nem jött össze nekik. Szomorúak, mérgesek vagy csalódottak voltak a kiesést követően? Erről kérdeztem a pilótát, Ivony Csabát.

Hírek

Régen vártunk erre a pillanatra

Bucsi József és Kiss Szilveszter Péter a korábbi versenyeken sokat küzdött a Lada VFTS-ével, de úgy látszik, hogy végre kezd tényleg összeállni a kocsijuk, ugyanis a Vértes Rallye-n, még ha hibás váltóval is, de ők […]