Családi verseny a Mecsekben

Több szempontból is különleges verseny vár a Horváth Rallye ASE Hondás párosára az 54. Mecsek Rallyn. A Németh 8V Péter – Sztanics Márió duó a Mercarius Országos Rally1 Bajnokság soron következő futamán ugyanis saját környezetében, hazai pályán bizonyíthat.

Péter és Márió első Rallye1-es szezonjukban először versenyeznek majd hazai pályán, emellett az az érdekesség áll fenn, hogy egy kategóriában mennek majd Peti édesapjával, Németh 16V Péterrel.

  • Egész évben ezt a hétvégét vártuk a legjobban, végre hazai pályákon, hazai közönség előtt versenyezhetünk. Itthon van már pályaismeretünk és azt gondolom, ez nagyon sokat számít majd – kezdte a beszélgetést Németh 8V Péter, majd hozzátette. „Nem lesz könnyű dolgunk, mert nem csak nekünk hazai pálya ez, itt van édesapám és Ráti Gergő is, akivel idén már többször is harcoltunk. Ha úgy alakul majd, hogy tudunk versenyezni majd egymás ellen, nem szeretném, ha átengedné nekem a jobb helyezést.”

Németh 8V Péter a kisvaszari pályán már versenyzett, Árpádtetőn pedig nagyon sokat autózott a korábbi években.

  • A legelső Rallye3-as versenyemet az alsómocsoládi pálya szűk részén teljesítettem, amit nagyon szerettem. Már elkezdtük a pályabejárást és a pénteki pécsváradi szakasz nagyon tetszik, izgalmas lesz. Plusz egy újabb kihívás, amit kihúzhatunk a listáról, hogy sötétben kell majd teljesíteni és az is elképzelhető, hogy vizes körülmények lesznek – tette hozzá Peti.

A srácok a Németh 16V Péter – Spitzer Gábor páros indulásával a két legfőbb segítőjüket elveszítik erre a versenyre, de remélhetőleg ezt a szerepet Szilágyi Tamás simán pótolja majd.

  • Furcsa lesz, hogy a két legnagyobb mentorunk az ellenfelünk lesz és kíváncsi vagyok, hogy fognak alakulni így a dolgok. Bár jelenleg nem veszem észre, hogy ők is mennek, mert a pályabejáráson is a mi versenyzésünket próbálják segíteni – zárta a beszélgetést Németh 8V Péter.
Ha tetszett a cikk kérlek oszd meg másokkal is!