Várták már a nyitányt

Balogh János és Holczer Dániel egy háromnapos tesztprogrammal készült az idei szezonnyitóra. Múlt vasárnap a Lyukóbánya-Parasznya között megrendezett Rallye3 futamon álltak rajthoz,valamint az azt megelőző és követő napon is kilométereket tettek meg egy-egy helyszínen.

  • Három különböző szakaszon tudtuk kipróbálni magunkat, amiből az egyik versenykörülmények között, időméréssel történt, és ez nagyon hasznos volt – osztotta meg a tapasztalatait Balogh János. – Beállításokat próbáltunk finomítani és idomulni az Eger rally programjában szereplő pályákhoz. A Parasznyai Rallye3-as futam is nagy segítség volt, hogy éles helyzetben tudjunk visszarázódni. Újra meg kellett szokni, hiszen tavaly év végén ültünk utoljára a Skodában és akkor más talajtípuson, murván közlekedtünk. Sikerült magunkra állítani az autót és a próbák során egyre jobban le tudtam vinni az autó irányításával kapcsolatos elképzeléseimet az útra. Az egyik kulcsfontosságú dolog a korlátozott abroncsfelhasználás miatt a gumitaktika lesz. Szeretnénk az elejétől jól érezni magunkat az autóban és egy jó alaptempót eltalálni. Kulcsfontosságú dolog lesz, hogy ki milyen hamar fogja felvenni a tempót, sokan lesznek, akik az első pillanattól maximálisan rápattannak a gázra.

Szombaton tíz, vasárnap pedig hat gyorsasági vár a mezőnyre. Mindkét nap ellátogatnak a szuhai erdőgazdasági útra, ami a rendkívül rossz minősége miatt nagy kihívást jelent mindenkinek, és talán vízválasztó is lehet.

  • Jóleső volt az elmúlt pár hónap, de most már kellően elszántak vagyunk, és nagyon várjuk, hogy elrajtoljunk – folytatta a versenyző. – Pénteken átvételek és még egy kis pályabejárás, este pedig ünnepélyes rajtceremónia vár minket a Dobó téren, viszont az azt követő Szuperspeciálon már az óra ellen kell felvenni a küzdelmet. Ezúttal újra elhagyjuk Eger közvetlen környezetét és a Mátrában Parádsasvár és Szuha környékén is autózunk. A pályákat ennek okán a kettősség jellemzi, hiszen a tempós, jó minőségű széles aszfaltok mellett, a hegyekben a rossz minőségű erdőgazdasági utak komoly kihívást fognak támasztani elénk. Szeretnénk a teszten tapasztaltakat és a pályabejáráson begyűjtött információkat a lehető legjobban alkalmazni a szakaszok alatt és minél jobb időket futni. Tele vagyunk elszántsággal és péntek estétől már csak annyi dolgunk lesz, hogy amennyire csak lehet, nyomjuk a gázt.
Ha tetszett a cikk kérlek oszd meg másokkal is!