Az előre lépés a cél

Ifj. Kanyik Anti és Nyirfás Julcsi már Velenjében is szépen teljesített a Mitropa Kupa mezőnyében, de a hazai rendezésű, hétvégi Mecsek Rallye-n szeretnének erre rátenni még egy lapáttal. Ifj. Kanyik Antallal beszélgettünk.

A Velenje Rallye-n mutatkoztatok be idén a Mitropa Kupában, ahol sikeresen célba értetek a Peugeot 208R2-vel.

A visszatérésünkről elmondhatjuk, hogy jól alakult, jól éreztük magunkat, kitűnő versenyen vettünk részt Szlovéniában, ahol érzésünk szerint hamar sikerült újra felvennünk a ritmust.

A hétvégén már hazai pályán, a Mecsek Rallye-n folytathatjátok a szereplést. Mivel telnek az utolsó napok, és hogyan készültök a magyarországi Mitropa Kupa fordulóra?

Julcsival együtt mindketten jól ismerjük a mecseki pályákat, nagyon szeretjük a Pécs környéki szakaszokat. Mindössze annyi változás lesz, hogy az utóbbi években, a Komló központú Baranya Kupa mezőnyében kellett versenyeznie a Mitropa Kupa résztvevőinek, idén pedig a Mecsek Rallye-n fogunk rajthoz állni, és terveink szerint célba érni. A Mecsek Rallye-n talán 2016-ban, vagy 2017-ben mentünk utoljára, de örülünk, hogy ott lehetünk idén, mert a verseny nagyon jónak ígérkezik a kiírás alapján. Felmerült néhány kérdés a napokban a versennyel kapcsolatban, és hatalmas pozitívumként értékeljük, hogy a rendezőség a versenyzők javára döntött ezekben. Köszönjük, hogy nekünk kedveztek! Markó Tibi régi barátunk, örömmel látjuk, hogy visszakerült végre a körforgásba. Kemény versenyre és hatalmas kánikulára készülünk, biztos, hogy nem lesz könnyű a dolgunk. Az autónkat időben felkészítettük a Velenje Rallye után, a Peugeot már harcra készen várja a hétvégi bevetést, amit a rajt előtt a hivatalos teszten kezdünk meg. A pályák közül az alsómocsoládi tökéletesen fel van írva, de a többit minden bizonnyal újra fel fogjuk dolgozni a pályabejáráson.

Nem egyedül indultok a Kanyik Motorsportban, más páros is képviseli a Mecsek Rallye-n a csapatot.

Pécsett Rónavölgyi Endréék is bemutatkoznak a Mitropa Kupán. Endre az utolsó pillanatban döntött a részvétel mellett, ez igényelt némi szervezést a csapat részéről, de sikerrel vettük az akadályt, így az ő Hondájuk – a mi 208-asunkhoz hasonlóan – is csak arra vár, hogy trailerre rakjuk, és elinduljunk vele Pécs felé. A mi két autónkon túl még van egy elköteleződésünk, aminek értelmében, ha úgy alakul, és szükség van ránk, akkor a Kalapács testvéreknek is besegítünk a szervizparkban.

Jól tudom, hogy a tervek szerint édesapádék is rajthoz álltak volna Pécsett a Polonézükkel?

Igen, ez volt az elképzelés, így felkészítettük az autót és időben leadták a nevezésüket a Mecsek Rallye-ra. Még az utolsó napokban is sokat dolgoztunk a Polonézen, már a futómű beállítása is megtörtént, de a befecskendezésben egy szimering váratlanul tönkrement, amit a verseny kezdetéig már nem tudunk kijavítani. Ha pénteken lenne a rajt, akkor megoldanánk, de mivel már szerdán tréningezni kell, így nem fér bele az időnkbe. Jelenleg úgy tervezzük, hogy a javítás után tartunk egy kis tesztet, és apáék majd a Komló Rallye-n támadnak.

Mivel lennétek elégedettek a futam végén?

Elsősorban jót szeretnénk autózni a mecseki pályákon, reméljük, hogy még jobbat is, mint Velenjében. Az időeredmények tekintetében minimum ugyanolyat akarunk menni, de ha ezzel még egy jobb helyezést is sikerülne begyűjtenünk, és előre lépnénk, akkor biztosan boldogok lennénk a céldobogón.

Köszönjük a segítséget szponzorainknak!

Ha tetszett a cikk kérlek oszd meg másokkal is!