Vonzóvá szeretnénk tenni a Rally2-t a versenyzőknek

Izgalmas újdonságok, versenyző és közönségbarát megoldások kerülnek bevezetésre 2022-ben a Rally2 Bajnokságban, ami a rajt előtti mozgolódását elnézve kellően fel is csigázta a célközönség érdeklődését. A Rally Szakág első emberét, Berényi Ákost kérdeztük meg arról, hogy mit vár ő és az RSB az idei Rally2-es évtől, az önálló Rally2-es versenyektől, valamint az új kategóriáktól.

Tavaly két olyan futamon is részt vehettünk, ahol a Rally2 mezőnye volt a főszereplő. A Mercarius Rally1 Bajnokságtól teljesen különálló versenyek kerültek be a Rally2-es versenynaptárba, amik a visszajelzések alapján a kezdeti aggodalmak ellenére sokaknak tetszettek. Az így megrendezett Kazincbarcika Rallye lett az év Rally2-es versenye 2021-ben, miközben az Orfű Rallye is jelesre vizsgázott. Hogy értékelte az RSB az önálló Rally2-es versenyeket?

A Kazincbarcika Rallye-val kapcsolatban érdemes megemlíteni, hogy az évzáró futam úgy érte el az általad említett kitüntető címet, hogy gyakorlatilag egy hónap alatt rakta össze a szervezőbizottság konkrétan a nulláról. Elismerésre méltó munkát végeztek a srácok. Orfűn sem volt semmire panaszunk, tökéletes bajnoki futamnak láttuk az évnyitó Rally2-es megmérettetést is. Azt mindannyian tudjuk, hogy a Rally1-től elkülönülő Rally2-es futam jobb lehet a Rally2-nek, mintha egymás után menne a két mezőny. A probléma ezzel korábban az volt, hogy nem, vagy csak elég ritka esetben, nagyon nehezen vállalták fel a rendezőink az önálló Rally2-es futamokat, hiszen megvan ennek a rendezési módnak a maga kockázata. Külön választva lényegesen kisebb létszámú mezőnyről beszélünk, miközben a futam megrendezése hasonló erőforrásokat igényel, mintha közös rendezvényt készülnének lebonyolítani a Rally1-nek és a Rally2-nek. Nem volt könnyű erről meggyőzni a rendezőket a megbeszélések során. Jóval több lesz így a teendője mindenkinek, hiszen idén összesen 16 bajnoki futamot kell megrendezni, úgy, hogy egyelőre nincs objektív rálátásunk az előttünk álló bajnoki évre. Szerencsére vannak olyan rendezők, akik mellénk álltak, így négy ilyen futam lesz 2022-ben. Megértették, hogy meg kell ezt az utat is próbálni, belevágnak, ezzel egyidejűleg segítve a Rally Szakág munkáját, valamint a Rally2-es és a Rally3-as versenyzőket is. Tudjuk, hogy vannak olyan rendezők, akiket fel sem kell hívnunk hasonló ügyben, mert valószínűleg elutasítanák az ilyen irányú kérésünket. Nagyon bízok a Rally2-es versenyzőkben, hogy értékelni fogják az idei évben azokat a dolgokat, amiket a rendezőkkel karöltve igyekszünk értük tenni és egy nagyon erős Rally2 Bajnokságot hoznak össze 2022-ben. Mi, mint Rally Szakág, a lehetőségeinkhez mérten mindent szeretnénk megtenni azért, hogy a párosok jól érezzék magukat a versenynaptárba bekerült hét futamon.

Van e valamilyen újdonság a 2022-es RVSZ-ben, ami kifejezetten a Rally2-t érinti?

A legfontosabb, hogy nem változik az abszolút értékelés a 2021-es évhez képest. Továbbra is az 5-8-ig, illetve a P11 és P12-es kategóriák lesznek figyelembe véve az összetettben, a pontok elosztásánál. A P12-es géposztály tervezett kihagyásával kapcsolatos hírek egy kicsit felkavarták korábban az állóvizet, de természetesen nem lesz változás, a P12-es párosok 2022-ben is harcolhatnak a Rally2 Bajnokság abszolút elsőségéért. Ezen kívül változatlan formában marad a P13-as géposztály is. Az itt felsoroltakon kívül életre hívtunk egy új kategóriát a Rally2 Bajnokságban, nevezetesen a P14-est, (a Bimbó Kupát 🙂 ) amelyikben csak BMW márkájú versenyautók lesznek értékelve, maximum 2500 köbcentiméteres motorral. Ez egy kérés volt a versenyzők részéről, meghallgattuk, rábólintottunk, megpróbáljuk. Az előzetes felmérések alapján ez akár egy népes géposztály is lehet, bizakodó vagyok a kezdeményezéssel kapcsolatban, év közben meglátjuk, hogy mi sül ki belőle. A Rally2-es versenytávok minimális hossza, a kilométerek száma ment egy keveset lentebb. A Rally2 Bajnokság aszfaltos, vagy murva versenyein, a gyorsasági szakaszok össztávját minimum 65 kilométer értékre kell tervezni.  Ez nem azt jelenti, hogy összesen 65 gyorsasági kilométeres versenyekre kell készülni, hanem azt, hogy 65 kilométernél kevesebb gyorsasági nem lehet sehol sem a Rally2-nek. Több igen. Más érdemleges változás nem történt.

