Féktelenül

Ivony Csaba és Kiss Norbert teljesítette az Eger – Rallye versenytávját, bár ettől egy amatőr hiba majdnem megfosztotta őket. Ivony Csaba meséli el a történteket.

Salgótarjánban a P13 kategória első helyén zártátok a versenyt. Milyen tervekkel álltatok oda Egerben a rajtvonalhoz?

Térjünk vissza egy kicsit a szomorú kimenetelű miskolci futamra mert annak a következménye érződött rajtam Egerben is. Nap mint nap nem is gondolunk bele, hogy ez velünk is megtörténhet, de egy ilyen esemény rávilágít erre. Talán a koromnál fogva is – annak ellenére, hogy nem ismertem Tóth Zsoltot személyesen – nagyon megviselt a tragédiája. Az egri pályabejáráson folyamatosan az út szélét, a szalagkorlátokat figyeltem. Tudom, azt mondják, aki fél hagyja abba. Szerintem nagyon sokan nem indultak volna akkor most Egerben. Hál’ Istennek a gyorson bent már nem ezen jár az ember esze, de a mozdulatokon biztos érződik.

Szóval Eger: ahogy az adminisztratív előtt megkérdezted, azt most is megerősítem. Első sorban célba akarunk érni. Másod sorban, ha pontot, pontokat szerzünk, az nagyon jó. Ha ebből még talán kupa is lesz, az remek. Nekünk most a „három kívánságból” kettő teljesült. Többször mondtam már, tisztában vagyok a képességemmel. Ebben az erős mezőnyben számomra a kategória 3-6 hely a realitás. Így is, ha valaki ezelőtt öt évvel azt mondja nekem, hogy ezekért a helyekért harcolok a Rally2 mezőnyében, kinevetem.

A P13-as kategória ötödik helyét szereztétek meg, ami ezek szerint számotokra elfogadható eredmény. Milyen volt a versenyetek?

Kalandos. Szombaton semmi gondunk nem volt. Feltettük a vadiúj T52 Hankook gumikat. Az autónk remekül viselkedett, bár a sok lassítónak hála éreztem, hogy az első kerekek a vártnál jobban elmelegedtek. A váltónk sokszor dobálta kifele a kettest, de ezt tudtuk, emiatt jelentős időveszteségünk nem volt.

Aztán vasárnap kezdődött a kálváriánk. Az első gyors úgy, ahogy esemény nélkül lement, de a második gyorson már vason fogott az első fék. A harmadikon a gumik úgy elmelegedtek a nagy hőhatástól, hogy azokat sajnos kockásra fékeztem. Hozzáteszem, megint a tudatlanságomnak köszönhető, hogy nem spóroltam a lassítókkal. Egerbakta előtt viszont már minden elfogyott elől.

Fékbetét meg ugye – nem volt nálunk tartalékban. Miért is lenne? 🙂 Ez természetesen az én hibám, az emlegetett tanulási folyamat része. Darnóvári Sanyi talált nekünk Recsken bontott utcai betéteket. Ha jól emlékszem, 14:45 volt a szerviz ki időnk. A szerelőnk 14:35-kor megérkezett a fékbetétekkel, 14:44-kor már az időellenőrzőben álltunk. Kapott az autó egy új gumit bal előre és mentünk a második körre. Innen már az utolsó két gyorsot lehoztuk, maradtunk az 5. helyen.

A Vértes Rallye-ra szeretnétek nevezni?

Tervezzük. Ilyen jól még nem álltunk egyik évben sem, nem szeretnénk kihagyni Fehérvárt. Egyszer már mentem azokon a pályákon, vegyes érzelmekkel értünk akkor célba.

Rallye2.hu – Ivony Csaba

Ha tetszett a cikk kérlek oszd meg másokkal is!