Bekezdett a címvédő

A címvédő páros alaposan megnyomta az elejét. Nem az R5-ös Ford Fiestának, hanem a magyar bajnokságnak. Hadik András és Kertész Krisztián maximális pontszámmal nyerte meg a szezonnyitó abaúji futamot, majd a Q8 Oils Ózd-Eger Rallyn is egészen az utolsó szakaszig az élen álltak. Az utolsó körös gumiválasztás azonban nem jött össze, így a cseh világbajnok a hajrában két másodperccel eléjük került. Az abszolút második helyezés, az első napi és a Power Stage-en szerzett plusz pontok azonban még sokat érhetnek. A DVTK párosa nagyszerűen jött ki a szezon elejéből, ennek köszönhetően vezetik a Mercarius Országos Rally1 bajnokságot.

  • Alapvetően elégedettek vagyunk, de sportemberként rosszul esett, hogy az egri hajrában Kopecky fordítani tudott ellenünk – tekintett vissza a közelmúlt eseményeire Hadik András. – A másik oldala az érmének viszont egyértelműen pozitív. Örülünk, hogy partiban tudtunk lenni két ilyen sztárral, akik már a vb-mezőnyben is számtalanszor bizonyítottak. Mindkét versenyen a stabilitásra törekedtünk, legutóbb pedig amikor az élen álltunk igyekeztünk megfelelő előnyt kiépíteni. Ez eddig erre volt elég, valóban jó a rajtunk, de számolgatni egyáltalán nem szabad. Menni kell, mint a távirat, hiszen óriási csaták várnak még ránk az előttünk álló hónapokban.

Sok pihenője valóban nem volt a kettősnek, hiszen szűk három héttel az egri célbafutás után ismét autóba kell ülni. A nagy hagyományokkal rendelkező Salgó Rally következik a sorsban, amely a lebonyolítás szempontjából másfél napos lesz. Egy rövidebb pénteki program után egy hosszabb szombati következik nógrádi pályákon és a Mátrában.

  • Nehéz és technikás verseny lesz, de szeretjük a kihívásokat – tette hozzá Hadik András. – Cerednél és Mátraszentimrénél azonos jellegű, kétsávos, jó minőségű aszfaltos út vár ránk, ezt már megtapasztaltuk korábban. A versenynek azonban vannak olyan részei, amelyek ismeretlenek előttünk, de természetesen a pályabejárás alkalmával igyekszünk a lehető legjobban felírni ezeket a részeket. Szeretjük a Salgó Rallyt, mert jellegzetes hangulata van, és valóban jók a környéken található gyorsasági szakaszok. Az biztos, hogy a jó kezdés ellenére egy pillanatig sem dőlhetünk hátra, ugyanolyan hittel és lelkesedéssel tesszük a dolgunkat, mint eddig.

Hadik András kiemelte, hogy a tavalyi nyíregyházi futamon az autó beállításaival kapcsolatban elindultak egy új úton, ami a mellékelt ábra szerint eredményes. A munka azonban a csapatnál ezen a területen sem áll meg.

  • A Salgó Rally hetében egy hosszabb tesztet tervezünk, mert vannak bizonyos dolgok, amelyekben érzek még hiányosságot, vagy inkább lehetőséget – árulta el a bajnoki címvédő. – Amit eddig elvégeztünk az R5-el, az jó, a fejlesztést viszont soha nem szabad abbahagyni, mert mindenki arra törekszik, hogy minél gyorsabb, és jobb legyen. Így vagyunk ezzel mi is. Természetesen a Salgó Rallyn is az a célunk, hogy megnyerjük a versenyt, vagy a lehető legjobb helyen zárjunk. Csak így érhetjük el az esztendő végére megfogalmazott terveket.
Ha tetszett a cikk kérlek oszd meg másokkal is!