
Szabó Zoltán és Nagyváradi Roland bemutatkozása remekül sikerült a Pétervásárai elágazás-Sirok gyorsaságin, a Rally2 Bajnokságban, de másnap, a Ladája keresztbe tett a párosnak, így a biztató kezdés ellenére nagyon hamar ki kellett állniuk. Az Eger Rallye-ról Szabó Zoltánnal beszélgettünk.
Milyen tervekkel vágtatok neki a bemutatkozó versenyeteknek?
Az első Rally2-es megmérettetésünkre készülődtünk a rajt előtt, egyedi rajtengedéllyel vehettünk részt az Eger Rallye-n. Eddig a Rally3-ban versenyeztünk, de ott három versenyünk is elmaradt idén, így elhatároztuk, hogy kipróbáljuk a Rally2-t.
Sok volt az újdonság?
Igen. Számítottunk arra, hogy sokkal nehezebb lesz a Rally2, mint a Rally3, korábban etapokat sem kellett teljesítenünk a versenyeink során. Nem csalódtunk, több új dologgal találkoztunk a pályák és az etapok feldolgozásánál, a 24 kilométeres, szombati, hosszú gyorsasági pedig hatalmas kihívás volt nekünk, mert soha nem mentünk még ennyire hosszú pályán, a tempó pedig hatalmas volt. Összességében nagyon hasznos tapasztalatokat gyűjtöttünk Sirokon.
Hogy alakult az Eger Rallye-tok?
Kalandunk szerencsére nem volt. Szombaton, a siroki pályán meg kellett küzdenünk a motor túlmelegedésével, mert 120 Celsius fokos volt a víz hőmérséklete, vigyáznunk kellett az erőforrásra, amennyire lehetett, nem is használtuk ki a maximális tudását. Hamarabb váltottam, mint máskor, nem pörgettem ki végig a motort. A nehézségek ellenére megszereztük a szakaszon a Rally3-as párosok népes kategóriájában a hetedik helyet. Másnap a Szarvaskő-Egerbocs szakaszon futottunk egy kategória második időt, de utána leszakadt a kuplungunk, és feladni kényszerültünk a versenyt. Bátorra már nem tudtunk felmenni, mert éppen a rajt előtt ment tönkre a kuplungunk. Ennek nem örültünk, mivel elég nagy kárt csinált maga körül.
Mikorra készülhet el az autó, és hol szeretnétek legközelebb rajthoz állni?
Egy hét alatt megoldottuk a javítást, igazából már csak a motort kell visszaszerelni a helyére, és harcképes lesz a kocsink. Igyekeztünk a munkával, hogy ahol lehet, ott még tudjuk autózni az idei évben. Ha minden igaz, akkor szeptember végén, a lyukóbányai Rally3-as versenyen mi is ott tudunk lenni.
Rally2-es tervek vannak a tarsolyotokban?
Az idei évre már nem, de a 2021-es szezonra nem zárjuk ki annak a lehetőségét, hogy több Rally2-es futamon is részt vegyünk, vagy esetleg megpróbálkozzunk egy teljes szezonnal a bajnokságban. Meglátjuk, hogy mit hoz a jövő, és hogy miként alakul a Rally3 sorsa az elkövetkező időben.
Rallye2.hu – Salánki Gábor