Hosszú teszttel hangolódtak a Salgó Rallye-ra

A hosszú nem várt szünet után elkezdődött a 2020-as szezon az LPWMSport csapatánál és már nagyon várják a szezonnyitó legendás Salgó Rallye-t. Bár autóváltást tervezett idényre a csapat, de sokak nagy örömére újra a Hyundai i20 R5-tel versenyez majd a Lovász Pál – Kürti Tamás duó.

A csapat idei programja az ORB bajnokság mellett a Mitropa Rally Kupa lett volna, ám a vírus átrendezte mindenki életét, így történt ez ezzel a sorozattal is, amit az idei évre a szervezők lemondtak.

„Kilenc hete kezdtük meg újra a munkát a csapattal. Úgy érzem, hogy a felkészülés alatt megtettünk mindent, hogy rendben legyenek a dolgaink a versenyekre. Már nagyon hiányzik a rally, közel egy éve nem ültem versenyautóban. Várom a salgótarjáni futamot” – kezdte a beszélgetést Lovász Pál.

Autóváltást terveztek a csapatnál idei szezonra, ez részben megvalósult, hiszen a Peugeot-ok helyett egy vadonatúj Fiesta R2-esel bővült a csapat gépparkja. A Hyundai is elkerült a háztól, azután meg vissza. Így a vad versenygép újra a csapatnál van. Az autó kapott egy teljes felújítást, egy jó autót próbáltak faragni belőle a hosszú pihenő alatt.

„Eladtuk az i20-ast, de visszakerült, és ha már visszakerült, akkor felújítottuk és várjuk vele a most induló szezont. Változtatunk az arculatunkon is, mi viszont ugyanolyan szépek maradtunk Tamással ” – tette hozzá viccesen Pál.

A Hyundai mellett a csapat vásárolt egy második generációs Ford Fiesta R2-őt, ami jelenleg várja a személyzetét. Kedden teszteltek, ahol először lett megmozgatva mindkét autójuk.

„Sikeres teszten vagyunk túl, ahol száz kilométert sikerült autóznunk. Eleinte csak autózgattunk, hogy bepótoljuk picit az elmúlt időszakot, majd később a beállítások hangolására koncentráltunk. A teszt második felében kétféle gumit próbáltunk ki, ahol már mértük az időket is. Szerintünk jól sikerült a teszt, a csapat nagyon jól összerakta a programot és a mérnökünk Mirek is nagyon sokat segített. Levezetésnek beültünk az új Ford Fiesta R2-es versenyautónkba, amivel szintén sikerült egy jót menni. Nagyon szuper kis autó, ami továbbra is várja, hogy valaki menjen vele” – mondta Pál, majd hozzátette. „A Salgó Rallye-ra nagyon komoly mezőny jött össze, rengeteg R5-ös autóval és komoly versenyzőkkel. A top mezőnybe biztosan nem férünk be, de szeretnénk minél előkelőbb helyen végezni és ezért mindent megteszünk majd. A teszt után nagyon sok jó visszajelzést kaptunk az autóról, ami pozitívan hat ránk.”

Partnereink: B Euro Car Kft. – BCTC – BUS-CAR-TRUCK CENTER Kft. – ISUZU BUS HUNGARY Kft. – KF Mini Bus Kft., EXPERT Lajta, HUNNOID, Kaláka Pincészet.

Ha tetszett a cikk kérlek oszd meg másokkal is!