Vida Szabolcs: Bajnokautóval mutatkoztunk be a Rally2-ben

Vida Szabolcs és Vida Péter újoncként érkezett meg az Eger Rallye-ra, de egy olyan legendás autóval, mint, amit nekik sikerült megvásárolniuk mindenki tűkön ülve várta őket a gyorsasági szakaszok mentén. Szurkolunk, hogy Szabiék is hamarosan ugyanolyan sikeresek lehessenek a csoda szép VFTS-el, mint az egykori gazdája, ehhez első lépésként Vida Szabolccsal beszélgettünk egy kicsit, az Eger Rallye-ról.

A bemutatkozó versenyetek volt a Rally2 Bajnokságban az Eger Rallye. Mit vártatok tőle?

Azt vártuk, hogy biztos kézzel célba vigyük az autót, és teljesítsük a versenytávot. Egerben mi még nem mentünk eddig, – és szinte sehol, máshol sem – úgyhogy tényleg minden abszolút új volt körülöttünk. Egy Rally3-as versenyünk volt Domaházán, valamint a Miskolc Rallye prológját teljesítettük az egri rajt előtt.

De volt, és van is egy igencsak jó ajánlólevéllel rendelkező Lada VFTS-etek. Mit lehet róla tudni?

Abszolút Rally2-es bajnoki címet szerzett az autónk, Vizelli Karcsiéktól vásároltuk meg, akik 2016-ban, Vizelliné Jobbágy Évával nyerték meg ezzel a kocsival a Rally2 Bajnokság összetett értékelését. Kiváló autó.

Milyen volt a versenyetek?

Tetszett, ám lassan mentünk, mert barátkoznunk kellett a körülményekkel. A szombati napunk teljesen rendben volt, de azt tapasztaltuk, hogy időben eléggé le vagyunk maradva a P12-es géposztály elejétől, de nekünk egyelőre nem az időkre kell koncentrálnunk, hanem arra, hogy szokjuk a közeget, ismerkedjünk a Rally2 követelményeivel. Tanultuk az etapokat, okozott is némi fejtörést, hogy indításként egy 40 kilométer környéki etapon át jutottunk el a 24 kilométeres Pétervásárai elágazás-Sirok gyorsasági rajtjához. Nem volt egyszerű rákészülnünk az első napra, próbáltunk minden tőlünk telhetőt megtenni, hajtottunk, és megcsináltuk. Vasárnap Szarvaskőn gond nélkül letaláltunk, aztán nekünk a Pétervásárai elágazás előtt nem sokkal meglengették a képzeletbeli kockás zászlót. Tavasszal készült el a Ladánkba egy új motor, ami teljesen jól szuperált, de egy apróbb hiba miatt hirtelen eltűnt belőle a bátori szakaszon az olajnyomás. Ez kb. 300 méterrel a cél előtt történt. Engedtük lefelé, ahogy bírtuk, szerencsére lendületből ki tudtunk gurulni a szakaszról, aztán nem tehettünk mást, az etap első méterein feladtuk a versenyt.

A Vértes Rallye-ra el tudtok jönni?

Igen, de addig, szeptember 26-27-én még részt veszünk a Rally3 Bajnokság Lyukóbánya-Parasznya versenyén, ami előtt szeretnénk elvégezni néhány apróbb módosítást. A motort már elhoztuk Havassy Peti bácsitól, már elkészült a Mester a javítással, versenykész az erőforrás, át lett nézve alaposan. Lyukóbánya és a Rally3 után viszont jöhet majd a Vértes Rallye, ahol mindenképpen a céldobogón szeretnénk befejezni a futamot.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikk kérlek oszd meg másokkal is!