Én még azért rákérdeznék egyre. Just4fun?

Tavaly az egyik rendezőnk találta ki ezt a kategóriát, aminek a lényege az, hogy rengeteg könnyítés van benne a versenyzőknek. A Pálháza Rallye-n teszteltük a kategóriát, ami nagy érdeklődést váltott ki, sikerrel mutatkozott be a Zemplénben. A kategória komplett leírása, szabályai már 2021-ben megvoltak, ezeket fogjuk használni idén is, csak egy picit tovább finomítottunk rajta. Minden licenccel rendelkező versenyző benevezhet a Just4fun-ba, de kizárólag a licencének megfelelő versenyautóval. A szabályok nagyrészt rugalmasak, nincs gumiszabály, autózhatnak a versenyzők a nézőknek, vagy a saját örömükre is, az időt mérjük, de nem fog sehová sem beszámítani. A jó hangulaton és a látványon lesz a hangsúly. A rendezőkkel még egyeztetnünk kell arról, hogy pontosan hol kaphatnak helyet a Just4fun-os versenyautók, de én azt szeretném, – ez természetesen rendezvényfüggő lesz, hogy hol, hány Just4fun versenyzőpáros fér el – hogy a Rally1, a Rally2 és a Rally3 mögött is mehessenek. Az lenne a terv, hogy bárki az idejének és a pénztárcájának függvényében annyit és ott mehessen, ahol az neki a legszimpatikusabb.

Az elmúlt évek talán legerősebb mezőnye van kialakulóban a Rally2 Bajnokságban. Számos R2-es autóval induló és még több ütős Ladában, Hondában ülő páros tervezi az idei évet a Rally2-ben. Sok lesz az újonc, lesz visszatérő, és maradnak a tavalyi mezőny gerincét adó „törzsgárdisták”. Aki a Top10-ben ott lesz idén, az méltán lesz büszke a teljesítményére. Mit vártok ettől a Rally2-es évtől?

Arról nekem még most nem sok információm van, hogy kik, és milyen autókkal terveznek idén a Rally2-ben rajthoz állni, de a formálódó és erősnek ígérkező mezőny híre hozzám is eljutott. Örülök neki, mert ez azt jelenti, hogy a törekvéseink valószínűleg máris célba értek, vonzóvá akartuk tenni és ezek szerint azzá is vált a Rally2 Bajnokság a versenyző párosainknak. Én szeretem a Rally2-t. Sok Rally2-es versenyzővel van jó kapcsolatom, rendszeresen beszélek velük is telefonon, bármikor felhívhatnak, vagy a versenyhétvégéken személyesen is szívesen állok a rendelkezésükre. Pontosan ezért vállaltam el a Rally Sport Bizottság vezetői tisztségét anno. Én a személyes beszélgetésekben és a közvetlen kapcsolattartásban hiszek. Ez egyértelmű. Nekem például emiatt nincs Facebook fiókom. Az Instagramon megtalálható vagyok, de alapvetően nem szeretem az online térben, a social media-ban történő eseményeket, üzengetéseket. Azt gondolom, hogy a fotel és billentyűhuszárok semmit sem tudnak hozzátenni a magyar rallye-hoz, vagy éppen a Rally2 Bajnoksághoz. Hasznosabb az mindenkinek, ha ők otthonról, a kanapé kényelméből szemlélik az eseményeket. Visszatérve az alapkérdéshez remélem, hogy a híreknek megfelelően egy nagyon komoly, erős, rengeteg izgalmas csatát hozó, kiélezett Rally2 Bajnokságot láthatunk az idei esztendőben. Mi igyekszünk ehhez minden feltételt biztosítani. Izgatottan várom az Orfű Rallye-t, és az évnyitó futam nevezési listáját.

Fotó forrása: rali-bajnoksag.hu

Hét Rally2-es verseny került be a végleges versenynaptárba, az év végére tervezett Kisvárda Rallye kiesett. Végleg elfelejthetjük Kisvárdát, vagy lehet rá számítani, hogy valahová még bekerül év közben a programba?

A bemutatkozására készülő Kisvárda Rallye helyére a végleges menetrendben a májusi Ózd Rallye került, a murvás szabolcsi központú futam pedig nem fog összejönni sajnos 2022-ben. Lázas munka folyt a háttérben, de olyan dolgokkal kellett szembesülnünk, amiket nem lehet megoldani. A Rally1-nek Kisvárda nélkül is lesz nyolc versenye, ami szerintem szép szám, de a Rally2 hét fordulója is jónak mondható. A 2022-es versenynaptáron mi már nem akarunk változtatni. Váratlan helyzetekkel természetesen bármikor találkozhatunk, ám jelenleg 99,9%, hogy a január 31-én közzétett formában marad a versenynaptár. Annak tudnék igazán örülni, ha már az első bejegyzésénél járnánk, és indulhatnánk Orfűre, a Rally2 Bajnokság sokak által várt nyitányára.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikk kérlek oszd meg másokkal is!